Apukám tizennyolc évvel ezelőtt kötözött a mennyországba, akkor kaptam a mennyország "Főnökétől" egy világoskék mágneskártyát, mellyel simán bejuthatok szeretteimhez, akiknek már ott van a lakhelyük.. Az tizennyolc év alatt többször megtettem már ezt az utat, mert időközben szeretteim száma - akik odaköltöztek - gyarapodott. A családomból másfél évvel ezelőtt költözött az apukám melletti rózsaszínre festett kisszobába anyukám. Tavaly májusban a második NET-es barátom, akit szintén amatőr irodalmi klubban ismertem meg. Őt a főnök abban a szobában helyezte el, ahová három évvel ezelőtt költözött egy másik költő barátom. Az ő szobájuk zöld színűre van festve. Roppant kíváncsi vagyok rájuk egyébként, mert két különböző egyéniség, de biztos, hogy jól ki tudnak jönni egymással.
Készülődöm, viszek nekik egy kis ajándékot, hiszen nagyon szeretem őket, meg úgy illik. Anyukámnak süteményt viszek - a férjem sütötte, mert én nem tudok - apukámnak Egri Bikavért és Tokaji bort, ő azt szereti. Gábor barátom antialkoholista, de nagyon szereti a jégkrémet - bár cukorbeteg, na de ennyi mennyiség belefér a diétába. Feri barátom a pálinkát szereti, de csak kis mennyiségben, mert neki sem szabad sokat. Ugyanakkor viszek nekik egy kis szabolcsi töltött káposztát - férjem műve -, imádják mindannyian. Ja, és el ne feledkezzek apukám kis barátjáról Andriskáról, hiszen Ő is ott lakik egy balesetből kifolyólag. Neki sok-sok édességet viszek.
Miután bepakolta a férjem ezeket a dolgokat a kis utazó bőröndömbe, felszállok a metrószerelvényre. Hamar odaérek, nincs messze hozzánk a mennyország kapuja, behelyezem a kis mágneskártyát és indulok apukám szobájába. Meglepetésemre nincs ott. Hová a fenébe ment, hiszen nem tud menni, kerekes székhez kötött az "élete" mindkét lába amputálva van. Anyukámra rátalálok a rózsaszín szobájában, éppen a virágait rendezgeti a vázájában.Észrevesz és kitörő örömmel üdvözöl:
- Szia kislányom, de jó, hogy jöttél, legalább tudunk beszélgetni egy kicsit, mert a fiúk nagyon elhanyagolnak engem. Apád és a két barátod egész nap a társalgóban - mert tudod, az is van nekünk -beszélgetnek, írják a verseiket és a novelláikat. A kis Andriska szokott néha meglátogatni engem, na de ő is inkább megy a férfiakhoz iskola után. De örülök Neked - mondja kitörő örömmel anyukám, megpuszil, és hullanak a könnyei. Nekem is. Egymás vállán zokogunk néhány percig, majd megnyugszik a lelkünk. Kipakolok az utazótáskámból, mindent a hűtőbe és átmegyünk a társalgóba. Ők hárman fiúk - mindegyikük előtt egy táskaírógép -, "dolgoznak" lázasan.Apukám háttal ül nekem, a másik barátom pedig nem figyel. Feri viszont észrevesz, és óriási léptekkel közelít felém. Érzéki puszit nyom az orcámra és gyönyörű szemeivel mosolyog.
- De jó, hogy itt vagy kedvesem, vagy tubicám, vagy gyöngyvirágom, vagy...és felsorolja sz összes virágot, ahogy annak idején szólítottuk egymást. Figyelj csak, hoztál egy kis pálinkát, tudod, amilyet mindig együtt ittunk a közös versírásunk alkalmából kifolyólag - súgta a fülembe, hogy a többiek ne hallják. Bólintottam, hogy igen, de maradjon csöndbe, mert erről nem kell tudni senkinek. Ekkor észrevesz a másik barátom is, kitörő örömmel fogad, puszi jobbról, balról és megkérdezi:
- Évivirág, hoztál nekem egy kis vaniliás jégkrémet? Tudod, azt szeretem a legjobban. Itt nem kapunk, mert a Főnök szigorúan betartja a szabályokat. Őt is megnyugtattam, hogy minden a hűtőben van.
Apukám hátra néz, elmosolyodik és patakokban ömlik a könnye. Az enyém is úgy szintén, átkarolom és néhány pillanatig zokogunk egymás vállán. A két barátom elfordul, de ők is a könnyeiket törölgetik. És ekkor betoppan a társalgóba Andriska, apukám kicsi barátja.
