|
 Vendég: 100
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Ezt a novellát kondrakati írta, és egy nõ sorsának mélységeirõl, álmainak elérhetõ és elérhetetlenségérõl szól.
A fákról már hulltak a levelek, a levegõ is hûvösebb lett. Árnika a küszöbön ülve álmodozott. Ha egy hét múlva megjön Kálmán és hozza a pénzt, akkor télire lesz cipõ. A cipõ elég lesz, mert a csizma drága. A tavaj még cipõ sem volt, mert Kálmán keveset keresett napszámosként, pedig egész nyáron oda volt szegény. Nehéz az élet a tanyán. Egyedül viselni gondját mindennek. Kálmánnak el kell menni, mert abból van a pénz. Itt nincs semmi, csak a munka, de abból nincs jövedelem. Az a kevés ami adódik az állatokból, kertbõl, télire is alig elég. Árnika számolta a napokat. Nehezen viselte a magányt, évekkel azelõtt még nem sejtette mi vár rá. Amikor megismerkedett Kálmánnal, mindketten pályakezdõ fiatalok voltak, szép reményekkel indultak az életbe.
Most itt él egyedül egy elhagyott tanyán, távol a szeretett férfitól és betevõ falatra is csak abból telik, amit maga elõteremt a háztájiból.
De most másképp lesz!-éledt fel benne a remény.
Burkus, a kutya mintha megérezte volna gazdája szorongató magányát, odatelepedett a küszöbre Árnika mellé, aki szeretettel cirogatta meg a fejét.
- Most már hamarosan itthon lesz a gazdád Burkus. Örülsz? Szólj már valamit az istenért! - noszogatta. A kutya farkcsóválva jelezte, hogy érti a beszédet, mire Árnika észbe kapott. - Jaj, de esztelen vagyok! Hát te csak egy kutya vagy.
Már a csillagok is kiültek az égre mire bementek a házba, Árnika és Burkus közös asztalnál költötte el a vacsorát. Aludtej maga sütötte kenyérrel nem rossz, de mindennap ugyanaz. Elalvás elõtt olvasgatott még, hogy könnyebben elaludjon, de az álom álmodozássá lényegült.
Talán jut nadrágra is a cipõ mellé, ami van már olyan viseltes. Karácsonykor a templomban mindig úgy lenézik az emberek. Jó lenne egyszer rendes ruhában menni oda! Pedig nem éltek õk mindig ilyen szûkösen. Eleinte a tanya jól jövedelmezett, de amióta mindenféle engedély kell a piacon való értékesítéshez, már nem megy. Az adók és egyebek elviszik a hasznot, azóta csak lefelé mennek. Vajon hol a lejtõ vége? Most azonban felcsillant a remény. Kálmán külföldön vállalt munkát, mezõgazdaságbeli napszámos, de jól fizet.
Már harmatot lehelt a hajnal mire Árnik az álmodozásból álomba szenderült. Arcára boldog mosolyt szõtt a reménykedés. Azt látta, amit látni akart: Kálmán hazatért, egészségben, hatalmas csomagokkal. Amint bontogani kezdte a csomagot, egyszer csak egy formás, magasszárú csizma akadt a kezébe. Ez csizma! - kiáltotta boldogan. Úgy bizony - mondta Kálmán. - Hiszen mindig is erre vágytál.
Amikor felébredt, Burkus morogva állt az ajtóban, amit valaki hangosan döngetett.
Árnika ijedten kapott ruhája után, és rossz érzések közepedte nyitott ajtót. János volt a faluból. Az egyetlen barát, aki megmaradt.
-Eressz beljebb Árnika. Sajnos rossz hírem van.
Aztán elmesélte, hogy telefonon hívták külföldrõl, Kálmán holnap érkezik. Vagyis, inkább hozzák. Baleset érte. A cséplõgép elkapta az egyi karját, de a másik megvan és az a fontos, hogy él.
- Igen. Az a fontos hogy élsz, -mondta késõbb Kálmánnak Árnika.
- Jó újra itthon! -sóhajtott Kálmán. Csak az a baj, hogy azzal a karommal nem tudlak többé átölelni. Azonban hoztam neked valamit.
Árnika színlelt örömmel kezdte bontogatni a csomagot, amelybõl ugyanolyan csizma került elõ, mint amilyet álmában látott.
|
|
|
- május 28 2008 09:15:59
Kati! Szépen írtál - és szerintem ez jó helyen van, de azért megnézem szerk. nézetben mindjárt. |
- május 28 2008 09:44:59
A csizma, amire Árnika vágyott, végre valósággá vált, de milyen áron? Kedves Kondrakati, bizony olyan dolgot írtál itt le, ami - mint általában a irodalomban - megtörténhet, és meg is történik a valóságban is!
Nagyon szépen leírtad és könnyekre fakasztó ez az írás.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
