|
 Vendég: 41
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
A faluban – ahol laktunk a háború után – a nemzeti ünnepeket a kultúrházban szokta a falu népe megtartani. Az ünnepi műsort a helyi általános iskola tanulói szolgáltatták. Az ilyen alkalmakkor szokásos rend szerint az első műsorszám a Himnusz vagy a Szózat közös eléneklése vagy csak az iskola énekkara a színpadon adta elő a nemzet híres, ismert ünnepi dalait.
Az énekkar vezetője akkoriban tért haza orosz hadifogságból, és az általános iskola felső tagozatában kezdett több tantárgyat tanítani. A negyvenes évek elején járt, jóvágású, erőslelkű ember és szigorú, de szakmailag jól felkészült tanár volt. Korán megőszült, mert nem csak a front és a hadifogság viszontagságait kellett elviselnie, de azt az élettragédiát is átélte, hogy szép fiatal felesége,
két kiskorú fiának anyja a város bombázásakor a telitalálatot szenvedett óvóhelyen meghalt. L. tanár úr rendkívüli lelkierejét mutatta az a szokatlan vállalás, hogy a templomban kántorként ő orgonált a gyászmisén. /A temetésre haza engedték a katonaságtól/.
Nekünk, diákoknak szokatlan volt szigora és sokoldalú tudása. Rajzot, éneket, testnevelést és irodalmat is tanított nekünk. Szükségvolt erre, mert akkoriban kevés volt a tanerő, még apácák is tanítottak egy-egy tantárgyat, mert csak a következő tanévet kezdtük civil tanárokkal, a szerzetesrendek feloszlatása, az iskolák államosítása miatt.
Az énekkarnak én is tagja voltam, elég jól rajzoltam, az irodalmat szerettem – így hamar megismerte nevemet és képességeimet a tanár úr. Sajnos, nem csak pozitív magatartásomat mutattam meg neki. Abban az évben ötödik osztályba jártam és valamiféle költői tehetség lappangott bennem, amit rossz irányban kamatoztattam. Magamnak átköltöttem a Szózat szövegét, erről senkinek nem beszéltem. Valami gonosz szellem bújhatott belém akkor,mert a kultúrházi nemzeti ünnepen – március 15-én a színpadon az énekkar első sorában – a karnagy számára jól észrevehető módon – a saját szövegemet énekeltem az igazi helyett. L. tanár úr természetesen észlelte ezt, kaptam egy hatalmas pofont tőle és lependerített a színpadról a fal mellett a sarokban kellett állnom az ünnepség végéig. Az ünnepi beszédben is „helyet kaptam” – mert a közönségtől bocsánatot kérve tanár úr indokolta a pofont és néhány mondatban ismertette furcsa, tiszteletlen viselkedésemet
.
Az iskola egyik legjobb tanulója, de vannak rendhagyó tettei – így jellemzett engem a tanár úr.
Akkor, ott és azóta is, amikor visszaemlékezem erre az eseményre sok évtized után, nagyon szégyellem magam, de nem tudok magyarázatot adni rá, miért tettem. Minthogy én is tanár lettem, azon is elgondolkodtam, mit tettem volna az ő helyében – és nem értek egyet vele. A nyilvánosság előtt nem vettem volna tudomást a renitens,tiszteletlen viselkedésről – hisz a közönség észre sem vette volna, a színpadtól messze voltak a széksorok – ám utána szigorú büntetést adtam volna, nem pofont. Akkoriban a testi büntetés nem volt szokatlan, de tenyerest vagy körmöst adtak nádpálcával a rosszalkodó tanulónak vagy akár a fiúkat padra fektetve elnáspángolták. L. tanár úr később – tudomásom szerint – senkit nem pofozott, nem fenyített ilyen módon. Számomra – most néha úgy tűnik – megtiszteltetés volt ez a pofon, egy háborút megjárt katona hirtelen haragból fakadó hazafiúságának megnyilvánulása, amit talán később maga is megbánt – de mi többet nem beszéltünk róla. A tanév békésen telt, bosszú nem követte, én pedig nem kértem bocsánatot. Sajnálom.
|
|
|
- március 13 2017 17:13:09
Drága Sarolta!
