Mielőtt történetem megírásához fogtam elgondolkodtam. Lehet-e olyan, hogy egy anya két gyermeke közül az egyiket jobban szereti. Nekem is két gyermekem van, egy fiú és egy lány, de ha megkérdeznéd tőlem, azt felelném, hogy nem, olyan nincs, nem lehet. Az lehet, hogy másképp, mert az evidens, hogy másképp kell szeretni egy lányt és másképp egy fiút, de hogy ugyanúgy az biztos.
Magdika néni minden évben nagyon várja az Anyák Napját. Teszi ezt azért, mert lányai fel szokták köszönteni. Két lánya van, az egyik a kisebbik a férjével közös gyerek ott él vele egy háztartásban Budapesten. A másik lánya Nyíregyházán lakik, ő az idősebb, Ő Magdika első házasságában született. Első férje egy kegyetlen ember volt, miután megszülte gyermeküket Katicát, haza zavarta Őt a gyerekkel együtt Magdika szüleihez. De hiszen azok sem voltak különbek, főleg az apja, mert nem igazán örült neki, kétszer is visszaküldte a részeges, durva könyörtelen férjéhez. Ekkor úgy döntött Magdika, hogy mégis csak visszaköltözik a szülői házba és gondjaira bízta gyermekét az édesanyjának. Ez egyszer a sarkára állt az édesanyja és ellent mondott az apjának:
- Már pedig ez a gyerek itt marad, vedd tudomásul Sándor, majd én felnevelem! Térj észhez, hiszen az unokád! Nem hagyom, hogy tönkre tegye a brutális férje! - és amikor Sándor keze lendülni akart felesége felé - mert az is előfordult -, Magdika felkapta a nyújtófát és rácsapott az apja kezére! Az öreg visszahőkölt, soha többé nem emelt kezet az édesanyjára. A gyerek - Katica - ott maradt a nagyszülőknél Magdika pedig elment dolgozni, hogy tudja segíteni a szüleit és a kislányának meg tudja adni a szükséges dolgokat.
Teltek az évek, Magdika jól keresett, igaz, hogy dolgozott is rengeteget, meg tudta tenni, hiszen nem kellett rohanni a gyerekért a bölcsibe, vagy az oviba. Mivel a szülei falunk laktak, ő a városban talált csak munkát, nem járt haza csak egy héten egyszer.
Majd egy héten egyszer sem, csak kéthetente, és egy idő után csak egy évben egyszer. Szerelmes lett, minden idejét a szerelmével töltötte, a pénzt postán küldte az édesanyjának. A gyermeke nem kötődött hozzá, teljes mértékben a nagymama nevelte, jószerivel nem is ismerte az édesanyját. Magdikát elborította a szerelem, olyannyira, hogy férjhez ment a szerelméhez Andrishoz és elköltöztek Budapestre.
Katika maradt a nagyszülőknél, Andris el akarta hozni magukhoz többször is, de Magdi lebeszélte mondván, jobb helye van most már ott a lányának, hiszen ott jár iskolába, ott vannak a barátai...
Andris nagyon szeretett volna egy közös gyereket - Magdi eleinte hallani sem akart róla, mondván, nekem van gyerekem, de aztán gondolkodott és úgymond "belement", hogy legyen egy közös gyerek. Kilenc hónapra megszületett Esztike
Ekkor történt a tragédia, a nagymama meghalt, Katicát el kellett hozni Magdinak, hogy Ő nevelje tovább a lányát. Andris örült neki, ő nagyon szerette a gyerekeket, nem így Magdi. Teltek az évek, tíz év volt a két lány között, tulajdonképpen nem is ismerték egymást, mert amikor Eszti tíz éves lett, Kati férjhez ment és elkerült a családtól Nyíregyházára. Egy évben egyszer találkoztak ezután minden Anyák-Napján. Így volt ez most is, Magdi sokat változott az évek alatt, kezdte megszeretni a nagyobbik lányát. Esztike sokszor úgy érezte, hogy az édesanyjuk Katát jobban szereti.
Mindig panaszkodott az édesapjának:
- Apu, figyelj, én úgy látom, hogy anyu Katit jobban szereti, hát nézd meg micsoda kitörő örömmel várja most is az elsőszülött lányát. Engem meg ugráltat, mint egy barmot...-sírta el magát Eszti.
