Történetem fikció ugyan, de gondolom, hogy sokak életében bekövetkezhet, vagy már be is következett ez a csoda...
Öt éve annak, hogy Ádám elveszítette imádott hitvesét, kedvesét, szerelmét, gyermekei édesanyját.
Ötven éves volt ekkor, azt hitte, hogy kettéhasad alatta a föld, a szíve megszűnik dobogni, annyira fájt. Leköltözött vidékre a fővárosból, egy vidéki tanyára - amely még a szüleié volt, de már régen nem használták, csak ha jó levegőre vágytak, hétvégeken ugrott le a kis család.
Ádámnak és Piroskának két gyermeke született egy lány és egy fiú. Szeretetben nevelték őket, amikor öt évvel ezelőtt Piroska meghalt, akkor születtek az unokái. Már nem láthatta őket.
A lányuknak Ágikának születtek gyermekei, ikrek, méghozzá egypetéjűek, teljes mértékben hasonlítottak egymásra. Öt év után kezdett Ádám magához térni. Regényeket, verseket írt, csak úgy a saját "szórakozására" mintegy figyelem-fájdalom elterelési hadműveletként, ezért is vonult vissza a tanyasi környezetbe, hogy ott nem zavarta senki, egyedül lehetett gondolataival, sírhatott ha fájt a szíve, mely nagyon sokat fájt felesége elvesztése után. A gyermekei meglátogatták minden hétvégén, meg amikor az ikrek megszülettek, Ádám is eltöltött náluk egy kis időt, de ahogy cseperedtek a gyerekek, egyre inkább észre vette Ádám a hasonlóságot szeretett felesége és unokái között. Ilyenkor még jobban fájt a szíve, de ugyanakkor végtelen nagy öröm is megszállta egész lényét, hiszen a két apró gyermek egy-egy mozdulata, tekintete, mimikája kifejezetten az ő kedvesét, Piroskát juttatta az eszébe. Ezen a nyáron a kislányok már ötévesek lettek és a tanyán szándékoztak megtartani a gyermekek születésnapját, melyre vendégeket is hívtak. Ádám jól érezte magát, feltekintett az égre és mosolyogva "mondta" imádott feleségének:
"Látod, kedvesem, itt vannak a gyönyörű unokáink, képzeld el, már ötévesek, ugye milyen szépek? Az a legszebb bennük, hogy mindketten hasonlítanak Rád, kis fitos orruk, gyöngyöző kacajuk, vidám mosolyuk, csodálatos hangjuk, mind-mind Te vagy, hallod kedvesem, tudom, hogy hallod, tudom, hogy látod, figyelj bennünket kedves, érzem, hogy mindig itt vagy velem, velünk", így mormolt magában félig hangosan Ádám amikor oda szaladt hozzá Rebeka és megfogta a kezét:
- Gyere papa, azt mondta anyuci, hogy asztalhoz kell ülni! De különben kihez beszélsz? Nem látok itt senkit! Kit nézel ott felhők között? A napocskát? Most éppen elbújt egy kicsit, mert egy buta felhő eltakarta, de mindjárt előbújik, ugye tudod? - nézett rá a kislány mosolyogva és várta a nagypapától a választ. De mivel nem érkezett - Ádám letörölte könnyeit, melyek akkor szöktek a szemébe, amikor feleségéhez "szólt" és amikor Rebeka csengő hangját meghallotta. Gyorsan letörölte könnyeit, hogy a gyermek ne lássa és így válaszolt.
- Megyek drága szívem, a napocskához beszéltem, igen, hogy zavarja el a kis okoskodó felhőt, hogy hadd süssön ránk teljes erejéből ezen a csodálaton napon, amikor az ötödik születésnapotokat ünnepeljük. - mondta mosolyogva és elindult a gyermekkel a gyönyörűen megterített lugas alá - mely virágoktól pompázott.