Szerettem volna olvasni az ominózus "átköltésedet" és jobban meg tudnám - talán - ítélni, hogy jogos volt-e az a pofon. Mindenesetre a teljes megszégyenítés eszköze volt ez a tanár Úr részéről. Szeretem az iskolai történeteidet...
Szeretettel olvastalak és gratulálok:
Évi |
- március 13 2017 19:18:02
Kedves Mamuszka !
Tetszett a történet
örömmel olvastalak
Tibor |
- március 14 2017 19:17:17
Kedves mamuszka.
Jól megírt, kedves és szép történet.
Tetszett.
gyuri |
- március 14 2017 21:09:22
Drága Évi!
Nagyon régi történet,már elfeledtem az átköltött szöveget. de a pofont nem.
Van egy másik pofonos történetem is, amiben én adtam a keresztanyámnak pofont egy nagy családi veszekedés alkalmával - anyám védelmében - még egyetemista koromban.
De alapból nem vagyok híve a pofozásnak, és azt azért nem bántam meg, majd egyszer talán leírom azt is.
Most nagyon hanyagolom az írást,mert sokat kínlódok a betegségeimmel.
köszönöm, hogy olvastad és írtál is. Érdekes, hogy itt a prózát kevesen olvassák - talán időigényes és nem érdekli a tagokat más emberek élménye.
szeretettel köszöntelek és örülök, hogy te nem csak írsz, olvasol is mint "függő.". Nagy dicséret, hogy az amerikai Tibor is neked ítélte a díjat. Megérdemelted.
Sarolta-mamuszka ölel. |
- március 15 2017 02:02:40
Drága Saroltám!
Én nagyon szívesen olvasnám a prózáidat - régen amikor aktívabb voltál, mert talán nem voltak ekkora fájdalmaid - mindig olvastalak és elmondtam véleményemet. Szerettem az írásaidat, mert mint pedagógus érdekesen írsz, és érdekelnek a témáid. Érdekelne a keresztanyád esete is, ugye megírod? Ha szépen kérlek! Hátha gyógyír lesz kicsit a betegségedre. Igen, most már én is tudom mit jelent megküzdeni nap mint nap a betegséggel. Gondolom konstatálod verseimben. Ám úgy gondolom, hogy kialakult egy olyan réteg, akit semmi sem érdekel azon kívül, hogy felnyomatják a "műveiket" és tovább lépnek, talán várva a csodát, vagy még az sem. Betette a lábát az irók közé (is) a közöny. Még öt évvel ezelőtt nem így volt. Itt a Korongon is nagyobb volt az élet, az érdeklődés egymás írásai iránt. És ez baj. De most azt vettem észre, hogy fellendülni látszik itt az irodalomszeretet. Vannak újak itt a próza rovatban is, akik aktívak és tényleg érdeklődnek más emberek írásai után és véleményt alkotnak. Ez jó, megkezdődött az "élet".
Saroltám! Őszintén meglepődtem azon, hogy a díjat én nyertem - soha még nem pályáztam, mert az nem az én világom - és végtelenül örülök annak tényleg - és kellemes nőnapi meglepetés volt Tibor részéről -, hogy az én "mennybemenetelemet" választotta, és nagyon köszönöm az Antológiát, mely csodálatos munka hála a szerzőknek és Helen Beregnek
Igen, és külön értékeltem, hogy olyan ember itélte nekem ezt a helyezést, aki több évtizede Amerikában él. Én az írásait nyomon követtem - és követem - mióta regisztrált ide ebbe a klubba. És szeretem bölcs gondolatait, ugyanúgy mint a Tieidet. Én szeretek tanulni a tőlem idősebb korosztálytól, ha van mit. És ez mindkettőtöknél egyértelmű, hogy igen. Na már lehet, hogy eltértem a tárgytól, nem baj - ismersz, "ha én egyszer elkezdek beszélni" Sárika drága várom a prózáidat és a verseidet. Meg kell, hogy mondjam, hogy a verseid is egyre jobban tetszenek!
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
