- Min töröd a kobakodat Tündikém?Miért nem alszol még? - kérdezem ihletemet, de már álommanó távozott tőlünk, kezd visszatérni minden az eredeti ritmusba. Talán még a szívem is? Jó lenne!
- tudod kedvesem, azon gondolkodom - vagyis rólad -, hogy minden egyes trauma ami ér téged, átértékeli az életet, más lesz - na nem alapvetően -csak részben az értékrended. Mert ugye, értékrend! Most neked speciel mi a legfontosabb? Az egészséged megőrzése, már amennyi maradt! Jól látom? -kérdezi Tündi mosolyogva.
- Igen, tündérkirálynőm, ez így van.Nem akarom megváltani a világot, nem akarok mindenkinek megfelelni - eddig sem tettem, de most még inkább nem -, élni, élni szeretnék. Tudod, hogy milyen nagy csoda ez az orvostudomány részéről, hogy minden apró bajra is találnak megfelelő megoldást? És szeretném úgy igazán jól érezni magam a körülményeimhez képest. Mindig eszembe jut amit fiatal koromban hallottam az idősebb korosztálytól, hogy nincs annál semmi fontosabb, mint hogy egészség legyen. Persze akkor még nem értettem, hogy miért is olyan fontos ez az ember életében.
- Igy van kedvesem. Mi nem vagyunk gazdagok, nincs kacsalábon forgó palotánk, nincs vagyonunk, nincs kilencmillió bankszámlánk - különben is mi a francnak -, van egy harcedzett tollunk, kettőnknek egy, de még szivárog belőle egy kis tinta, addig írunk. Apropó, kicserélhetnéd a patront benne - lehet kapni, ne okoskodj, utána jártam -, mert teljes erőbedobással írni fogunk, csakis írni. Le van sajnálva a többi melcsi, vége, nincs tovább, csak az írásnak élünk. Rendicsek? - kérdezi Tündi tele lelkesedéssel.
- Látod, kis szívem ezért (is) szeretlek, mert fel tudod dobni az ember hangulatát, bármilyen mélyen is van a bányában lenn a mélyben. - és egy könnycsepp gördül végig az arcomon.
- Na jól van, ezt fejezd be kérlek, tudom, hogy rossz volt amit átéltél, még a hülye Peti is bekevert, de vége, szedd össze magad, én itt vagyok, itt vagyok melletted, amíg a szíved utolsót dobban. Ezt ugye, tudod? - és könnyeit törölgeti ő is.
- Persze, hogy tudom, jó, hogy beköltöztél hozzám öt évvel ezelőtt, jó bizony, nem mintha megbántam volna egyetlen percet ezidáig. Hiszen nálad nélkül egy fél betűt sem tudnék leütni.Gondolataim pedig szanaszét hevernének valamelyik sikátorban. - mondom Tündinek reggeli első kávénk szürcsölése közben.
- Na jól van kicsi kincsem, kedvesem, de most miről is akartunk írni? - töri a fejét Tündikém.
- Ja, hogy miről is, azt hiszed tudom én már? Ja, várj, az átértékelődött életről. Most már visszaosont a filkómba a téma. Igen, arról, hogy a világon a legfontosabb az ember életében az egészség. Lesajnáljuk a pénzt, a vagyont. Az egyik csajszi beszélt nekem a kórházban egy vagyonos emberről, aki Magyarországon az ő falujukban alapított egy gyárat, ezzel több ezer embernek adva munkalehetőséget. Neki van egy nyomorék gyereke - egyetlen gyerek - aki testi és szellemi fogyatékos. Mindent megad neki, hogy a gyerek jól érezze magát, sokszor lemegy a huszonéves fiatalember hároméves szintre és igazi autói vannak és azzal "játszik". Igazi mentő - rendőrségi - tűzoltó autó, kialakított telephely az üzem körül. Csak azért, hogy a gyereknek minden kívánságát teljesíteni tudja. Igen, igen, csak egyet nem tud megvenni neki, az egészséget. Amikor ezt a történetet meghallottam, könnybe lábadt a szemem. Ilyen is van. Az ember szélmalomharcot vív a betegséggel szemben és van aki nem győzhet.
- Tudod kedvesem, én is hallottam amikor erről beszélgettetek, akkor osontam vissza a te kórtermedbe az egyik helyszínről amiről majd még diktálni fogok neked, és engem is szíven ütött ez a történet, pedig én csak egy ihlet vagyok, de tele érzelemmel és empátiával ugyanúgy, mint te.
- Igen, értékrend! Változik. Napról, napra, óráról órára változik. Nem hittem eddig benne, de rájöttem, hogy hinni kell, mindenben hinni kell ami az ésszerűség határain nem lép túl. Én hiszek az emberekben, csakis az emberekben - ateista lévén -, hiszek az orvostudományban, csakis abban, semmi hókusz-pókusz okkult tudomány, nem, amit az orvostudomány nem tud megoldani, arra nincs is megoldás. Persze ez csak az én véleményem.
- Ismerem a véleményedet kedvesem, de várj csak következő írásunkban megváltozik ez a véleményed. Olyan témát találtam a múlt éjszaka, hogy ronggyá fogod röhögni magad, de segítek benne. Egyelőre pihenj vissza, mert a pacemakered jelzett, hogy még gyenge vagy! - mondja Tündi és óvatosan lökdös az ágyam felé.