Az apukája megsimogatta szép hosszú szőke haját, majd kedvesen szólt leányához.
- Nem jól látod kislányom, egyformán szeret benneteket, csak Katát ritkábban látja, egy anya minden gyermekét egyformán szereti - vigasztalta leányát, de tudta nagyon jól, hogy ez nem így van, legalábbis az ő esetükben, Esztinek igaza van.
Eljött a vasárnap délután, Magdika sürgött-forgott, minden leellenőrzött, hogy rendben van-e, tényleg ugráltatta Esztit, mondván, "ne azt a terítőt terítsd az asztalra te lány, hiszen a szebbiket, mert az én Katicám ne lássa, hogy igénytelenek vagyunk", vagy "hogy terítettél meg? Mellettem Katica foglal helyet, a másik oldalamon a férje, Ti pedig apáddal az asztal másik végén, el ne felejtsd"!
Ilyenkor Esztike gyorsan kiszaladt a fürdőszobába és keservesen sírt. Az anyja ebből semmit nem vett észre, ő el volt varázsolva, mert várta haza az elsőszülött lányát...
Amikor megérkeztek kedvességgel, szeretettel árasztotta el, de Katica hűvös maradt, olyannyira, hogy csendre intette az anyját:
- Jól van anya, nem kell most ez nagy szeretet, imádat, csak szépen, halkan, lassan, egy évtizedig nem láttalak, nem ismerjük egymást annyira jól. És elkezdődött a vita. minden Anyák napja vitába fulladt, egészen addig amíg össze nem szedelőzködtek Katáék, gyorsan autójukba ültek és haza utaztak Nyíregyházára.
Magdika ezek után keservesen zokogott, Esztike megsajnálta az édesanyját, odaszaladt hozzá, az ölébe fúrta magát, és ő is zokogott.
- Ne sírj anya, nem ér annyit az egész, Kata ilyen, így kell őt elfogadnod, de én itt vagyok veled, melletted, vigasztallak...és letörölte édesanyja könnyeit.
Magdika megsimogatta leánya hosszú szőke haját, majd a semmibe révedve így szólt.
- Igen, Te itt vagy velem kislányom, de mondd meg nekem Ő miért ilyen gonosz velem? - de válaszra nem várt, eltolta Esztike kis kezét magától és bement a szobájába.
Esztike és az apja egymást átölelve álltak még néhány percig, hallgatták Magdi sírását és roppant sajnálták ezt az egész helyzetet.
Ez bizony kényes téma. Nekem ugyan még csak egy gyermekem van, aki tizenkilenc éves, és már nem is igen lesz több. És még csak a környezetemben nincs is ilyen történet, de én is úgy gondolom, hogy egy anyának egyformán kellene szeretni minden gyermekét. Történetedben én is úgy gondolom, hogy a bűntudat állhat a háttérben azzal kapcsolatban, hogy most" hirtelen" megszerette az anya elsőszülött lányát.
Nehéz ilyen esetben véleményt mondani, hiszen elég szomorú ez az életút. Szomorú a brutális férj, szomorú, hogy az anyának hátra kell hagyni a gyermekét, hogy tudjon dolgozni. Valahol meg is lehet érteni. De az a baj, hogy ha nem kezdettől fogva neveli a gyereket az édesanya, sajnos a gyerek elidegenedik, hiszen azt szereti, akit mindennap lát, mindennap törődik vele, a gyerek már csak ilyen...
Szeretettel olvastalak és gratulálok, ez a novellád is jó - talán aktuális is - téma.
Üdv.: Eszti
gyongyszem555 - április 28 2015 16:05:30
Köszönöm szépen Esztikém, hogy olvastál, annak külön örülök, hogy részletesen kifejtetted véleményedet a témával kapcsolatban. Én is így szoktam, és ez azért jó dolog, mert így tudom, hogy amit írtam, értelmezésre került, nem csak úgy "átfutottak" rajta. Na nem szoktak, csak úgy mondom.
Köszönöm szépen, ja szavadon foglak, mert megígérted, hogy prózát is fogsz írni, természetesen majd ha az időd engedi. Nekem már sok időm van, de Te még fiatal vagy, a lányom egyidős veled...
Puszi. Szeretettel: Évi
farkas viola - április 30 2015 09:12:20
Kedves Évi!
