|
 Vendég: 33
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,212
|
|
A BŐRÖND
Középmagas, testes, barna rövidhaju nő volt Ketrin Wolf.
Fekete bőröndjét alig bírta vonszolni, gyakran letette, és egy vörös zsebkendővel törölgette izzadó arcát.
A tengerpartra igyekezett, a sziklákhoz, ahova csak szerelmes párok, és öngyilkosok jártak.
Meg a sirályok költeni.
Ott állandó szél fujt a víz felől. A helyiek szerint, a tenger lehelete az, amit mások állandó szélnek hisznek.
A mélyben, a kövek lábánál forrt a víz. Őrjöngve habzott, tébolyultan támadva a sziklafalat, ami rendületlenül állta az ostromot.
Nem hitte el a hatalmas víztömeg, hogy van, ami még neki is elérhetetlen.
Ketrin utolsó erejével feljutott a párától csúszós magaslatra, lerogyott a kő peremére, lábai élettelenül himbálóztak a mélység felett.
Bőröndje oldalára dőlten mellette feküdt.
Sokáig ült ott meggörbült háttal, mire összeszedte magát. Az éles szél, lassan csontjaiig hatolt, borzongani kezdett, de valahol meg is könnyebbült tőle.
Még a szél is sós- mondta magának, itt minden a tengerről szól.
Hallgatta a sirályok rikoltozásait, elképzelte, hogy köztük repül, őt is dobálja a szél, de ügyesen kivédi fehér szárnyaival alattomos támadásait, eltűnt a földhözragadtság rút érzése.
Súlytalannak, és szabadnak érezte magát.
Réveteg tekintete bőröndjére siklott, az békésen feküdt mellette,
Rézcsatjai csillogtak a napfényben.
A bőrönd.
Még a tavasszal találta az erdei út árkában, mikor hazafelé baktatott.
Elég nehéz lévén, ki akarta nyitni, de a zár nem engedett.
Hazacipelte, mondván, majd otthon tüzetesen átnézi.
A kerti asztalra fektette, és kinyitotta.
Most semmi ellenállásba nem ütközött.
A táska üres volt.
Egészen elképedt, percekig nézte kék selyembéléses belsejét,
teljesen tanácstalan volt.
Azt sem értette, mitől támadt benne, a szorongó- nyomasztó érzés, mintha a kofferból áradna felé, de nem látott semmit.
Újra bezárta, és az egyre nehezebb táskát becipelte a szobába.
Hosszú, és nyomasztó éjszakája volt, tele kusza álmokkal, idegen arcok vették körül, ellenségesen nézték, és valamit magyaráztak neki, de nem értette.
A tengerparti városka is idegen volt ahol mindezt álmodta. Fáradtan ébredt már kora hajnalban, és kiült a verandára.
A megszokott látvány, az ébredő rigók éneke megnyugtatta feldúlt lelkét, megpróbált logikusan gondolkodni.
Szinte restellte az érzést, hogy ezt az éjszakát, a bőröndnek köszönheti, annak a valaminek, ami olyan nehézzé tette, és ő kiengedte onnan.
Visszament a szobába, és megemelte a táskát.
Ugyan olyan nehéz volt.
Tehát benne van az a valami- szólt hangosan, akkor meg mégsem engedtem ki- nyugtatta magát.
Nincs az álmomhoz ennek semmi köze.
Egészen megnyugodott.
De a következő éjszakán megint jöttek a nyomasztó és dúlt álmok, reggelre kimerülten és kialvatlanul kelt, betegnek érezte magát.
Ketrin Wolf- mondta magának, neked valami bajod lehet, ennek nem lehet jó vége.
A következő éjszakák is hasonlók voltak.
Kivitte szerzeményét éjszakára, a kerti asztalra, de nem változott semmi, csak még kaparászó hangokat, és morgásokat is hallott a sötétből, érezte, az a valami be akar jönni a házba.
Ketrin nem tudott enni, rossz közérzete állandósult, fogyni kezdett.
Már állandó tanyát vert benne a félelem, a tehetetlenség érzés elviselhetetlenné nőtt lelkében.
