|
 Vendég: 53
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Radmila Markovity
A halpaprikás
Szép szokás a családban, hogy ünnepnapokon, születésnapokon összejövünk, és nevetgélünk, hecceljük egymást. Amikor a legjobb falatokat esszük, ilyenkor szólal meg a fiam: „Engem lámpázott tojáson neveltél fel anyu. Hú, mennyit megettem”. Akkorát nevet ilyenkor, hogy az egész utca hallhatná, mi meg vele nevetünk, már nem azon amit mondott, hanem az ő jó kedve ragad ránk, hiszen ezt a mondatot annyiszor elismétli, ahányszor együtt vagyunk
Pár éve történt, karácsony előtti napon. Ilyenkor halpaprikás a menü. Általában a fiam készíti, de kivételesen felajánlottam, most én főzöm meg az ebédet. Beleegyeztek, mert a fiamék születésnapra lettek hivatalosak, így csak a lányom és a legidősebb unokám jöttek , mert az öcsémékhez bejelentkeztek a vendégek.
Nem vagyok konyhatündér, de igyekeztem bele adni apait, anyait. Kóstoltam néztem, és nem találtam elég sűrűnek a levet. Kinyitottam a konyhaszekrényt, nagy örömömre, ott volt készen bekeverve a paprika. Belesuttyantottam az ételbe, és az íze finomabb lett, mint valaha. Az illatától is étvágyat kapott az ember. Megfőztem a tésztát, és leültünk ebédelni.
A kis unokám nem szereti a halat ezért (szerencsére) csak egy kis levet öntött a tésztára, de azt sem ette meg. Én bezzeg azt is belefetyeltem, mert sajnáltam ott hagyni.
Ebéd után, a lányomék elmentek haza, én meg este felé lepihentem, amikor hirtelen őrült fájdalom hasított a gyomromba. Felültem és rögtön tudtam: patkánymérget kevertem az ételbe pirospaprika helyett. Oda dugtam a konyhaszekrénybe az unokák elől, nehogy rátaláljanak. Felhívtam az állatorvost, elmondtam mit tettem. Rosszalló hangon , vagy inkább megrendülten azt válaszolta: azonnal menjünk mindannyian az egészségházba, kérjünk K vitamin injekciót, ez az ellenszer, és minden rendben lesz.
Tanácsát megfogadtam, de az orvosnő okosabb akart lenni, nem adott injekciót, azt mondta igyunk sós vizet, majd kihányjuk az ételt.
Azon csodálkozok, amekkora szám van, hogy mehettem bele ebbe a hülyeségbe.
A lányomhoz mentünk mindannyian, de a „jó” tanács nem segített semmit. Reggelre nekem már nem volt erőm felkelni sem, hánytam, a gyerekeim is rosszul lettek, és egy másik orvos rögtön a kórházba irányított bennünket, de mentőautót nem kapunk, mert karácsony van. Autóval vitt a fiam a kórházba. Ott az orvos egy órán belül beszerezte a K vitamint, beadta mindhármunknak, mivel én voltam a legnyavalyásabb, infúzióra tettek, és ne legyen rá senki kíváncsi miket mondott a kishegyesi főorvosnak, és pillanatok alatt ott volt a mentő, vittek bennünket Belgrádba a katona kórházba,ahova gyerekeket nem fogadnak be, ezért volt beutalónk a gyerekosztályra is.
Mint a filmekben látható, várt a hordágy bennünket a bejáratnál, robogtak velünk a negyedik emeletre.
Egy magas, szép orvosnő rögtön ott termett, nagy hangon megszólalt: Nem megmondtam gyerekeket nem fogadok, és odalépett az unokámhoz, megsimogatta a fejét, biztatta, ne féljen, nem fog fájni semmi. Egyszerre vettek vért mindhármunktól, elvégezték a vizsgálatokat, kaptunk még valami csodaszereket, és még én is talpra álltam.
Persze ezt jelentenie kellett volna a rendőrségen, de látva elkeseredett ábrázatomat, megsajnált.
- Mit tegyek önökkel? – tette fel a kérdést.
- Engedjen bennünket haza-, mondtam könyörögve.
- Jól van - mehetnek -, itt a recept váltsák ki, és ha valami bajt éreznek, rögtön jelentkezzenek.
- Köszönöm doktornő.
Elköszöntünk, de azért nem mentem még futkározni, pár napig feküdtem, mint egy darab fa, a kislány szerencsére a legkönnyebben vészelte át a z általam készített finom paprikást. Szegény lányom sem volt valami jól, de azért vigyázott rám.
A fiamat megkértem menjen haza, és tüntesse el a paprikás nyomát is. Amikor visszajött azt mondta:”Anyám, belenyomtam az ujjaim a paprikásba, megkóstoltam, tényleg isteni az íze.”
Azóta megfogadtam, ha valami bajom lesz, nem az orvoshoz, hanem az állatorvoshoz megyek segítségért.
Hiába kínálom fel a családnak a halpaprikásomat, hiszen a legjobb ízűt én készítem, mindenki visszautasítja.
Csak tudnám miért? |
|
|
- február 24 2015 09:15:54
Drága Mara!
Élvezettel olvastam a prózádat, de nem az elszenvedett "mérgezés" okozta fájdalmakból procedúrából kifolyólag, hanem a stílus miatt. Ragyogó a stílusod! A humorérzéked kiváló! Szeretem az ilyen írásokat, amelyben szinte minden megtalálható, mert ötvözöd az eseményeket, a hangulatot és összességében levonható a konzekvencia.
Arra én sem jöttem rá, hogy miért is utasítják vissza a halpaprikásodat, de ne is törődj vele, hagy a fenébe a konyhát, tudom, hogy nem szereted Te sem - én is csak nagyon ritkán teszem be a lábam, mert ki nem állhatom -, hagyd a konyhai melcsit a séfekre. Igen, igen az állatorvost nem árt bevonni az életünkbe.
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Ölellek: Évi.
Ui.: Várom a következő szuper írásodat. |
- február 25 2015 09:32:23
Drága Évikém!
Jó volt olvasni hozzászólásodat. Szeretettel puszillak: Mara |
- február 25 2015 16:18:58
Kedves Radmila!
Döbbenettel olvastam írásod! Egyszerűen nem térek magamhoz. Jó, hogy így megúsztátok.
Szeretettel: Viola |
- március 13 2015 22:38:11
Drága Viola!
Hidd el, észen voltam, és imádkoztam, én haljak meg, de a szeretteim tartsa meg az Isten, de életben maradtunk mindannyian.
Köszönöm, hogy olvastál! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
