|
 Vendég: 7
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
Radmila Markovity
Radnai István: Jégbefagyott fény című verseskötete kapcsán
Budapesten, 2016-n jelent meg a kötet a Hungarovox Kiadónál. Úgy érzem,
mindannyian ismerjük Radnai Istvánt, mégis Gyimesi László szavaiból idézek. „ Radnai István konok kitartással építi egyre távlatosabb, egyre izgalmasabb életművét - újabb verseiben az őszikék hangulatát igencsak felvérzik az új és újabb tavaszok ígéretes üzenetei[……]összetéveszthetetlen, bejárható lírai világot teremt, a gyönyörök, fájdalmak egyszerre égi és földi vadaskertjét.”
A verseskötet öt ciklust foglal magába. Az első ciklus: ÁLMATLAN
PRÓFÉTA címet kapta. Ebből a részből kiemelném a SZENVTELEN
KÉRDEZŐ A TEMETŐBEN címűt, amelynek már a címe utal a vers
vezérfonalára. Kérdések hada, amik látszólag spontánul, látszólag ösztönösen
törnek elő, pedig megfontolt sorrendben következnek egymás után, és ezekre
nem vár választ a költő, mert az olvasó érti, tudja mi a válasz, hiszen önmagáért
beszél. Radnai jól ismeri Ady Endre hitvallását, lázadó természetét, az
elmaradottság elleni küzdelmét, a kizsákmányolás elítélőjét, a szegények sorsát
fájlalót. Ebben a versben találkozik és egybeforr két hasonló lelkületű,
gondolkodású és érző lírai lélek. Már az első versszak kérdései komoly ország-problémákkal kezdődnek.
Társadalmi változás, az ország megcsonkítása a világháború után, majd
folytatja, kifejti az országhatárokon kívül maradtakra gondolva a lelki bánatát,
felidézve az egykori országot, Ady Az értől az óceánig című versével is erre
utalva.
A harmadik versszakban a szociális probléma kerül előtérbe, mint a nép
kihasználása, elszegényedettsége, amit nem csak a megszállók idéztek elő,
hanem folytatódik az új, modern kizsákmányolókkal, a bankárokkal, így
fokozódik a helyzet súlyossága. Igaz, Radnai a költő, tudatunk mélyén
megindítja a reménységet új időknek Radnai-s dalaival. A negyedik versszak
költői kérdése után jönnek a realitással megírt feleletek. Adyra utalással önmaga
érzelmeit, állásfoglalását, reagálásait, és azon keresztül országa népének
válaszát is megkapjuk a versben a költőtől. A vers csattanója a legfájdalmasabb
kérdés: lehet-e változtatni valamin, akár óriási veszteség árán is.
Ennek a ciklusnak utolsó verse a KARBOLSZAG . Igazából mély hatást
gyakorolt rám , ugyanis líraiságával elbűvöli az embert. Az első két sor, az
utolsó két sorral átöleli a verset. Azzal kezdődik és fejeződik be a költői üzenet,
hogy semmi sem örökös, az idő foga megteszi a magáét. A közbevett rész az élet
1
szép oldaláról zeng, megjelenik az érzékiség kialakulása „tétova ajkak”
összeolvadása, olyan, mint a szerelem első illata, aminek rózsabimbó és a
kinyílt, pompázó rózsa a szimbóluma. Ez úgy érzem a szerelem kialakulásának
első lépcsőfoka. Fokozással fejezi ki a vágyakozást: kábítva, részegen és
sietősen, az ifjúi hévre utal. A testi szerelem el nem múló étvágya költői
hasonlattal jut kifejezésre „mint diák, akit nem bánt a lecke, már el is múlt,
mielőtt beteljesedne”. Az utolsó két sor előtti versszakban a „szerelem apálya”
jelenti a szerelem elmúlását, de a befejező részben búcsúcsókkal jelenik meg az
emlékezés, nem siránkozással, ami még szebbé teszi a vers hangulatát, hiszen az
átélt élvezetek szépsége utolsó búcsúcsókkal zárul le.
HA A HOLDNAK UDVAROLNÉK részben rövid, pár soros versek adják vissza
a költői érzelemvilágot.
A TIZENKILENCEDIK SZÁZAD című alkotása vallomás a szeretett lénynek
szebbnél szebb költői eszközökkel kifejezve. Három versszak egybeforr, mégis
jellegzetesen egyéni és elragadó. A vezérfonal, a szerelem, ami az első
versszakkal megindul, az imádott kedveshez szól, nyomatékosan kifejezve, ő a
mindenek feletti, és ezt természeti jelenséggel nyomatékosítja. A második
versszakban jön a vallomás, a határozottság: minden körülmények között egész
életében csak az az egyetlen kaphatja meg a szerelmét. Itt is megjelenik az
elmúlás, amelyben felcsillan nagy hittel a bizalom. Időnek múltával sem felejti
el őt a kedvese, mert ha már nem lesz e földi létben, akkor is várja, hiszen
„legalább tudod majd merre s hol találsz”.
