Napkorong


Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáik	április 18 2026 12:16:50

Navigáció

Versek fõoldal

Impresszum

Alapszabály

Szerzõdés

Online felhasználók

Vendég: 14
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,222

Tagjainkról-tagjainktól

- Weboldalak
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle

Visszatérés

Elképzeltem, hogy csodapatak mellett ülök. A víz lágyan, csillogóan folyt a medrében, száraz leveleket sodorva magával, s az emlékeket, melyeket a homályba taszítottam. Belemerítettem kezem a patak hûs mélyére, éreztem, hogy a víz egyre jobban elveszi testem melegét, de hagytam. Behunytam a szemem, eggyé váltam a hidegséggel, és a folyó kiszámíthatatlanságával.
Néha megmoccantak a kövek a sodrástól, de ezek mintha földrengést keltettek volna bennem. Szerettem volna folyó lenni. Semmilyen. Átlátszó.
Megmondom anyunak, hogy már nem érdekel a természet. Különváltunk mi ketten már régen. Én bõrt növesztettem, neki megadatott, hogy ne kelljen. A természet elvesz, és eszik. Elvesz és iszik, elvesz, és öl. Bár én tehetném! Gyûlölöm, mert hálátlan szomszéd. Õ maga az, ahol én élek. A természetben egy bõrtelen idegen.
Egy lehulló levélre vártam. Egy gyenge levélkére, ami halálugrást csinál egy tölgy tetejérõl, és elalélva a folyóba hullik. Része akartam lenni az elmúlásnak. Együtt akartam volna halni vele, de a fák nyugalomban voltak.
Megmondom a szomszédomnak, költözzön el! Szedje az erdõ a sátorfáját, és húzzon el a francba. Tekerje csomóba a folyót és a buta leveleit, hagyjon itt egy puha, fekete ürességet.
Az avarban ezernyi bogárhát csillog, csillogó, kék festékjüktõl. A föld néha-néha megmozdul a föld alatti szörnyektõl. A fák kérge recseg a bent lakó családtól, az ég dörög.
A vihartól hullanak a gesztenyék százával a folyóba. Már megint. Csak gesztenye. Levélke egy sem. Fázom, hazamegyek. Utállak halál, utállak szél!