Mivel tegnap nem sikerült a pszichiáter professzorommal zöld ágra vergődni, nem tudta elvonni a gondolataimat, igy itt ülök a zárt osztályon.Küldöm a rahedli sms-eket, üzeneteket Tündinek, de nem válaszol, még a morse- illetve indián-füstjelekre sem. Ugyanis rohadtul hiányzik a kis céda, mert nélküle még most sem tudok írni, nem, itt a zárt osztályon sem. Éjszaka tüzet raktam, időm volt, az agyam is jól működött, nem zavart senki, de nem tudtam kapcsolatba kerülni vele. Valamit ki kell találnom, hogy kiszabaduljak innen, mert úgy ítélem meg az állapotomat - megtehetem -, hogy nem vagyok közveszélyes, hiszen nem bántottam én a pszichiátert sem. Vagy igen? A fene tudja! Mindegy. Elküldtem Tündinek a tervrajzot is, hogy balra kanyarodik, utána jobbra, majd középen "srévizavé" úgy vissza balra - nem tudom, hogy mit nem ért ezen különben, meg kell már Őt is vizsgálnom agyilag - de semmi jele annak, hogy vette volna az adást. A GPS-e idáig nem irányít, mert ez szigorúan titkos hely ahol most vagyok, ennek a küszöbét ellenség át nem lépi.És még ő itt egyelőre ellenségnek számít(ana), nincs meg a beutalója.
Gondolkodom, mitévő legyek, de akkor is kiszabadulok ha addig élek is. Mint Monte Cristo grófja...igen, ez jó ötlet. Falat bontok! Úgyis rohadtul idegesít a mellettem lévő cellában a csatazaj, mert Napóleon lakja, ő ökörködik minden éjjel, meg kell tőle szabadulnom!
Előveszem a túlélő felszerelésemből a bicskámat és bontani kezdek. Ha ügyes leszek, estére végzek - Napóleonnal is - és enyém a pálya. Tündi még most sem jelentkezik, milyen ihlet az ilyen? Na csak még egyszer az életben találkozzunk, kő kövön nem marad! Nekifeszülök a falnak, egy utolsó feszülés és omlik a fal. Napóleon halálra váltan menekülne, de nincs hová. Gondolom észreveszi rajtam az őrület összes jelét - melyre rá is játszok rendesen, bár ahogy elnézném magam a tükörben, ha lenne, nem sok rájátszás kell(lene) -, mert hozom a frankó formát. De kicsit magához tér és rám üvölt:
- Te meg honnan a francból kerülsz ide, ez az én harcmezőm, mi és ki vagy te? Poéta? Ó kis pofám fűzfából, látom rajtad. Ágról szakadt őrült vagy, még, hogy Te írsz? Még analfabétának sem nézel ki! - mondja öntelt vigyorral a képén. Na várj csak, túl járok azon a hülye fejeden, mert nekem varázserőm van - azt képzelem - és előhívom a tudatalattimból a szívrohamot! Szeret engem, hallgat rám, már ott is áll mellettem parancsra várva:
- Tudom, hogy bejövök Nálad, egyenesítsd már ki Napóleonnak az EKG-görbéjét, meg tudod csinálni, ugye? - szuggerálom a szívroham gyönyörű kék szemeit.Egy pillanat alatt megoldja a feladatot, Napóleon a szívéhez kap és annyi. Közben jönnek az őrök a reggelivel, gyorsan át kell öltözöm Napóleon ruhájába és teszthalál állapotában kell lebegnem. Nem veszik észre fiúk, mert okos gyerekek, különben sem érdekli őket, igy szólnak lazán felettem állva: exitus. Irány a Duna. Rám adják a kényszerzubbonyt és kidobnak az ablakon, bele a Dunába. De mivel úszni nem tudok, gyorsan kell cselekednem, a túlélő bicskámmal ki kell szabadulnom. És miközben repülök, egy erős kar emel magához., Tündi. Itt körözött a magánrepülőnkkel az intézet felett, valahogy megérezte, hogy itt kell, hogy legyek! Megkönnyebbültem, de sajnos nem ismertem fel kristálytisztán:
- Ki vagy Te? Jó, hogy itt vagy, de ki vagy? Engedd meg, hogy bemutatkozzam: - Én Napóleon vagyok! -é s vártam a hatást, hiszen egy császárnak csak kijár(na) egy kis tisztelet, gondoltam én, rosszul.
- Na ne marhulj meg jobban, nem ismersz meg? Én vagyok az ihleted Tündi, most mentettelek meg! - mondja Tündi halkan és búsan veszi tudomásul, hogy teljesen meghibbantam.
Ekkor nyílik a cellám ajtaja és belép rajta két őr - hozzák a reggelimet - és Napóleon. Akkor viszont engem kerülget a szívroham, mert hiszen Napóleon én vagyok! Na jól van, akkor már ketten vagyunk! Hellyel kínálom - kinálnám, ha lenne, de a pszichiáter észbe kap, hozat egy fotelt és lelöki rá Napóleont. Remek, akkor már ketten vagyunk. Beletörődöm, hiszen nem tudok mást tenni.
- Aztán figyelj csak "csaszikám", Te mit tudsz miért vagy itt? - kérdezem tőle barátságossá téve a figurát.
- Hogyhogy mit tudok, te ennyire hülye vagy? Hát írni, írni tudok, és Veled együtt fogok! Megtanítalak, mert nagyon analfabétának látszol. - mondja lesújtó véleményét és egyben itéletét rám nézve.
- Jól van, rendben van, mit tudok tenni, de Napóleon én vagyok! - és szúrós tekintettel meredek rá, Tündi pedig érzékeny búcsút vesz tőlem, még a krokodilkönnyeit is megmutatja..Én pedig maradok tovább a zárt osztály lakója De még egy utolsó üzenetet dobok Tündinek:
- Találj ki nagyon gyorsan valamit légy szíves, hisz nagyhatalmú vagy! Te is Napóleon vagy!
