A gimnáziumban kezdődött. Igen, plátói szerelem volt és az is maradt. Pedig én többre vágytam (volna), de Te képtelen voltál rá. Én mégis szerettelek. Megcsillant hosszú szőke hajad a csodálatos napfényben, kék szemeidből őszinteség sugárzott. Első pillanatban beléd szerettem, de Te rám se néztél. Pedig tudtam, éreztem, hogy én is tetszem Neked. Büszke voltál, talán önző is egy kicsit, de én akkor is szerettelek. És még ma is szeretlek! Hogy miért? A fene tudja! Eltelt közben negyven év. A minap megláttalak a parkban. Csodálkoztam, hogy Te vagy. Ugyanaz a tekintet, a haj - csak éppen őszre festette az idő -, amint megcsillant az első tavaszi napsugárban. Ott voltál a játszótéren az unokáddal. Én félve hozzád léptem, megérintettem a válladat:
- Szervusz Izabella! Csodálatosan nézel ki! Pontosan úgy, mint ahogy negyven évvel ezelőtt. - mondtam kisfiús mosollyal.
- Te jó ég, a fiú a gimnáziumból! Miért nem jöttél oda akkor hozzám? Nem mertél? Tudtad, hogy én úgysem kezdeményezek, de Te megtehetted volna. - mondja nekem lágyan, szelíden, mosolyogva.
- Tényleg Iza, tényleg megtehettem volna? A fenébe! Eltékozolt órák, hetek, hónapok, évek! Hogy én mennyit gondoltam Rád! El sem hiszed, Te voltál az első szerelmem, és még ma is Te vagy. - mondtam kisfiúsan mosolyogva.
- Bizony eltelt az idő! Rajtad is meglátszanak az évek, de akkor ezek szerint én ott összetörtem a szívedet? - kérdezi Iza.
- Igen, nagyon összetörted, pedig nem igértél semmit, de valahogy mindig éreztem, hogy többet jelentek neked attól, minthogy elmenjünk egymás mellett. Igen, nem mertem lépni, féltem az elutasítástól.
- És még most is félsz? Hiszen eltelt közben negyven év! -mondta Iza mosolyogva.
- Nem, nem félek, leszel a feleségem? Soha nem késő, az én szerelmem sírig tartó! -mondtam kisfiúsan mosolyogva.
- Persze, hogy leszek hiszen erre a percre vágyom negyven éve! Elvesztegetett idő, bánja a fene, ha jól számolok még harminc év belefér.
Mondanom sem kell, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, gondolkodtam, ilyen nincs a fenébe is negyven év elmúltával? Hogy lehet egy nőt ennyi ideig szeretni ismeretlenül? Összekötöttük életünket, eltelt együtt húsz év, de még most is úgy érzem, hogy ez volt az első találkozásunk!
Rendlívüli érdekes Ritka történet,de eltudom képzelni,gratulálok
Szeretettel olvastalak : Tibor
gyongyszem555 - április 27 2017 23:32:55
Tudtam kedves Tibor, hogy Te el fogod tudni képzelni! Nem is tudom, hogy létezhet-e ilyen, de minden elképzelhető, akinek a fantáziája gazdag.