- Hadd döntsem már el én, hogy milyen vagyok, jól van? Ne dirigálj nekem! Mert azon nyomban összekülönbözünk, és akkor röhögjön veled a franc! - mondom neki tettetett haraggal a lelkemben.
- Na jól van, nem akarok durva lenni, csak amennyire kell, dögölj le, elfáradtál, és az lesz amit én mondok. Mától teljes mértékben. Nem akarok még egyszer - ilyen hamar - megvívni a hülye Petivel, mert érzem, hogy itt ólálkodik körülötted, nem mond le rólad, nehogy azt hidd! - mondja Tündi sokat sejtető mosollyal és elkísér az ágyamig.
- Jó, hogy vagy nekem, te kis hülye, bármennyire is nem akarlak szeretni - hiszen Te nem is létezel csak a képzeletemben -, mégis szeretlek. És többre nem emlékszem, mert álommanó itt repdes a fejem körül és valami port szór a szemembe...
szinci - április 09 2017 08:31:42
Kedves Évi! Igen, így van ahogy írod. Mit ér a gazdagság ha nincs egészség. És ami a legfontosabb, egészséget megvenni pénzért nem lehet.
Megmondom őszintén, nagyon drukkolok érted, gyógyuljál. Kissé zavar ez a nem létező Tünde az írásaidban, nem tudom még hova tenni, zavarosnak tűnik a fejemben.De gondolom majd le tisztul, úgy mint más. Próbáltam magamban egyesszám elsőszemélyben , de úgy is nagyon jó volt. Szeretettel olvastalak.
Szinci
gyongyszem555 - április 09 2017 08:48:30
Kedves szinci!
Először is nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad kis szösszenetemet. Köszönöm a jókívánságaidat, most jól vagyok, nagyon jól vagyok! Szinte hihetetlen, hogy mire képes ez a kis "műszer" a mellkasomban. Nincs fibrilláció, nincs összevissza zakatolás a szívemben, nincs ritmuszavar! Remélem, hogy így is marad!
Elhiszem, hogy zavar Tündi az írásaimban - talán még nem olvastál tőlem minden novellát amelyben Tündit szerepeltetem -, nem mindenki tud vele azonosulni és talán lehet, hogy azt is hiszi némelyik olvasóm, hogy tiszta hülye vagyok, egy nemlétező személlyel torzsalkodom... Létrehoztam Őt öt évvel ezelőtt, elképzeltem, hogy ő az ihletem - a Múzsám által küldött nem létező személy ihlet formájában -, és nélküle nem tudok létezni, írni. Pedig dehogynem! Valahogy beépült a tudatomba, és ha tetszik, ha nem, nem szabadulok tőle. Van akinek kifejezetten tetszik ez a stílus, mert egyedi. Én pedig már el nem tudnám képzelni az írásaimat Tündi nélkül. Úgyhogy ne haragudj rá(m) ha még zavar téged.
Köszönöm szépen, hogy őszinte véleményeddel meglátogattál.
Szeretettel: Évi
szinci - április 09 2017 08:57:22
Évike dehogy haragszom, sőt így , hogy még meg is magyarázod, és ez benned jó érzést kelt, hogy nem vagy egyedül, akkor jó. Valójában egy skrizofén szerepjátékra gondoltam , de természetesen ez nem az. Egy játék önmagaddal. És mostmár vidámabbat várok ha már jól érzed magad. Ölellek. szinci
gyongyszem555 - április 09 2017 09:03:05
Igenis, szincikém, értettem! Csak igy katonásan! Remek! Tényleg, skizofrén szerepjátéknak is tulajdonítható, mert úgyis értékelhető, hogy amikor Tündi beszél az a másik - skizofrén - énem. Erre nem is gondoltam.
Ismerek egy ilyen családot ahol van egy hasonló fogyatékos gyerek de ezek
nem gazdagok a szeretetük a gyerek iránt amit ő érez kipótol mindent
Köszönöm,hogy olvashattam
Tibor
gyongyszem555 - április 09 2017 23:17:08
Kedves Tibor!
Olyan sokat gondolkodtam én már ezeken a fogyatékos embereken - akik szellemileg is fogyatékosak -, hogy mit is ér az életük. Ez az apa is imádja a gyermekét, hiszen miért is ne imádná (Az anyuka nem éppen, mert ő nem tudta elfogadni ilyennek a gyermekét, elváltak) de ha jól belegondolok, a szereteten kívül amit az apjától kap - amit vagy érzékel, vagy nem - semmi más nincs. Hiába a pénz, a vagyon, szeretetet sem lehet pénzért venni ugyanúgy, mint egészséget.
Létrehoztam Őt öt évvel ezelőtt, elképzeltem, hogy ő az ihletem - a Múzsám által küldött nem létező személy ihlet formájában -, és nélküle nem tudok létezni, írni. Pedig dehogynem!
Valahogy beépült a tudatomba, és ha tetszik, ha nem, nem szabadulok tőle. Van akinek kifejezetten tetszik ez a stílus, mert egyedi. Én pedig már el nem tudnám képzelni az írásaimat Tündi nélkül. Úgyhogy ne haragudj rá(m) ha még zavar téged.
