|
 Vendég: 19
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,225
|
|
ALGERNON- SZÍVEM…
Most balra fogok a sarkon befordulni, mert az a vénember azt mondta a vegyesbolt előtt, hogy menjek tovább egyenesen, és az első alkalommal balra.
Sokáig fogok az öregre emlékezni, mert sosem fogom megérteni, hogy azért mert valaki megvénül, miért kell elhanyagoltnak lenni.
Ez a lehordott krombikabátja a kifényesedett könyökeivel, kopott, zsíros gallérjával, öblösre tágított zsebeivel, na és az a deformáltra taposott hajdan barna cipő…
Aktatáskája is egy nadrágszíjjal volt áttekerve, hogy szét ne essen. Degeszre lehetett tömve valami iratfélékkel, ha kitálalja a koszos járdára, hát ember legyen, aki mind össze tudja szedni, a száguldozó kocsik kerekei alól.
Fésületlen- ősz haja, drótkeretes szemüvege rejtekében pislogó malacszemei
fakókékjében gyermeki jóindulat derengett.
Volt az egész jelenségben valami meghatóan védtelen, valami lényéből áradó
Jóindulat, amitől már régen elszokott minden halandó.
A sarkon befordultam balra, ahogy mondta.
Egy csendes utcácskában találtam magam, a hepehupás járdákat kuszmadt akácfák szegélyezték. Hihetetlen volt a mozdulatlanság, hatalmasan dőlt rám, szinte kapkodtam a levegőt.
Nem hogy járókelők nem voltak, de még egy árva veréb sem röppent fel a fonnyadt, vízhiányos ágak közül.
Halkra vettem lépteimet, mert cipőm sarka akkorákat koppant a kövön, hogy minden lépésemkor összerezzentem.
A házak elzárkózó közönnyel, csukott ablakokkal figyelték minden mozdulatomat.
A következő sarkon- nem tudom miért- megint balra fordultam. Az elképedéstől földbe gyökereztek a lábaim. Ez az utcácska, pontosan olyan volt, mint amiből érkeztem. Lassan felocsúdtam elképedésemből, és tétován elindultam. Itt is végtelen mozdulatlanság, és fülsiketítő csend.
Csak cipősarkaim éles koppanásai visszhangoztak végigrohanva az utcán, elhalva valahol a messzeségben.
Az utca végén ismét balra fordultam, már meg sem lepődtem, hogy ugyan olyan volt, mint amiből érkeztem. Elgyalogoltam a zárt ablaksorok előtt, figyeltem a függönyök mozdulatlan erdejét, még csak nem is leselkedett senki.
Az út közepe felé járhattam, mikor meglepődve vettem észre, hogy nem hallom a cipőm sarkainak éles koppanásait.
De valahogy nem lepődtem meg, egy kellemes fáradtság kúszott agyamból a lábaim felé. Már összekeveredtek gondolataim a valósággal, de nem zavart.
Gépiesen haladtam előre, a csend, és simogató napfény óvatos ölelésében, szinte jól éreztem magam.
A kereszteződésben megint balra fordultam. Rövid kis zsákutca tárult szemeim elé, pontosan olyan volt, mint az előző utca.
Az úttesten, egy öregember állt, kopott krombikabátja, kitaposott- hajdan barna cipőiben, nadrágszíjjal átkötött, kitömött aktatáskáját bal hóna alatt
szorongatta.
Drótkeretes szemüvegének lencséin, úgy ragyogott a napfény, mint két drágakő.
|
|
|
- december 04 2016 12:22:21
Kedves Ica.
Ez a szomorú igazság. Egy ember, ha ki akar "Törni", legfeljebb a nyakát törheti ki, de a kijelölt úton nem tud változtatni.
Köszönöm, hogy itt jártál.
gyuri: |
- december 05 2016 18:12:01
Kedves Gyuri,
Nagyszerűen megírtad a történeted, ami egyébként a kilátástalanság monotóniáját juttatta eszembe, jó volt elolvasni. |
- december 05 2016 19:21:50
Kedves Noémi.
Köszönöm látogatásodat, és örülök a véleményednek.
gyuri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. július 26. vasárnap,
Anna, Anikó napja van.
Holnap Olga napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
