|
 Vendég: 116
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Hiúságod hová vezet?
Van egy rettenetesen hiú barátnőm. Annyi idős, mint én, csak neki egy kicsivel több egészségügyi problémája van, mint nekem. Na nem vészes azért, csak ha nem tartja be az orvos utasításait, akkor nagyon kellemetlen helyzetbe kerül. Egyik délután elhatároztuk - ő akart nagyon menni -, hogy bemegyünk a Móricz Zsigmond körtérre - nincs messze hozzánk, egy megálló busszal a Kosztolányiról - kedvenc könyvesboltunkba, na és a kedvenc cukrászdánkba egy sütire kísérőnek.
Igen ám, csak a barátnőmnek kellene viselnie az utcai szemüvegét - mert különben nem lát csak homályosan -, meg nála kellene, hogy legyen az olvasó is, mert ha bele akar tekinteni egy könyvbe a könyvesboltban, hogy mi a tartalom, majd olvashatok helyette. Na mindegy, ezt még valahogy vállalom. Na de kegyetlenül fáj a térde is, kellene neki bot, görbebot, hogy rá tudjon támaszkodni, nem kell neki úgy döntött, eldobta...Éppen ezért gyalog kell mennünk természetesen rogyadozni fog a térde, de majd belekarolok. Legalább jól fogunk kinézni, azt hiszik, hogy illuminált állapotban leledzünk. Nagy nehezen elkészül, indulhatunk végre. Beszélek hozzá, de nem figyel rám, nem hallja. Ja, persze, igen hallókészüléke is van, de azt is kirángatta a füléből, el veled, mondta, majd szájról olvas. Na igen! Mereven nézi az ajkamat, mert intek neki, hogy szólni fogok hozzá!
- Akkor most figyelj Veronkám! Tudod követni a szájam mozgását, érted a betűket, ahogy formálom őket? Lassabban nem tudom, mert tutira elfáradok, ne hülyülj meg teljesen, még el sem indultunk. - mondom neki, de ennyi erővel a falnak is beszélhetnék, mert nem érti. - mondom neki türelmetlenül, de végül is mindegy is, úgysem akartam neki akadémiai székfoglalót prezentálni.
Elindulunk végre, hogy hány kilométer/órás sebességgel haladunk, tudja a fene, de most délelőtt van, este hatig nyitva van a könyvesbolt, a cukrászda pedig éjfélig. Húzom, cibálom, mert meg-megbicsaklik a térde, a szemeivel nem tudom, hogy hová fókuszál, de tutira nem lát semmit, azt konstatálom. Hát, hogy nem hall, azt már megszoktam. Körülbelül félúton járhatunk, égek mint a rongy, mert a járókelők sandán néznek a barátnőmre, van aki humorizál, van aki megvető pillantással mered ránk. Hogyne, hiszen Verácskám úgy néz ki, mintha totál részeg lenne. Egy fiatalember - olyan unokám korabeli kis srác, tizenkilenc éves - megszólít, valahonnan ismerős vagyok neki, lehet, hogy FB.-ról.
- Szia, én ismerlek Téged, mi van az öreglánnyal, sok volt a "tütü"? (Ejnye az anyád úristeni kisfiam, hát hogy merészeled, hiszen a mamád lehetne, de jobban megnézem én is a barátnőmet úgy fél méter távolságról, addig leültetem egy padra, igaza van a gyereknek) - kérdezi nem szemtelenül, csak mosolyog közben. Én is elnevetem magam, hiszen nonszensz, ahogy kinéz. Gondolkodóba esem, hogy én soha a büdös életben nem jutok el vele a könyvesboltba, az már biztos. Na de minek is. Akkorra úgy elfáradok én is, hogy kedvem sem lesz felolvasni neki. A fene egye meg azt a hiú természetét. Döntenem kell! Már nyöszörög, hogy fáradt, nagyon fáj a lába, a szeme, a füléről nem ejt szót, szomjas, éhes, és kinyögi:
- Barbikám menjünk haza, mert én ezt nem bírom tovább, - mondja rettenetesen szenvedve. Tessék itt van a mobilom, nyújtja ide nekem, (csak tudnám, hogy mi a fenének neki itt majdnem a körtér közepén a mobil, amikor semmit nem lát, mert az a fránya szemüveg, nem kell, á dehogy, azt hiszi, hogy hatvanévesen huszonöt éves, na ja...) hívjál egy taxit légy szíves és menjünk haza. - mondja már a könnyeit törölgetve. Megsajnálom, hívom az autót és pillanatok alatt otthon vagyunk. Megkönnyebbül, amikor leül a számítógépe elé, felteszi a szemüvegét, bedugja a fülébe a fülhallgatót és gyönyörű szemeivel rám tekint:
- Mondd csak Barbi, hová is akartunk mi menni? Hiszen itt a NET, bele tudunk olvasni a könyvek tartalmába, rendelni is tudunk, mi a francért akartál Te engem elcibálni itthonról? Hiszen tudod nagyon jól, hogy nem látok, nem hallok, nem tudok menni, mondd normális vagy Te egyáltalán? - mondja nekem, közben szikrákat szór a tekintete és neheztel rám.
- Na figyelj, itt a pszichiáterem telefonszáma, kérjél egy időpontot magadnak...nem, inkább én, mert félő, hogy nem tudod eldadogni, hogy mit akarsz, hiszen láttam az ajkadon a betűk formázását, amikor indultunk, és hallottam valami artikulátlan hangot is...intézkedem, ki kell, hogy vizsgáljon téged, mert én így laikusan megállapítom, hogy Te menthális problémákkal küzdesz...
És miután elköszönök tőle - tele zabáltan a süteménytől, amit nem is ettünk -, hogy indulok haza, látom, hogy nagyon sandán néz rám, és csóválja a fejét, nemtetszését kifejezve, hogy agyilag beteg vagyok...
|
|
|
- február 07 2015 17:55:32
Ica kedves!
Nagyon szépen köszönöm a gyors szerkesztést és megtisztelő figyelmedet. Természetesen - mint általában - írásom fikció, de van a környezetemben ilyen személy, aki nagyon hiú és ilyen problémákkal küzd. Megpróbáltam kissé viccesre venni a figurát, mert nem szeretek siránkozni. Igen, én is hasonló helyzetben vagyok, "én is ideérek,-szerű". Csak még fülhallgató nem kell, meg bolt. De látni szemüveg nélkül én sem látok...
Azt akartam kidomborítani, hogy ha az ember - hatvan - hetven- netán nyolcvan éves -, megéri ezt a "szép" kort, legalább ne akarja huszonötnek érezni magát, és vegye tudomásul, hogy ezek a dolgok a korral járnak. Mert szerintem nincs attól visszataszítóbb, ha idős ember fiatalnak akar látszani, holott majd összeszakad a fájdalomtól.
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi |
- február 25 2015 10:38:10
Egyetértek Helen Bereggel.
Puszillak és ölellek: Mara |
- február 25 2015 17:19:51
Mara kedves, köszönöm szépen, hogy olvastál. Igen, én is egyetértek Helen Bereggel.
Puszillak és ölellek: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
