Ül a szépen megterített asztal mellett, a konyhából hús leves illata árad. Mindent elkészített már, még süteményt is sütött a gyermekeinek a kedvencüket, biztos örülni fognak neki.
11 óra körül a szomszédasszonya csenget - igy szokták meg - aki szintén nyolcvan év körül van, de még mindketten kitűnő egészségnek örvendenek. Klárika ismeri Annuska szokásait, tudja, hogy ilyenkor Anyák-Napján mit szokott csinálni a barátnője.Tudja, hogy senki - egyetlen gyermeke sem, az unokái meg főleg nem - nem fogja köszönteni, senki rá sem nyitja az ajtót, de ő mégis készül. Készül minden évben úgy, mint azelőtt évekig. Két éve, hogy egyik gyereke sem nyitja rá az ajtót, nem hívják telefonon, személyesen sem érkeznek soha. De Annus néni mégis vár. Hátha...egyszer mégis megbocsájtanak neki. Ugyanis két évvel ezelőtt egy Anyák-napi köszöntésen rettenetes módon összekülönböztek. Annus néni a két menyével. Nagyon rossz természete van különben, egy szekatúra. Mindig degradálta a menyeit, rosszakat mondott rájuk természetesen a fiai előtt. A fiúk ezt megelégelték, egy-egy szót a lányok is elkaptak a beszélgetésből és úgy döntöttek, hogy itt a vége!
- Nézd Pali, én eddig elnéztem az anyád összes rigolyáját, tudomásul vettem, hogy ilyen rossz a természete, de mindennek van határa. Nem akarok oda menni többé - mondta Sárika a férjének.Ha Te menni akarsz, menj egyedül, engem nem zavar, de én nem látogatom többé. Engem soha nem fogadott el. - mondta Sárika megkeményedve.
- Rendben kicsim, akkor nem megyünk. Én sem. Aki az én feleségemet bántja, nem fogadja el, arra én sem vagyok kíváncsi többé még akkor sem, ha százszor az anyám - mondta Pali vigasztalva kedvesét.
- Szia Annuska - igy a szomszédasszony, de jó illat van itt nálad, látom mindennel elkészültél, várod a gyermekeidet, ugye? - és látta, hogy Annuskának két könnycsepp gördült végig az arcán.
- Igen, várom őket, nagyon várom őket, főleg Pali fiamat és Sárikát, igaz, hogy őt nagyon megsértettem két évvel ezelőtt a fene egye meg azt a hülye fejemet, de már késő volt visszacsinálnom mindent. Ne tudd meg barátnőm, mit nem adnék azért, hogy most ismételten a karjaimba zárjam őket. - és eleredtek a könnyei.
Rozika vele együtt sírt de vigasztalhatatlan maradt Annuska néni. 12 óra is elmúlt, sőt talán 1 óra is, már éppen le akarta szedni a teritéket, amikor megszólalt az ajtócsengő. Szinte repült Annuska az ajtóhoz, majdnem, hogy feltépte és akkor meglátta őket! Ott álltak az ajtóban egy nagy csokor rózsával - a kedvenc virágjával -, és egy nagy gyümölcsökkel telített kosárral. Annuska nagyon meghatódott, először menyét Sárikát ölelte, csókolta, ahol érte, utána a fiát.
- Hát eljöttetek, mégis eljöttetek drága gyermekeim, annyira vártalak benneteket, gyertek foglaljatok helyet, melegítem az ételt. Drága Sárikám, bocsáss meg nekem, soha többé nem sértelek meg, ugye meg tudsz bocsájtani? - kérlelte zokogva az asszonyt.
De akkor már Sárika könnyei is potyogtak, és csak ennyit szólt halkan.
- Drága anyuka, miért kellene bocsánatot kérned, és nekem miért is kellene megbocsájtanom? Én már nem emlékszem, kérlek Te is feledd el. - és megcsókolta könnyel ázott arcát.
Szent volt a béke, Palinak is kicsordult néhány csepp könnycsepp a szeméből. Kicsit később megérkezett a másik fia is a családjával, és újra minden a régi volt közöttük.
Mindnyájan elgondolkodtak. Úgyis olyan rövid ez a rohadt élet, miért kell - kellene- haraggal, veszekedéssel, gyűlölettel cifrázni. Mindenki boldog volt, elfeledték a sérelmeket és ez így maradt addig amig Annuska néni élt.
Sokan csak akkor emléleznek rá mikor már késő.Meglepett a fordulat a
történet végén.
Szeretettel olvastalak : Tibor
gyongyszem555 - május 06 2017 06:33:56
Kedves Tibor!
Köszönöm szépen, hogy olvastál.Csak azért történt a "meglepő fordulat", mert nem szeretem negatívan befejezni a történeteimet.
Szeretettel: Évi
Radmila - május 17 2017 09:30:15
Az élet már ilyen is tud lenni.
Drága Évikém, nagyon jól felépített írásodhoz szeretettel gratulálok. Baráti ölelésem: Mara