|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A nagyvárosi forgalomtól távol eső kis budai utca képéhez hozzátartozott az a hetven év körüli emberpár, akik 11 órakor szinte óramű pontossággal léptek ki kis házuk kapuján. A görnyedt hátú, öregúr egyik kezével a járdát szegélyző kerítésbe kapaszkodva, a másik kezével egy SZTK-ból mérsékelt áron igényelhető alumínium botra támaszkodva tipegett a kis öreg-asszonyka mellett, aki egyik kezében egy ételhordót, a másik kezében egy könnyű, háromlábú vadászszéket tartott. Így haladtak a mindegy 100m-re levő utcasarokig. Az öregúrnak már gyenge volt a szíve, ezért 20m-ként meg kellett állnia, – elfogyott a levegője. Ilyenkor a felesé-ge letette az ételhordót a földre, gyorsan szétnyitotta a széket, és ráültette az élete párját. 3-4 percig tartott egy ilyen pihenő, és csak ezután tudták tovább folytatni, ezt a mindennapos egészségügyi sétájukat. Az utcasarkon egy széles, kerítést tartó beton lapra ült rá az öreg, a felesége meg átsietett az utca szemközti oldalán levő lévő iskola konyhájába, ahol olcsón, nyugdíjasoknak is megfizethető áron két ebédet vásárolt. A visszaút hasonló volt az odaúthoz.
Az étel fölmelegítése után leültek ebédelni. Az öreg alig csipegetett valamit, rég nem volt már étvágya, igy mindig maradt még annyi az ebédből, hogy a vacsora se jelentsen gondot. Ebéd után szunyókáltak egy kicsit, majd a nagyika elment az unokáért, – mert a lányuk sokáig és sokat dolgozott – nagy segítség volt ez neki. Az estét általában tévézéssel, keresztrejtvény fejtéssel, vagy passziánozással töltötték ki, majd korán lefeküdtek.
Nagy francia ágyban aludtak együtt – már az esküvőjük óta – mindig. Nagy szerelem volt az övék, nem csoda, hogy később is kitartottak egymás mellett jóban, rosszban. Igy nem is tekinthető máskép mint őszintének az öregúr hálával teli, minden esti búcsúja:
– Jóéjszakát szerelmem! Majd megsimogatta a mellette fekvő kis öregasszony buksiját, és eloltotta a villanyt. Reggel aztán hasonló képen ébresztette az álomporos szemű feleségét:
– Jóreggelt szerelmem!
Egy borús októberi reggel nem jött viszonzás a jóreggelt üdvözlésre. Az öreg erre gyorsan fölült az ágyában és ijedten észlelte, hogy a párját nem látja lélegezni. Gyorsan a lánya után kiáltott, aki azonnal kihívta az orvosi ügyeletet. A kiérkező doktor megnézte, hogy van-e pulzus, felhúzta a lecsukott szemhéjat, majd megrázta a fejét.
– Vége, fogadja részvétem asszonyom, mondta a lánynak.
A farkasréti temető Kós Károly termében lett fölravatalozva a kis öregasszony. A szűkebb családtagok már korábban elfoglalták a részükre fönntartott ülőhelyeket, és fogadták a lassan gyülekező gyászolók részvétnyilvánítását. A gyászolók nagy számát mutatták később a ravatalt lassan, majdnem teljesen elborító koszorúk és virágok. Nagyon sokan ismerték és szerették az elhunytat. A temetés szertartását végző papra váró tömeg halk zümmögését hirtelen egy váratlan esemény szakította félbe. Az öreg váratlanul fölállt a helyéről, és botjára támaszkodva odacsoszogott a ravatalhoz. Váratlanul teljes testhosszában felegyenesedett, háta görbesége hirtelen eltűnt, és kihasználva ezt a helyzetét, mélyen a koporsó fölé hajolva reszkető kezével megsimogatta a felesége fejét, és közben alig hallhatóan csak ennyit mondott: „Jó éjszakát szerelmem!”. Ezután néhány lépést hátrált óvatosan, keresztet vetett magára, és bot-jára támaszkodva, – olyan pózban, mint a nyáját őrző juhász – letérdelt. Úgy látszott, mintha mélyen imádkozott volna. Ekkor lépett hozzá a lánya, finoman megfogta a vállát, és nagy szeretettel a fülébe súgta:
– Gyere apukám vissza a székedre, minjárt kezdődik a szertartás! De alig, hogy elengedte az apja vállát, az elkezdett oldalra dőlni, és miközben botja éles csattanással a kőpadlóra esett, maga is lehanyatlott a földre. A dermedten figyelő gyászolók között, hirtelen egy negyvenes, jól öltözött férfi tört utat magának.
– Orvos vagyok! – kiáltotta, és odarohant a földön fekvő öreghez. A hátára fordította és hosszasan mesterséges légzést alkalmazva próbálta elüldözni a végzetet. Majd ujját a nyaki ütőérre helyezte, és megrázta a fejét. Felállt, széttárta a karját, és a mellette kétségbeesetten kezét tördelő asszonyhoz fordulva csak ennyit mondott:
– Sajnos nem tudtam már segíteni, csak a halál beálltát tudtam megállapítani. Hirtelen olyan csend lett a teremben, hogy egy légy zümmögését is meg lehetett volna hallani! Ezt törte meg az egyik gyászoló hangja:
– Az Isten bocsátsa meg, hogy ilyet mondok, szép halála volt az öregnek. Majd elcsukló hangon még hozzátette, ki gondolná, hogy a mai rohanó világunkban is vannak még, ilyen életkortól független Rómeók és Júliák.
|
|
|
- október 06 2016 04:37:00
Kedves Andy Jazz!
Gyönyörű, megható írásodhoz gratulálok. Igen, létezik ilyen igaz szerelem és ez a csodával egyenlő. Köszönöm, hogy olvashattam.
Szeretettel: Viola  |
- október 06 2016 08:34:26
Üdvözöllek kedves Andy Jazz Téged a Nejem legkedvesebb Barátját! Szeretettel gratulálok írásodhoz és tolmácsolom Évi véleményét.: Üdvözöllek: Jani.
"Drága Barátom! Könnyeket csaltál a szemembe ezzel az írásoddal, de ezek most nem a tőled megszokott humor könnyei voltak, hanem a meghatottságé és a szomorúságé.Igen, olvastam, hogy akik sokáig élnek együtt nagy-nagy szeretetben, boldogságban, és ha az egyik "eltávozik", a másik rövid időn belül követi...de ez a történetedben tényleg a legrövidebb idő volt. Nagyon megható történet és tényleg létezik ilyen szerelem. Szeretettel gratulálok írásodhoz: Örök barátod: Évi " |
- október 14 2016 11:07:39
Kedves Viola!
Köszönöm, hogy olvastál, nagy öröm számomra, hogy tetszett amit írtam!
Szeretettel Andy |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