Másra sem tudott gondolni csak a táskára, amit, többé nem mert kinyitni.
Már a falu orvosa is megvizsgálta, de nem talált semmi rendelleneset.
Arra a kényszerű elhatározásra jutott, hogy a táskától meg kell, szabaduljon, bármilyen szép is, csak halogatta a dolgot, mert valahogy hozzátartozónak érezte a koffert, rá sem mert igazán gondolni, hogy ne legyen a közelében.
Furcsa volt, hogy egyre erősebben foglalkoztatta a tenger, holott azelőtt alig gondolt rá.
Hogy végre megszabaduljon a gondolattól, elhatározta, hogy reggel kisétál a vízpartra. Nem tudta minek megy oda, de valami nem hagyta nyugodni.
Korán ébredt, tudta, hogy a bőröndöt is vinnie kell.
Fáradtságos út volt a nehéz csomaggal, de sikerült megérkeznie.
Ott, a sziklán ülve kissé el is bóbiskolt talán, mikor a bőrönd teteje felcsapódott.
Ketrin ettől úgy megijedt, hogy ültéből felugorva megszédült, és hátratántorodott.
Csak azt érezte, hogy repül, mint a sirályok, aztán azonnal elnyelték a tomboló habok.
Egy öreg halász érkezett a sziklára, onnan jól belátta a vizet.
Már hajnal óta várta a visszatérő halászhajót, izgatta, mekkora lehet a zsákmány.
Meglátta a sziklán fekvő gazdátlan bőröndöt. Szép volt, csak úgy csillogott a napfényben.
Hű az áldóját- szólt döbbenten, még ilyen szép darabot nem is láttam.
Körülnézett, de ameddig a szem ellát, nem volt ott senki.
Óvatosan végigsimította bársonyos felületét elnehezedett kezével, megpróbálta kinyitni, de a zárak nem engedtek.
Még sokáig ott álldogált mellette, de nem jött senki a kofferért.
Hát csak nem hagyom itt- mondta, majd otthon kinyitom, és kisül, mi van benne.
Mikor megemelte, meglepődött a súlyán, aztán szapora léptekkel elindult vele hazafelé.
|
|
|
- március 11 2017 00:14:52
Kedves Ica, köszönöm látogatásodat, és ahogy mondod, kezdődik elölről a történet.
gyuri |
- március 11 2017 00:32:33
Kedves Gyuri!
Nagy izgalommal kezdtem olvasni, aztán én is csak arra jutottam, hogy kezdődik elölről a történet.
Szeretettel: Viola  |
- március 11 2017 08:56:42
Azon gondolkodtam mindvégig amig olvastam, hogy mi lehetett abban a bőröndben, ami olyan nehézzé tett. De nem jöttem rá. Viszont egy betegség tünetei rajzolódtak ki előttem.Ketrin beteg volt pszichésen - gondolom paranoia amely ott a tengerparton szélesedett ki teljesen! Ugyanakkor nagyon szomorú és életunt volt, bezárkózott a kis világába, ahonnan soha többé nem tudott szabadulni. És ez okozta a balesetet, a rettegés, a félelem...nekem ezt mondja a novellád. Persze mindenkinek mást mond.
Szeretettel olvastalak és gratulálok! |
- március 11 2017 09:03:54
Kedves Viola.
Az ember életének dolgai, valami végtelenített folyamat, egyetlen generáció sem ússza meg. Nincs ellene orvosság.
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel
.
gyuri |
- március 11 2017 09:15:39
Kedves Évi.
Ez, az általad rajzolt verzió is hihető, ez egy lezáratlan kérdés, kinek kinek fantáziája, hogy miként értelmezi a történteket.
De érzésem szerint, elég sok megmagyarázhatatlan dolog vesz minket körül életünk folyamán.
A dolgok jönnek, mi magunknak próbáljuk érthetővé tenni a számunkra érthetetlent, mert élnünk kell.
A baj az, hogy az életidőnk meg rohamosan fogy.
Köszönöm, hogy itt jártál, és elmondtad a véleményedet.
Szeretettel.
gyuri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. január 30. csütörtök,
Martina, Gerda napja van.
Holnap Marcella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
