|
 Vendég: 42
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Szülés utáni depresszió
- Te mit tanulmányozol Tündikém ilyen bőszen? - és illetlenül belekukkantok az előtte fekvő irodalomba. Tündi - aki még nem ismerné - a Múzsám által küldött ihletem, nem létező személy csak a képzeletemben él, de szoktam vele beszélgetni mert itt él a tudatomban immár öt éve, mióta írok.
- Hagyjál békén légy szíves most, ha megkérhetlek, mert olyan ideges vagyok, hogy szét tudnék robbanni! És akkor tudod, hogy milyen vagyok? Olyan mint Te amikor ideges vagy! De Te nem szoktál sokszor idegeskedni, de tudod miért, mert egyre hülyébb vagy!- és összecsukja a könyvet, ott hagy, kimegy az erkélyre cigizni egy szál semmiben. Meg fog fagyni, nem bánja!
Megyek utána, ráhajítom a kabátját, és nem tágítok mellőle
- Most mi van, ki a franc hívott ide? Na tessék, igazam van, már hülyébb is vagy!- és potyognak a könnyei.
- Na gyere be légy szíves, igyál egy teát - tudom, hogy nem szereted, legszívesebben kihánynád az ablakon, én is, de ez gyógytea. Rossz mint a bűn, de zúdítsd csak le! Idegnyugtató! Bár nekem nem használt amikor ideges voltam, de Neked hátha fog!
Letörlöm a könnyeit, átkarolom a vállát és bekísérem. Most ezt engedi. Fél siker!
- Na mesélj, mi a baj, hátha tudok segíteni ,ketten megoldjuk, tudod, hogy még minden problémát meg tudtunk oldani. Apropó, hol van a gyerek? Hol van Gábor? Hiszen még három éves sincs! Ezt meséld el nekem, mert aggódom! - mondtam Tündinek tényleg aggodalmas arckifejezéssel.
- Hol van, hol lenne? A szomszédban! Már reggel felidegesített, és átdobtam a szomszédba! Elegem van belőle, tudod, meg mindjárt belőled is, ha nem hagysz békén! - mondja Tündi ideges tekintettel.
Le kell csillapítanom valahogy, mert ez tényleg nem tréfa. Szülés utáni depresszió. De hisz Tündi nem is szült, örökbe fogadták a csecsemőt Gáborkát akinek én vagyok a névadó anyukája, de értem, hogy miről beszél! És elgondolkodom! Olyan szép - csúnya - ez a szó, hogy szülés utáni depresszió. Ebbe aztán minden belefér! Létezik egyáltalán ilyen? Ezt a kérdést fel sem merem tenni Tündinek, mert belém vágja a legélesebb késünket, amilyen állapotban most van! Valahogy másképp kell megközelítenem ezt a kérdést.
- Tündikém, ha érdekel a véleményem - ha nem, akkor is elmondom, vesszen a barátságunk, tudod milyen vagyok, gondolat benn nem maradhat, főleg ha a véleményemről van szó- számomra ilyen nem létezik. Várj egy kicsit, hadd fejezzem be, jól van? - mondom neki határozottan, mert ilyennek kell most lennem vele.
- Én is szültem két gyereket negyvenkét évvel ezelőtt. Nem ismertem ezt a kifejezést és nem is éltem át! Engem nem idegesítettek a gyerekeim, pedig a fiam rettenetes eleven volt. Te azon nyomban megbolondulnál, ha Gábor olyan lenne! - mondom neki de látom, hogy nem tudom meggyőzni!
- Persze, mert Te olyan nagyokos vagy! Azt hiszed, hogy Te vagy a legokosabb minden téren, nem, te egyre hülyébb vagy! Ezt sem érted, hogy miről beszélek! Hagyjál békén, jó? - és megint ott akar hagyni, de most már erőszakhoz folyamodom, pedig nem vagyok erőszaktevő, de most már tényleg felidegesít!
Visszalököm úgy óvatosan a fotelba, a szemeibe nézek, bevetem minden varázserőmet, ha tetszik neki, ha nem ,percekig szemkontaktusra kényszerítem! - eddig oké, kicsit megszeppent!
- Nincs Neked semmi bajod, csak hisztizel! Nem foglalkozol kellőképpen a gyerekeddel, átdobod a szomszédba, nem szégyelled magad? A föld alá süllyednék szégyenemben a helyedben! Gondolkodj! Ő még egy nevelésre szoruló gyerek! Szüksége van Rád. Igen Rád és az apjára! Te vagy az anyja, nem? Kisbabám! Hamarabb kellett volna gondolkodni! Nem kellett volna örökbe fogadni, ha ennyire gyenge jellem vagy! Igen, most végre kimondtam, hogy milyen vagy! És vedd tudomásul az sem érdekel, ha itt hagysz engem, mint ihlet, veled most úgyse megyek semmire! Nekem nem fogsz depitől csöpögő prózákat és verseket diktálni, mert azt gyűlölöm! Az én világom a humor és az optimizmus! Felfogtad maréknyi kis eszeddel? Menj és hozd haza a gyerekedet! - mondom neki határozottan. Elindul, mert tudom, hogy pillanatnyi hülye gondolatok ezek, mert ismerem, tudom, hogy szereti a gyermekét...utána osonok csak úgy, hogy meg ne hallja, meg ne lásson és az élmény nem marad el!
A gyermeke tárt karokkal szalad elébe, kicsi kezeivel átkarolja Tündi nyakát, és mivel már tud beszélni, egy puszit nyom az anyja arcára és annyit mond:
- Szeretlek anyukám! Vigyél haza!
És Tündinek könnyek szöknek a szemébe, de ez már a boldogság könnyei...
És olyan megható ez a jelenet számomra, hogy nekem is szakadnak a könnyeim.
Még, hogy szülés utáni depresszió! Ugyan már! Majd én kirángatlak belőle, meg a drága Gábor kisfiad! |
|
|
- február 23 2017 11:49:37
Köszönöm szépen Ica kedves véleményedet és örülök neki. Én is szeretem a kis cédát, jó, hogy bekopogtatott öt évvel ezelőtt az ablakomon és itt maradt a tudatomban. Nélküle nem is tudnék írni!
Szeretettel: Évi
Ui.: Köszönöm a szerkesztést! |
- február 24 2017 00:16:18
Kedves Évi !
Kéápzeletbeli történet ami kissé erősen hangzik de megtörténhet.
Ez egy mindennapos történet amit főként az új technikai vívmányoknak
lehet köszönni amikre több súlyt fektetnek.
A fantáziád páratlan
Gratulálok :Tibor |
- február 24 2017 04:54:09
Kedves Tibor!
Sajnos, ez nem fikció, nagyon sok fiatal anyukát ismerek, akik megunják az otthonlétet a gyermekükkel - amelyet én ugyan nem értek meg -, de a mai rohanó világunkban, világunkra ez is jellemző.Az ilyen anyukák sajnos segítségre szorulnak, és gyors orvosi segítségre. Talán a stílus az, ahogy megírom az "páratlan", melyet köszönök, hogy így gondolod. Persze azért szomorú esetek ezek, de az anyukák túlnyomó része azért nem esik mély depresszióba.Köszönöm szépen, hogy olvastál és elmondtad őszinte véleményedet.
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