Elszomorító történetedbe belegondoltam és bizony sok minden eszembe jutott. Több helyen is előfordulnak ilyenek, több változatban is. Ha csak egy fiúgyerek van, az nem az anyához, hanem az apához vonzódik, aki már meghalt, de az ellenszenve megmaradt. Igaz, az apai nagyanya nevelte kiskorában. Tehát természetes következmény.
Szeretettel: Viola
gyongyszem555 - április 30 2015 09:51:04
Kedves Viola!
Maximálisan értelek, és egyetértek véleményeddel. Tudom - olvastam a Te élettörténetedet - és tudom, hogy maximálisan át tudsz élni egy ilyen helyzetet. Én pedig empatikus képességeimnél fogva bele tudom képzelni magam a főszereplőm helyzetébe is. És ilyenkor elgondolkodom én is. Vajon mit tettem volna én, ha az én férjem lett volna a brutális, alkoholista férj, akitől az első gyermekem született volna. Nyilván én is menekültem volna "haza" a szülőkhöz. Nyilván nem volt anyagi háttere, el kellett mennie dolgozni. A gyerek jobb helyen volt a nagymamánál. Amikor meg beköszöntött az új szerelem...hát igen, ezt is meg tudom érteni, mert a szerelem már csak ilyen, és nem utolsósorban tényleg jól gondolkodott az anya, hogy nem "tépte ki" gyermekét a megszokott iskolai környezetéből, mert a gyerek számára ő idegen lett volna...amit nem tudok elfogadni esetleg, hogy nem látogatta gyakrabban, mert akkor nem felejtette volna el a gyerek. Sok összetevője van egy ilyen élethelyzetnek Persze,most már erőlködne szegény, mert idősebb, bölcsebb lett, másképp lát mindent. Én egy adott szituációban mindenki számára mentséget keresek, és megkérdezem magamtól - mielőtt írásomat publikálnám -, hogy én mit tettem volna adott szituációban melyet meg fogok írni. És amikor nagyjából tudom, hogy mit tettem volna én, azután csoportosítom a gondolataimat és úgy, hogy érződjön belőle a mindenki számára keresendő mentség tetteiért.
Köszönöm szépen, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi
esprit - május 02 2015 22:45:27
Kedves Évi!
Az én szüleim idejében még nem volt divat a válás. Amikor megszülettem,
rögtön szerettek volna egy másik gyereket, de csak nem akart összejönni.
9 évvel később megszületett az öcsém, koraszülötten. Kiderült, hogy RH negatív vércsoportja volt az édesanyámnak, azért lett ilyen nagy korkülönbség köztünk. Mindenki a pici, koraszülött fiúcska körül ugrált, és könnyen úgy érezhettem volna, hogy őt jobban szeretik mint engem.
Az Édesanyám viszont mindent megbeszélt velem,megmagyarázta hogy én vagyok a "régebbi ismerős" és természetesen ugyanúgy szeretnek engem mint azt a kis bőgő masinát. Így aztán eszembe sem jutott féltékenykedni a picire, csak azt lestem, hogyan segíthetnék az anyukámnak.
Érdekes a novellád, gratulálok hozzá!
esprit
gyongyszem555 - május 03 2015 03:59:03
Kedves esprit!
A Te anyukád akkor egy különleges ember. Jól felismerte azt a helyzetet, hogy el kell magyarázni egy gyereknek, hogy mi a helyzet, mert a gyerek mindent megért. És ezt jól tette, mert ezzel még a látszatát is elkerülte (elkerülhette) annak, hogy az elsőszülött gyermeke ugyanolyan fontos neki, mint a "kis bőgő masina". Ehhez kell egy bizonyos intelligencia-szint, én úgy gondolom, mely nem mindenkiben van benne.
Az én történetem hősei nagyon-nagyon egyszerű és talán kicsit butácska emberek, ami a nagyszülőket illeti. Nyilván a főhősöm sem az intelligenciájáról híres, talán ezért nem tudta megtalálni egyik gyermekéhez sem az utat, a megfelelőt. Ezért ment inkább Esztike az apukájához tanácsot kérni, mert az apukájából jobban érezte a szeretetet...Köszönöm szépen , hogy olvastál, és külön köszönöm, hogy elmondtad történetedet a testvéredről.
