|
 Vendég: 85
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Radmila Markovity: A magyar-szovjet futballmeccs N
Már nem tudom hányban volt, valahol a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején, de Jugoszláviának nevezték még akkor az országunkat, ugyanis szervezetten telt autóbusszal indultunk Magyarországra megnézni a magyar-orosz futballmérkőzést. Barátnőm,és a férje társaságában napközben kerestük a templomokat, megnéztük a Hősök terét, bámészkodtunk. Útközben bementünk egy galériába, és gyönyörködtünk a városháza szépségében, persze kívülről.
A társaság többsége úgy döntött, hogy délután bizonyos időben mindenki legyen a vidámpark bejáratánál.
Ami minket illetett, mi szívesebben mentünk volna városnézési túrára, de alkalmazkodni kellett a többséghez. Nos, bementünk a vidámparkba, és egy helyen valami magasított járdán kellett haladni, amikor alulról jött egy “vihar” , ami úgy felfújta a szoknyámat, hogy azt sem tudtam, hova kapkodjak. Ijedtemben felsikoltottam, és akkorát ugrottam, mint egy bakkecske, az utánam jövők meg a hasukat fogták nevettükben. Ez az élvezetek kezdete volt. Velünk tartottak, az akkor még fiatal volt tanítványaim, akik minden áron fel akartak ülni a hullámvasútra Én igyekeztem láthatatlan maradni, de nem sikerült. Barátnőm is mellém húzódott, ám addig unszoltak bennünket a huncutok, hogy ímmel-ámmal beültünk a kétüléses kocsiba, az első két helyre invitáltak bennünket a fiatalok. A hullámvasút faszerkezetből volt felépítve, nyikorgott, szinte inogott is, mi meg meredeken le, föl, jobbra balra. Úgy kapaszkodtam az ülés előtti fába, ha még tovább tartott volna a furikázás, hát egy része a kezemben marad. Végre megállt a kínzásra szánt “vidám-vasút”, alig tudtam megszólalni.
- Ibolya, Te is féltél?
- Féltem én!
- Bevallom Neked férfiasan, egész idő alatt imádkoztam, azt hajtogattam magamban : Édes Istenem, csak kerüljek le élve erről a förmedvényről, soha többé nem ülök föl rá.
- Mit gondolsz, én mire gondoltam? Ezt nevezik vidámságnak?
Ott hagytuk még a környékét is a vasútnak. Olyan helyekre mentünk, ahol szórakoztunk, nevetgéltünk. A jó hangulat ránk is ránk ragadt. A céllövészetnél sehogy sem sikerül eltalálni a megfelelő bábút. Ráfogtuk a puskára, hogy nincs jól beállítva.
Lassan szedelőzködtünk, eljött az indulás ideje a futballpálya felé. Beültünk az autóbuszba, és megindultunk. Rengetegen tódultak gyalog a pálya irányába. Amikor meglátták a szabadkai rendszámtáblát, ami SU jelzésű, először csak az öklükkel fenyegettek bennünket, majd elkezdték dobálni az autóbuszt, és rohamra indultak ellenünk. Az útvezetőnk kidugta a magyar zászlót, meg a volt Jugoszlávia zászlaját, és tele torokkal kiabálta: magyarok vagyunk, magyarok vagyunk.
Na ezt is megúsztuk, de ha én összehasonlítom a hullámvasúttal, bezzeg ott jobban féltem.
Végre bejutottunk a stadionba, megtalálta az útvezetőnk a helyünket, és vártuk a mérkőzés kezdetét. Jó messze volt a helyünk a pálya szélétől, és azon a nagy térségen elvesztek az elég kicsinek látszó játékosok. Arra gondoltam, mennyivel jobb a TV-n nézni a mérkőzést, de bizony tévedtem. Nagyszerűen éreztem magam. A mérkőzésből keveset láttam, de a szurkolókat élvezet volt nézni. Hol az egyik ugrott föl és üvöltött nyomdafestéket nem tűrő szavakat, hol a másik rázta az öklét, fröcsögött még a nyáluk is. Egymás nyakába ugrottak, ölelgették egymást, üdvrivalgástól zengett az egész stadion, ugyanis győztek a magyarok az oroszok ellen.
Mennyi volt az eredmény, már nem tudom, de azt az örömet élvezet volt nézni.
Nem tolakodtunk kifelé, de rengetegen voltak az utcán előttünk, mellettünk, mögöttünk, énekeltek valamit. Hiszem egész Budapest, jobban mondva Magyarország duzzadt a boldogságtól.
Most senki ránk se hederített.
A barátnőmmel megállapítottuk, érdemes volt eljönni, mert a vidámpark kismiska volt a stadion nyújtotta élvezettől. A szurkolók műsora utánozhatatlan volt.
Egyedül barátnőm férje jegyezte meg: Titeket sem hozlak többé futballmeccsre, mert minden felé néztetek, csak nem a pályára. Senki sem rötyögött a kilencven perc alatt, csak ti ketten.
- Na, ne mondd már! És amikor gólt rúgtak a magyarok? - szólal meg a barátnőm.
- Akkor örömrivalgás volt, ti meg csak szívből nevettetek.
|
|
|
- március 26 2015 09:43:25
Örömmel olvastam élménybeszámolódat drága Mara! Az az írásod jutott az eszembe, amíg olvastam prózádat, amelyben leírtad, hogy milyen rossz gyerek voltál, a fiús dolgokat szereted leginkább. Itt szintén eszembe jutott, hogy futball mérkőzés, szurkoló tábor közönséges szavai...de Te ösztönszerűen a vidámságra fókuszáltál, azt élvezted, hogy hogyan viselkednek a szurkolók. Valószínű, hogy én is így cselekedtem volna a helyedben...A hullámvasútra én soha nem mertem felülni...
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Ölellek: Évi |
- március 26 2015 15:19:15
Nagyon érdekes visszaemlékezés. A magam részéről sajnálom, hogy már nincs vidámpark sem. A hullámvasutat én is mindig kihagytam, de gyerekkoromban nagyon szép perceket töltöttem ott. Pláne, hogy a szüleim mindig csak egy jó bizonyítvány jutalmául vittek el, és ehhez nagyon kellett tanulni. Az elvarázsolt kastély volt a kedvencem.
Többnyire az Állatkertbe jártunk, oda egyedül is mehettem,mert évekig bérletem volt,amit a kerttel kapcsolatos vetélkedőkön nyertem és
személyesen Dr Anghi Csabától kaptam.
A futball meccs élményedet is remekül megírtad, a meccs helyett én is inkább az embereket néztem volna.
Szeretettel gratulálok az íráshoz!
esprit |
- április 05 2015 19:36:50
Drága Évikém, nagyon szépen köszönöm , hogy olvasod az írásaimat. Tudod, az életnek nem csak árny oldala volt / van.
Szeretettel ölellek: Mara |
- április 05 2015 19:39:19
Kedves Esprti!
Örömmel látlak írásomnál.
bevallom Neked, ha nem a volt diákjaim, akiknek szemében én egy bátor, határozott egyéniség voltam, nem akartam lerombolni az illúziójukat. Még egyszer nem tenném meg! ))
Szeretettel és köszönettel: Radmila |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
