|
 Vendég: 87
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Szomorú emlékek
Átvészeltem a forradalmat egy golyóval a lábamba, bevittek a Rókus kórházba ahol
rengeteg volt a sebesült. Folyosókon a földön feküdtek az emberek vér hiányában egyre
sárgábbak lettek.Mikor bekerültem az orvoshoz ki közölte velem,tud adni egy tetanusz
oltást és ha minden elsimul jöjjek vissza kiveszik a golyót a lábambol.Jól bekötözték a
lábamat miközben felvették az adataimat amire akkor hirtelen nem gondoltam,hogy ezt
később számon fogkák kérni tőlem.
Eltelt egy hónap a helyzet válltozott nekem menekülnöm kellett.A szerencsémhez tartozott,
hogy ismeretségem volt egy Budai korházban ahonnan egy teherautó idult azzal az ürüggyel,hogy vérért mennek a korház részére Bécsbe.A teherautó csukott volt padokkal ,
lehettünk vagy huszan férfiak,nők,orvosok ápolónők kiknek valami okuk volt menekülésre.
A sofőr elvolt látva mindenféle hamis papirokkal az utasítás az volt,hogy csak egy könnyű
kézipodgyászt lehetett vinni magunkkal.
Székesfehérvárnál az orosz örség megállított bennünket,elkérték a a sofőr papirjait a
katona nézegette bevitte az épületbe a feljebbvalójához.Más vállasztán nem volt a soför rálépett a gázpedálra s teljes iramban mentünk a határ felé láttuk,hogy a katonák
karjaikat felemelve fenyegetően kiabáltak utánunk.Hamarosan megérkeztünk a határhoz
.Otthagytuk a teherautót egy kis kőhíd volt ahol átkellett menni és egy
nagy semleges tisztás az osztrák határig.
Legtöbbjünknek ez volt az első alkalom elhagyni az országot főként ilyen körülmények között.Megcsókoltük a hideg földet nem tudván,hogy viszontlátjuk-e még az életünkben.
Senki nem tudta,hogy mi a törvány mi nem,a forradalom zürzavart keltett mindkét oldalon.
Az osztrákok tárt karokkal vártak minket meleg kakaó és mindenféle jóságokkal,miután
rátettek a vonatra minket az utirányt nem ismerve,de sokáig tartott míg megérkeztünk
Ober Östereich,Stadl-Paura hegyes vidékére ahol beszállásoltak bennünket barakokba
ami hasonlított katonai szállásokhoz.
Szomorú látvány mikor valaki elveszíti szülőhazáját a nagy bizonytalanság vár rá amit
egyikőnk sem kivánt de a kiszámíthatatlan sors hozta magával amit meg kellett érteni.
Mi mindnyájan beszéltünk egy kicsit németül amit ott bőven volt alkalmunk gyakorolni.
Az étkezés türhető volt,szerb menekültek laktak a láger egyik részén kik vezették a
konyhát ami egy kicsit hasonlított a magyar ételekhez.
huszonkilenc éves voltam elszakadva a világtol habár nem voltam egyedül testvéremmel ki
két évvel fiatalabb volt nálam.
Nehéz napjaink voltak telve reménytelen igéretekkel és teltek a napok semmitevéssel.
Jött a karácsony ami a legszomorúbb volt az életünkben a tábor bejáratánál volt egy
hatalmas fenyőfa amit az osztrákok feldíszítettek lámpákkal ami köré gyültünk magyarok,
esett a hó könnyezve énekeltük a mennyböl az angyalt.
A tábor lakóibol lehettünk valami négyszázan magyarok a Monacói vöröskereszt fennható-
sága alatt voltunk ahol kaptam egy kis állást mint tolmács.Magam sem tudom miért engem
választottak és a pénz amit kaptam hetente nem volt sok, kisegített sok mindenbe.
Közben az a hír járta,hogy Salcburgba van a legjobb lehetőség a kivándorlásra.
vettem két vonatjegyet,beköltöztünk az ottlévő menekült tábprban.Ami sokkal nagyobb
volt az elözőnél,valamikor amerikai katona tábor volt.
Az,hogy Amerikába menjünk már majdnem kizárt lehetőség volt,mert kellet volna nekünk
egy ott élő aki felelőséget vállalt volna értünk anyagilag.Így hát más út nem volt jelentkeztünk
a Kanadai konzulátuson ahol szivesen fogadtak bennünket,regisztráltak megkaptuk az
összes papírjainkat Vancouver városába vittek volna ami az Atlantik óceán nyugati
partján van.megadták a pontos dátumot amihez volt még egy pár hét.
Az Amerikai konzulátusnak volt egy ideiglenes irodája közel a táborunkhoz.Egy szép májusi délelőtt hallottam nevemet a tábori hangszoróba hívtak az amerikai konzulátusra.
megvoltam lepve erre nem számítottam de nem tudtam,hogy mi szándékkal hívnak.
Megjelentem,mondtam a nevemet a nő mondta,hogy üljek le
láttam hogy telefonon jelezte a konzulnak,hogy ott vagyok.
Végre hívtak,izgatott voltam feszűlt a hangulat.Közepes nagyságú iroda ahol egy nagy
íróasztal előtte egy 45 év körüli úr ült szivarozott,ö volt a konzul.Mellette egy idősebb
úr ült, aki magyar volt mondta ő fogja tolmácsolni konzul úrnak a kettőnk közti beszélgetést.