- Szia Évi néni, el sem hiszem, hogy itt vagy, de mi ez a nagy sírás-rívás, hagyjátok abba gyorsan, ej ti felnőttek, veletek csak a baj van. - mondta mosolyogva, de nagyon jól tudta, hogy mi a helyzet. Egy apró könnycseppet Ő is letörölt az arcáról.
Gyorsan összeszedtük magunkat lelkileg, összetoltunk három asztalt, anyukám engedélyt kért a "Főnöktől" egy kis délutáni partira. Felszolgálta Andriskával az italokat, süteményt, Gábor barátomnak a jégkrémet és beszélgettünk. Mindenki elmondta, hogy jelen pillanatban miről ír. Apukám ismét a fantáziája diktálta vadásztörténeteit, Gábor barátom egy csodálatos szonettkoszorún dolgozott, Feri barátom pedig ötvözte a különböző stílusirányzatokat. Andriska töltötte be a lektor szerepét, mindenki neki mutatta az írásait. Jó hangulatban telt a délután, kissé spicces állapotba kerültek a fiúk. Na meg én is, de nekem óvatosan kellett "haladnom", mert még haza kellett mennem. Előkerült apukám régi harmónikája is, hegedűje is, felváltva játszott rajta. És énekeltünk, apukámnak gyönyörű hangja volt - ezt is tőle örököltem -, és elénekeltük a régi szép nótákat mint annak idején, amikor még élt.
Sajnos hamar eltelt az idő, a Főnök" intett nekem, hogy sajnos lejárt az időm, mennem kell, hiszen mások is szeretnének találkozni szeretteikkel és igénybe szeretnék venni a társalgót. Koccintottunk egyet utoljára, érzékeny búcsút vettem tőlük, mindnyájunknak eleredtek a könnyei, de ezek már örömkönnyek voltak. Örömkönnyek, hogy láttam őket, beszélhettem velük képzeletem szárnyán, és elindultam a kapu felé. Andriska utánam szaladt és ő is törölgette gyönyörű kék szemét a könnyektől.
- Figyelj Évi néni, ha legközelebb jössz - ugye jössz nemsoká, nagyon hiányzol ám mindenkinek ugye tudod -, ne felejts el nekem hozni kerek, gömbölyű, szögletes, mogyorós, epres, karamellás, vaniliás, diós töltött csokoládét. De jó sokat hozzál, mert tudod van a kis szerelmem, aki kerekes székben éli az életét, már három éve a szerelmem és neki nincs senkije aki meglátogathatná...csak én vagyok neki egyedül és szeretném megajándékozni Nőnap alkalmából. Ugye itt leszel? - és millió puszit nyomott az arcomra és szaladt vissza a társalgóba.
- Persze, hogy itt leszek Andriskám, hiszen Ti itt éltek mindnyájan a szívemben...jövök újra - mondtam volna a gyereknek, de már nem hallotta...
Letöröltem utolsó könnyeimet és kiléptem a kapun. Könnyű, boldog lélekkel indultam haza azzal a tudattal, hogy láttam a mennyben élő szeretteimet.
Radmila - február 25 2015 09:52:24
Tele szeretettel, gyengédséggel megírt írásodhoz gratulálok. Pozitív hozzáállásod az élethez, halálhoz erőt ad az embernek.
Szeretettel puszillak: Mara
gyongyszem555 - február 25 2015 15:22:51
Drága Marám!
Én ilyenformán dolgozom fel a gyászt, a veszteséget, én minden évben többször "meglátogatom" képzeletben a halottaimat akiket ebben a képzeletbeli mennyországban helyeztem el gondolatban. És elbeszélgetek velük, mintha még mindig élnének. Kisírom magam, mert mondanom sem kell, hogy amíg írom a prózát záporoznak a könnyeim, de mire a végére érek megnyugszom, olyannyira, hogy vidám hangulatban fejezem be az írást, sőt a szeretteim is vidámak. Én például Halottak Napján is ideutazom képzetem szárnyán...Egyik nagyra becsült írótársunk, közös ismerősünk barátunk szavai jutottak az eszembe, aki azt írta kommentként egy ilyen mennybemenetelem alkalmával, hogy: "jó, hogy ezt a témát ilyen életszerűen dolgozod fel, rendhagyóan, hiszen gyászolni így is lehet, nemcsak kivonulni a temetőbe egy évben egyszer, mert éppen Halottak Napja van." Ez a komment nekem annyira jól esett, hogy azután tovább szőttem a mennybéli eseményeket és azt hiszem még lett vagy négy része az írásomnak.
Nagyon szépen köszönöm megtisztelő figyelmedet és méltató szavaidat.