Az ÉLETJELENSÉG verse önmagáért beszél.
„a szívereiben szerelem vére
mintha te dobognál kopogtatnál
lassú álombeli sóhajaid ringatnak
zene amire elalszom
a vágy amire ébredek”
Kihez, kiről szólnak ezek a versek? A HÍVOGATÓ SZÉP ÜZENET-nél
világosan kimondja kedvese nevét.
MINT TÖRÖTT ÁBRÁT ciklus következik.
TÁJKÉP FEJJEL LEFELÉ versének három versszakát két sorral zárja le a
költő. Kemény vers természeti képbe burkolva. Metaforával indít „ferde szájú
szél”, ami szinesztéziába megy át „víg futára a télnek”. Költői jelzőkkel képet
fest a szerző: szúrós, zabolátlan, kegyetlen, és a hasonlataiban is a tél borzalmait
tárja föl.
A következő versszak a tél hozta szociális problémákra utal, nincs semmi
idillikus a téli képben, hiszen megjelennek a hajléktalanok, a szegénység
sorstalansága: a fagyhalál.
A harmadik versszak ellentétre épül. A gazdagok élik világukat, de a tél
kegyetlenségének eredménye a „néptelen vidék”, amivel még inkább kiemeli a
problémákat.
Az utolsó két sora felkiáltás, ahol nem kér, követeli azt, amit elvettek az
országtól. A cél: élni úgy, mint azelőtt. Szerintem a II. Világháború előtti életre
utal.
ÁPOLNI AKAR
Az INFARKTUS A NYÍLT KAPU ELŐTT című komoly hangulatú versben a
kemény sors következményét, az infarktust, az azzal járó gondolati-érzelmi
fonalat énekeli meg Radnai István. Küzdelem, kérelem, az élni akarás, mind
jelen van, de az élet olyanná válik, mintha az ember feje fölött állandóan ott
lebegne a rém, amely kíséri minden léptét. A szív testi fájdalma hozza a kérdést
meddig „járok még a sírok közt, vagy elfekszem alant”.
TALÁN LÚGKÖVET KELLENE INNI című verse az idős korra jellemző életet
híven tükrözi vissza. Nem sajnáltatja, és nem sajnálja önmagát, sem az
öregséggel küzdőket, inkább „játékosan kezdi” az öregséggel járó, bajok
indítását, a betegséggel való ébredést, majd a második versszakban a
tehetetlenséggel való küzdelem kerül előtérbe, és nem segíthet senki sem „se
jézus, se isten”. Ezek után fanyar humorral megjelenik ismét a játszom szó. A se
éjjelem, se nappalom megérteti mindenkivel: mit is él át egy idős beteg ember.
Szóképekkel utal a tehetetlenségre.
UTOLSÓ ÜNNEP ciklusban
A HETVENÖTÖDIK ŐSZ költeményben egy egész élet, egy egész korrajz
szívszaggató fájdalma, a Sors ars poeticája kiált az égig. Valójában elbeszélő
költeményről van szó.
A kisgyermek vidám játszótér helyett a sziréna hangjára az óvóhelyre rohan az
anyjával, a nagyapját a szeme láttára lövik agyon. Micsoda lelki traumát
olvasunk egy kisgyermek életéhez fűződve… Menekülés, a háború vége,
romokban áll minden kint és bent a lélek mélyén.
A háború utáni elnyomatásról két versszak is elég ahhoz, hogy világosan érzékelhetjük a megsemmisíteni akarást, ami nem járt sikerrel.
Mindezek után jön az élet rendje, módja. Az ifjúság szívében az életkedv, és „a
valami volt a levegőben” a változás előjelére utal, ami reményt sugall a szívbe, s
az észbe. A változás, ami elkerülhetetlen is egyben minden szinten.
Ezzel a pár sorral ízelítőt adtam a verseskötet értékének, egy élettapasztalattal és írói-költői tehetséggel rendelkező költő nemrégen megjelent verseskötetéből.
Aki a könyvet a kezébe veszi, megtapasztalhatja, mennyire voltam szűkszavúan
szerény a bemutatásban.
Dr. Radmila Marković |
|
|
- January 30 2017 09:32:55
Kedves Radmila!
Kitűnő összegző írásod révén betekinthettem a könyvbe, köszönöm Neked. Nagyon tetszik. Bizonyára minden "idősödő", de fiatal ember is örömet talál az olvasásában.
Szeretettel gratulálok: Viola   |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. May 10. Friday,
Ármin, Pálma napja van.
Holnap Ferenc napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