Ott volt a kis család lánya vejével és az ünnepeltekkel, fia a feleségével - nekik még nem volt gyermekük - valamint egy hölgy a menye baráti társaságából, akit nagyon szerettek mindnyájan. Szerették, mert végtelenül kedves és szerény volt, mindig mosolygott, mindenkihez volt egy-két kedves szava, Klárika (Ádám menye) különösképpen szerette, hiszen édesanyja helyett - aki nagyon korán meghalt - édesanyja volt. Violának hívták, nagyon szép nő volt, 55 éves ő is mint Ádám, soha nem ment férjhez, de azért voltak kapcsolatai, melyek mind szerelmi kapcsolatok voltak, de valami folytán soha nem került sor arra, hogy valakivel is össze kösse az életét. Tetszett neki Ádám, igen, határozottan tetszett, mi van velem, gondolta magában, hiszen ez a férfi megdobogtatja a szívemet. Na, ne már, hiszen 55 éves vagyok, hogyan gondolhatnék én már szerelemre, hiszen félnél több életemet leértem, nem ez nem lehet, kizárt dolog. Viola, térj észhez! De minden hiába, nem tudta magát lebeszélni arról, hogy lopva, titokban - melyet csak ő gondolt úgy, hogy titokban csinálja - oda húzódjon a férfi mellé, beszélgetést kezdeményezzen és közben vágyakozva nézzen rá, szinte minden szavát befogadva.
Ádám is hasonlóan érzett, ilyenkor szégyellősen felnézett az égre és mosolygó kedvesét látta lelki szemei előtt, mintha csak biztatásra várna.
Piroska a mennyekből mosolygott, és arra biztatta Ádámot, hogy igen, igen, ő az, aki most már boldoggá fog tenni, ragadd meg az alkalmat és soha többé ne ereszd el magadtól. Ezt hallotta Ádám és mosolyogva nézett a felhők közé. Viola észrevette és lágy, dallamos hangján megkérdezte Ádámtól.
- Mit nézel kedves, nem igen fog esni az eső, hiszen a Nap elkergette az összes esőfelhőt.- nézett fel az égre Viola is mosolyogva, mint egy kisgyerek. Ajkai kissé szétnyíltak - tényleg olyan mint egy ártatlan kisgyerek, állapította meg Ádám - ahogy feltekintett az égre. Ádám vágyat érzett, vágyat - rég elfeledettnek hitt vágyat -, hogy megérintse az asszony kezét, lágyan magához ölelje és megcsókolja. Viola észrevette a vágyat a férfi szemében, megsimogatta az arcát és kacéran egy puszit nyomott a férfi ajkára. Mindketten a mennyben érezték magukat egy pillanatra és érezték, hogy itt nem szabad abba hagyni, no de mit fog szólni Piroska, - ugyan, hiszen Piroska most hagyta jóvá a döntését - de a gyerekek, a gyerekei mit fognak szólni. Nem kell vele törődni, így morfondírozott magában, hiszen ők is örülnének, ha az apjuk végre újra élne és újra megtalálná a boldogságot.
Teltek a hónapok, Ádám teljes erővel írt, több regénye jelent már meg, verses kötetei is egymás után, versei most csak is a szerelemről szóltak. Találkozgatott Violával szinte majdnem minden hétvégén, meglátogatta az asszony, együtt írták a regényeket, illetve ihletet adott az asszony. Eltelt egy év, egymásba szerettek olyannyira, hogy elhatározták, hogy összekötik hivatalosan is az életüket. Az ikrek 6. születésnapján akarták bejelenteni az örömhírt.
Egy kicsit féltek, hogy mit fognak szólni Ádám gyermekei, de érezték a szívük mélyén, hogy nem lehet ebből probléma.
Elérkezett a várva várt születésnapi ünnepség, megérkezett az orchidea-csokor - melyet Ádám lánya és fia rendeltek, mert ők már érezték, tudták, hogy kapcsolatuk végérvényesen rendeződni fog - és átnyújtották apjuknak a csokrot. Ádám kérdőn nézett gyermekeire, majd felnézett az égre, lelki szemei előtt látta Piroskát, egy kis bárányfelhő csücskében üldögélt, integetett és gratulált férjének és természetesen mosolygott.