Mondtam a nevemet és mindkettő kezetfogott velem.
Egyszer csak a konzul elkezdett beszélni állandóan mosolygott és közölte,hogy ők már
értesítést kaptak a Budapesti Amerikai konzulátustol amiben közölték,hogy semmiféle
Bűn vagy bűnözés nincs a nevemmel kapcsolatban.
Egy egész barátságos beszélgetés kezdődött,mondta,hogy ha szorgalmas vagyok ott
mindenki viszi valamire és én egy becsületes embernek nézek ki,élhetek az alkalommal.
Közölte,hogy Munchen-böl ami egy órai autóbusz járat innen egy pár nap múlván indul
egy nagy amerikai gép ami telve van egyetlen egy ülőhelyet kivéve amit nekem szántak.
Itt nagyot lálegeztem.....-.Igazán sajnálom de nem fogadhatom el, mert nem vagyok egyedül
testvéremmel vagyok akit nem hagynák itt semmi ajánlatért.
Erre a konzul megváltozott,szinte mérges lett:
-Ha én a maga helyében lennek,egy ilyen soha visszatérő alkalmat nem mulasztanák el-
Mondtam :
-Igazán sajnálom de ezen nem tudok válltóztani- ,megköszöntem a fáradságukat és kimentem.Visszatérve a lágerbe,öcsém már alig várta,hogy mi van? Mondom
-A kanadai út nagyon jó hangzik,habár az álmunk volt,hogy Amerikába menjünk de ha a
sors így hozta nem tudunk csinálni semmit.
Másnap korán ismét hallottam a nevemet a hangszoróba,hívtak a konzulátusra.
Mikor beléptem a konzul már ismét mosolygott,s mondta
-Elnézést a tegnapi felindultságomért,gondolkodtam rajta,maga egy becsületes ember egy
igaz karakter aki semmiféle előnyökért nem hagyná el a testvérét,ilyen ember kell nekünk,
csináltunk még egy helyet a testvérével mehet Amerikába.-Kezet fogtunk és én
boldogabb voltam mint valaha.
Három napra rá egy autóbusz állt meg a láger előtt és talán harmincan lehettünk kiknek
engedélyünk volt erre az útra.Kicsit több mint egy óra út után autóbuszunk bekanyarodott
egy hatalmas katonai táborba.
Ott tudtuk meg,hogy katonai vizsgálaton kell keresztül menni miután besoroznak az amerkai .
hadseregbe egy ívet kellett aláírni amin az volt,hogy ha az országnak szüksége lenne ránk
minden további nélkül jelentkezünk szolgálatra megkaptuk a katona kártyát ami a
minősítéssel az adataink minden rajta volt.
Közben kaptunk jó ételt amit a katonák esznek és már késő délután volt mikor egy hatalamas négymotoros propelleres gépbe szálltunk,ez volt az első repülö utunk.
A repülő televolt amerikai katonákkal és maroknyi magyarokkal.Irországban szállt a gép
le elöször,majd átrapülve az óceánt a következő állomás New Founland fenn északon
mikor kinéztam az ablakon szinte megijedtem.Katonák nagy szörmebundába irányítottak
mindent.Mondták itt ki kell szálni étkezésre.Május 13 a volt rajtunk csak egy kiskabát
Mire beértünk a Mass hall ahol a katonák étkeznek szinte alig hittük el,hogy ezek
milyen jól vannak táplálva, együtt étkeztünk velük hosszú asztalnál.
Nemsokára indult ismét a gépünk az utolsó állomásra ami New Jersey állam ahol ismét
nagy katonai bázis volt ahonnan autóbusszal vittek bennunket New York városában.
Ez volt az út röviden amiböl sok mindent kihagytam amiket alkalmadtán kipótolom
Elnézést a helyesírási hibákért amik a hatvan év tett velem.
Ágoston Tibor
2017 Arizona
|
|
|
- március 22 2017 10:11:44
Kedves Tibor.
Nagyszerű beszámolód igazán megérintett.
Sokaknak ez már történelem, nekem nem. Megérintett az elbeszélésed, felidézett bennem sok emléket.
Rémes sebességgel múlik az idő.
Örülök, hogy olvastalak.
Ölellek szeretettel.
gyuri |
- március 22 2017 11:44:51
kedves Gyuri !
Sokat láttam,tapasztaltam,ha a való igazságot meglehetne írni boldogabb
lennék.Visszatekintve a múlt három rendszerre valóban nem sok vagy
talán semmi külömbség nincsen.Alanyok vagyunk mindahányan egy
titokzatos erőnek !
Köszönöm,hogy olvastál
Baráti szeretettel : Tibor |
- március 22 2017 12:32:46
Figyelmesen olvastam önéletrajzi ihletésű prózádat. Közben arra gondoltam, hogy milyen keserves érzés lehetett elhagyni a szülőföldet, a szülőhazát...még akkor is, ha Neked ott volt egy családtagod az öcséd melletted.Nyilván akkor tudja teljes mértékben megérteni az ember ezt a helyzetet, ha átélte.
Szeretettel olvastalak és gratulálok:
Évi |
- március 26 2017 21:19:00
Kedves Évi !
Régen volt ma már más a helyzet az ország egy átjáróház ki-be járnak az
emberek. Szeretettel köszönöm,hogy olvastad
Tibor |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
