|
 Vendég: 92
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Ez az írásom sajnos nem fikció, nem is nagy gondolatok ezek, hanem alapvetőek. "Tudni illik, hogy mi illik", gondolom az idősebb korosztály emlékszik erre a műsorra a televízióban. Bár én annak idején amikor ezt néztem már tudtam, hogy mi illik és mi nem, de mindig nagy érdeklődéssel követtem nyomon Feleki Kamill-t.
Amiért tulajdonképpen klaviatúrát ragadtam, egy számomra megdöbbentő esemény volt. A házunk alatt volt egy kis magánvállalkozás - csemegebolt, olyan egyszemélyes -, mindent lehetett kapni, nem kellett messzire menni. Egyik délután munkából hazafelé jövet betértem oda. Előttem egy hét év körüli kislány ment a mamájával. Látom, hogy rángatja a mama a kislány kezét, megpróbál a fülébe súgni valamit, de a gyerek nem figyel! Sőt! El is löki a mama arcát, amikor odahajol közel hozzá. Meg sem hallja, amit a mama mond.
Mivel tudok szájról olvasni, kitalálom, hogy mit súg. "Köszönj, ha bemegyünk, ne égessél engem!"
Elgondolkodom! Ez a gyerek hétéves, nyilván már második osztályos, és még mindig figyelmeztetni kell? Ezt a gyerekek megtanulják otthon a családban nagyjából, hogy mit illik és mit nem. De ha otthon nem is - mit tudom én, hogy miért nem, hát csak! - de leghamarabb az oviban. Na mindegy, vannak még csodák.
Belépnek előttem a kis csemege boltba és én fülelek! Kíváncsivá tett ez a gyerek! És nem köszön! Az eladó csajszi - aki már nem kisded, nem gyerek, hanem középkorú felnőtt - köszön neki előre, hiszen ismeri is.
- Szervusz Katinkám - mondja kedvesen, mosolyogva szemkontaktust keresve a gyerekkel. De nem talál. A kislány már rohan a csokoládés gondola felé.
- Jó napot Emőke, ne haragudj, de mindig szokott köszönni, most valahogy elfelejtett. (Szokott ő a frászt, dehogy szokott, nem is úgy néz ki! De most mit mondjon a mama. Igy is ég szegény, mint a rongy)
- Semmi baj, előfordul - mondja Emőke még mindig mosolyogva, nyilván levonva a konzekvenciát.
Bevásároltak, én utánuk álltam a sorban, még bőven találkoztunk odakinn a bolt előtt, amikor megfeddte a mama a Katinkáját!
- Szégyelld magad! Miért nem köszöntél? - és megpróbál ő is szemkontaktust a gyerekkel.
- Miért, kinek köszönjek? - mondta flegmán a gyerek.
- Például Emőkének a boltban, amikor bementünk! - mondja a mama de már szikrákat szórtak a szemei.
- Ugyan miért köszönnék, nem ismerem! Különben is hagyjál békén a hülyeségeiddel. Anyu nem mond nekem ilyen baromságokat mint Te. Nem is jövök hozzád többet, Te folyton csak nyekeregsz, hogy mit hogy csináljak! Nem vagy az anyám! Te csak a "nagyi" vagy! És különben is én azt csinálok amit akarok! - és dühösen átszalad a zebrán, otthagyva a mamát.
A mama rám néz, én kínosan mosolyognék, de nem tudok. Nem, ezen nem tudok mosolyogni. És mielőtt magyarázkodni kezdene a mama, gyorsan elköszönök, mert látom rajta, hogy nagyon kellemetlenül érzi magát. Nem is csodálom.
Gondolataimat tovább fűzöm. Miért is nem ismerik az emberek az alapvető illemszabályokat? Talán mert nincs aki elmagyarázza mint annak idején Feleki Kamill? Ez szomorú! Tisztelet a kivételnek! |
|
|
- március 27 2017 14:12:28
Hát tudod...
Ez egy hülyére kényeztetett pofátlan, agresszív gyerek, nem vagyok híve a testi fenyítésnek, de megérdemelne egy bazi nagy frászt,
A Nagymamával is tiszteletlen, ez az egész bicskanyitogató történet, a gyerek szüleinek a hibája!
Tetszett írásod.
gyuri |
- március 27 2017 14:59:43
Kedves Évi !
Gyakori történet,nem a gyereket,a szülőt kell hibáztatni,illemre korán
kell hozzászoktani a gyereket.
Jó volt olvasni gratulálok
Szeretettel : Tibor |
- március 28 2017 18:58:01
Szia kedves Évi!
Olvasva novelládat sok minden eszembe jutott. Bizony sok kis gyermeket nem tanítanak meg köszönni otthon, a családban. Valószínűleg már a szülők sem szoktak. Én falun lakom, itt aki a közeli kisvárosból beköltözik elmegy az ember mellett, mint a barom. Hát nekem kellemetlen nagyon. Olyan fiatalembert is ismerek, akinek az anyukája gyermekkorában meghalt, harminc éve megy el mellettem és nem is bólint. Őt még egy picit megértem, de a nagymamája pótolhatta volna az illemtant.
Az írásod, a stílusod nagyon tetszett, máskor is erre járok. Ja és természetesen köszönök!
Üdv. Melinda |
- április 02 2017 03:33:04
Drága Évi!
Tetszett az írásod, de megindított bennem egy csomó nem tetsző gondolatot. Igen: TANÍTANI KELLENE AZ ILLEMTANT valakinek, az iskolában is. Gépi küldésnél is sokszor az az érzésem /fontos dolgoknál/, amikor még egy "köszönöm"-mel sem jutalmaznak, hogy olyan, mintha én köszönnék valakinek, de figyelemre sem méltatnának.
Szeretettel gratulálok: Viola  |
- április 07 2017 15:36:02
Kedves Gyuri, Tibor, Melinda, Viola! Először is elnézéseteket kérem, hogy ilyen későn reagálok hozzám szólásotokra, de igazoltan voltam távol, ugyanis kórházba kerültem, tegnap jöttem haza.Nagyon szépen megköszönöm mindnyájatok véleményét., érdeklődését és maximálisan egyetértek!
Gyuri kedves! Természetes, hogy egy elkényeztetett kölyökről van szó, és nem tudom, hogy a szüleit egyáltalán érdekli- e, hogy ez mekkora probléma. Természetesen a gyerek olyanná válik, amilyenné nevelik!
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi
Tibor kedves! Maximálisan egyetértünk!
Köszönöm, hogy olvastál.
Szeretettel: Évi
Melinda kedves!
Örülök, hogy újra itt vagy véleményeddel. és megértettem a gondolataidat. Egyetértünk. Ez a minimum,hogy köszönünk embertársainknak - szerintem -, ha valaki ezt nem igényli, az nem társas lény, vagyis talán nem is ember.  
Szeretettel: Évi
Drága Viola!
Vesszőparipám az illemtan, amit legelőször is a családi házban kell elsajátítani! Az óvónő, a pedagógus erre a megszerzett dolgokra tud építeni! Egy gyerekvállalás nagy felelősség! Aki nem érzi ezt, ne vállaljon gyereket, ne váljék szülő belőle!
Köszönöm szépen, hogy értékes véleményeddel meglátogattál.
Szeretettel: Évi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
