Régóta, talán öt éve is van már annak ha jól számolta Márti, hogy levelezgetnek a Neten. Még nem találkoztak, de a férfi már többször szorgalmazta, de Márti még nem volt felkészülve rá. Hogyan is találkoznék vele- gondolataiba mélyedve - hiszen nyomorék vagyok! Tolószékben élem az életem, nem tudok önállóan mozogni. Van ugyan egy nagyon kedves ápolónő, aki segít a fürdésben, a bevásárlásban, de ennyi. Úgy érzi, hogy ez a férfi Gábor megérintette a szívét, lelkét. Szeretne vele persze ő is találkozni, de hogyan? Ő nem mondta neki, hogy mozgáskorlátozott, és ha azon nyomban megutálja? De a vágy ott maradt a lelkében, szívében.
- Kedvesem, hétvégén Budapestre utazom, megkereshetnélek, mit szólsz hozzá, igazán megérett már a kapcsolatunk egy személyes találkozásra, mit szólsz hozzá? - kérdezte a férfi kedvesen és azt remélve, hogy Márti igent mond. Ő is nagyon vágyott a nőre még így ismeretlenül is.
- Jajj, nem tudom Gábor, hogy helyes lenne-e, hogy találkozzunk, még nem vagyok rá felkészülve. - hazudta Márti, mely nem is volt annyira hazugság, hiszen félt. Félt a visszautasítástól, a megaláztatástól amit eddig el kellett, hogy szenvedjen "mássága" miatt. Nem mindenki értette meg az ő lelkivilágát, az ő nyomorult helyzetét.
- Kérlek, nagyon szépen kérlek, hadd látogassalak meg! Ha nem tetszem neked, vagy nem lesz közös nevező, soha többé nem zavarlak! Igérem!
Márti elgondolkodott, lesz ami lesz, egyszer meg kell tudnia az igazságot. Megbeszélték a találkozót péntek estére, melyet nagyon várt a nő. Kicsinosította magát az ápolónő segítségével, gyönyörű frizurát készíttetett a fodrásszal, aki házhoz ment egy hónapban egyszer, és várt. Az ápolónő ott maradt, hogy segítsen neki, ha kell. 19.00 órára volt megbeszélve a találkozó, pontban hétkor megszólalt az ajtócsengő. Az ápolónő kinézett a kukucskálón és egy fiatalember - akár a fia korosztálya is lehetett volna Mártinak - állt az ajtóban. Nem tudta mitévő legyen, hiszen Gábor vele egykorú.
- Drágám, ez egy fiatalember, mitévő legyek? Nyissak ajtót? - kérdezte Mártit az ápolónő.
- Persze - Márti most már nem tétovázott, ha jönnie kell az eseményeknek akkor jöjjön, derüljön végre fény mindenre - nyissál ajtót kedves.
És amikor kinyitotta az ajtót, akkor volt a nagy meglepetés. Egy Mártival egykorú férfi ült a tolókocsiban, akit a fiatalember betolt. Illedelmesen bemutatkoztak egymásnak, az ápolónő és a fiatal fiú kimentek a konyhába serénykedni és elkészíteni a meleg szendvicset a vacsorához.
Márti szíve nagyot dobbant, de hát Ő is? Miért nem említette? Miért, miért, én vajon említettem neki?
Percekig nézték egymást, egyikőjük sem tudott megszólalni a meghatottságtól, vagy a döbbenettől ki tudja. Sorstársak, igen sorstársak, akkor viszont nem lehet baj.Még sokáig néztek egymás szemébe vágyakozva, de nem szólt egyikőjük sem. Mártinak forró könnyek zúdultak a szeméből, ezt Gábor is megkönnyezte. Ezt látva az ápolónő, megmentette a helyzetet.
- Na Mártikám,nincs több könnycsepp, tálalom a vacsorát! Guruljatok asztalhoz, addig ez a kedves fiú Ákos szervíroz nektek egy kis üdítőt, de mellé egy kis likőrt. Ákos mosolyogva bemutatkozott Mártinak és töltött nekik az általuk hozott likőrből.
- Egészségedre! - Gábor szólalt meg most már megtörve kettejük között a néma csenddé átalakult varázst.
- Egészségedre kedves, pont ilyennek képzeltelek - és elnevették magukat, mert ez közel sem volt igaz, mert nem ilyennek képzelték egymást.
- Igen, én is ilyennek képzeltelek kedvesem, pontosan ilyennek. Nevetni fogsz, de valahogyan éreztem, hogy van valami titok közöttünk, amit még egyikőnk sem mert felfedni. - mondta Gábor.
- Na nem, ezt nem hiszem el! De miből, hogyan? Talán a lelkünk összeért az üzenetváltások közben és az súgta nekem. Persze, hogy nem voltam benne biztos, rákérdezni meg nem mertem. Féltem, hogy elveszítelek már akkor mielőtt meg sem ismerlek. - mondta a férfi és kóstolgatta a likőrt.
Mindketten érezték, hogy valahol a sors kegyes volt hozzájuk ennek így kellett történnie.
Jó hangulatban, mivel volt közös téma, levetve gátlásaikat, nagyon jól érezték magukat együtt. Olyannyira, hogy Márti felajánlotta vendégszobát, hogy aludjon ott Budapesten tartózkodása idején. A férfi egy konferenciára jött, a fogyatékkal születettel és úgy élők konferenciájára.
Ettől kezdve minden estéjüket együtt töltötték, végre kialakult, sőt be is teljesedett a szerelmük, és nagyon boldogok voltak egymással. Gábor eladta vidéki otthonát és felköltözött Mártihoz, akivel nagyon jó kapcsolatot ápolt. Eltelt közben tíz év, még mindig együtt vannak, ma már csak mosolyognak megható találkozásukon.
szomorufuz - augusztus 22 2017 10:37:24
Évike Drága!
Nem tudok mást írni - csak könnyesen olvaslak. Valamikor régen - így kezdődött. Mintha csak rólam írtad volna.
Köszönöm, hogy olvashattalak.
Ölelő szeretettel - Szfűz
gyongyszem555 - augusztus 22 2017 17:24:58
Tudom, drága Margitkám, ez a tény is volt a motiváció. Ugyanis emlékeztem "arra" a novelládra!
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmedet.
Szeretettel: Évi
Tiberius - augusztus 24 2017 15:54:13
Kedves Évi !
Meglepő,főleg nagyon megható történet ami ritkán fordul elő,csupa szív
és lékek amit nem lehet elfelejteni.
Szeretettel köszönöm,hogy olvashattam
TIbor
gyongyszem555 - augusztus 24 2017 16:07:48
Köszönöm kedves Tibor, hogy olvastál. Láttam régebben egy nagyon megható amerikai filmet, melynek ugyanez volt a témája, ugyanakkor a motiváció az ilyen sorsú emberek lelkivilága, mely mindig nagyon érdekelt és érintett is voltam apukám által.