Megérkezett Viola, gyönyörű szép lila selyem hosszú ruhában, kis menyasszonyi koszorúval a fején és oda lépett Ádámhoz.
Ádám félre hívta a lugas alatti napágyra leültek és Ádám megszólalt:
- Légy a feleségem, kedves, - és elővette a két jegygyűrűt. Felhúzták egymás ujjaira, meg akarták csókolni egymást, amikor az ikrek oda szaladtak hozzájuk.
Rebeka szólalt meg először:
- Nagypapa, jól döntöttél, igazán szeretjük Viola nénit, akit most már úgy kell szólítanunk, hogy nagymama. Ezt mondta anyuci és apuci, ők pedig mindig igazat mondanak! Igaz? - kérdezte Rebeka Ádámot és egy puszit nyomott mindkettőjük orcájára.
- Most magatokra hagyunk benneteket - mondta Rachel a másik kislány, mert azt mondta apa, hogy tűzzünk el innen, ha gratuláltunk nektek.
Úgyhogy most eltűzünk, szia nagymama és nagypapa.- mondta hangosan kacagva (vagy talán Piroska kacagott?) és a két kislány visszafutott a szüleikhez.
Ültek még csendesen egymás kezét fogva, mindketten felnéztek az égre, már Viola is látta lelki szemei előtt Piroskát, amint integet feléjük és halkan suttogja Viola fülébe: "Vigyázz rá nagyon, nagyon jó ember, szeresd őt nagyon, úgy ahogy én is tettem!"
farkas viola - február 16 2015 09:46:53
Kedves Gyöngyszem!
Ide vonzott az Orchidea! Pont ilyen színben virítanak ablakomban két hosszú száron, sok virággal. Tavaly nyár óta, amikor unokámék itt jártak.
Elmerengtem történeteden, milyen véletlenek vannak, de csak ritkán. Még ha fikció is, mégis pár, mesés pillanat kedvesen telt el.
Örömmel és jól esően olvastam.
Szeretettel gratulálok: Viola
Andy Jazz - február 16 2015 11:55:04
Kedves Barátom! Kdves hangulat varőzsló!
A mai zaklatott világban, valóságos orvosság, az ilyen meghitt barátságos családsír élet melegségét sugárzó művet olvvasni! Gratulálok!
Szeretettel Andy
gyongyszem555 - február 16 2015 12:39:05
Kedves Viola!
Végtelenül örülök annak, hogy ide csábított az orchidea - melyet a kedves Melindának köszönhetünk, hiszen Ő szerkesztette - és talán nem bántad meg szösszenetemet olvasva. Az az igazság, hogy a környezetemben - barátaim között - több ilyen esemény is történt, így én nem tudom megítélni, hogy ez mennyire ritka. Bár valószínű, hogy igazad van, hiszen nem könnyű - újra - kezdeni egy életet az elveszített kedves után.
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastál. Van még folytatása - ha érdekel - tekintsd meg azt is, szeretettel várlak!
Évi
gyongyszem555 - február 16 2015 12:41:58
Drága Barátom!
Nagyon örülök Neked, és annak még jobban, hogy varázsolni tudtam egy kis "melegséget".
Téged is visszavárlak, mert azért beleszőttem egy kis ürömöt is az örömbe. Puszi sok-sok szeretettel: Évi
Radmila - február 25 2015 10:06:49
Évikém!
Csak ismételhetem önmagam!
Nagy szeretettel olvaslak mindig, és jó érzés Veled lenni írásodon keresztül.
Szeretettel puszillak, ölellek: Mara
gyongyszem555 - február 25 2015 15:36:23
Drága Marám!
Nagyon szépen köszönöm kedves, méltató szavaidat. Sokat jelent számomra a véleményed az írásaimról.
