|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
- Készen van már? Még most sem! Siessen már, ne aludjon!
- Ne sürgess már te némber! Öreg vagyok én már, nem megy olyan gyorsan!
Vén marha – gondolta magában Rozi. Miért kell ennek a lagymatag öregembernek még nő? Végül is nem baj, hiszen sok pénze van. Csak végezne már!
- No, kész vagyok már, mehetünk.
- Oké, de várjon még egy kicsit elnyomom a cigimet. – felelte Rozi és egy utolsó szippantás után kinyitotta a kazán ajtaját és rádobta a hamu tetejére a csikket. – Most már mehetünk!
Kétszer is elfordította a kulcsot a zárban az öreg, nehogy nyitva maradjon a lánya házának ajtaja. Aztán egyikük a falu felé vette az irányt, a másik meg ellenkező irányba. Mielőtt kiléptek az utcára a férfi szétnézett nem látja-e meg őket valaki. Amikor senkit nem látott az utcán intett a nőnek, hogy ő is mehet.
Amikor az öreg hazaért a feleségéhez a sült krumpli már ki volt hűlve. Idősek voltak, korán keltek, korán is reggeliztek. Az asztalon bakossá dermedt a krumpli, a citromos tea is langyosra hűlt.
- Sokáig voltál a boltban, hol maradtál el? Tán bementél a kocsmába is? – kérdezte az asszony.
- Ugyan miért mentem volna be, éppen akkor hozták meg a kenyeret, amikor odaértem és meg kellett várni még kipakolják. Utána még beugrottam a postára lottót venni. – hazudta az aggastyán férfi.
- Jól van, akkor most már együnk! – csillapodott le az asszony, aki már alig várta, hogy leüljenek az asztalhoz és egyenek, mert már igencsak megéhezett a várakozásban.
Mindig együtt ettek ötven éven keresztül. Nem szeretetből, csak megszokásból. Hiszen úgy is egy fedél alatt élnek és az öreg megkövetelte, hogy mindig meleg étel várja. Jó étvágya volt még mindig, hiába volt közelebb a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez. A szerelmet is nagy kanállal ette valamikor és azt gondolta manapság is bír még a nőkkel. Ezért is tartott éveken át szeretőt magának. Hol a szomszédasszonyát, hol más faluból valót. Amikor nyaralni elvitte az asszonyt, akkor is talált magának fehércselédet a kicsapongáshoz. Ha a felesége szóvá tette és szemére hányta, akkor még neki állt feljebb. Mert, hogy mer az ő felesége ilyesmit kitalálni. Tagadta, mint annyi mindent mást is az életben. Tagadta azt is, hogy rendszeresen iszik. Ő bizony nem, még ha ráöntenénk, akkor sem inna. Pedig az egész falu bizonyíthatta hányszor volt erősen ittas állapotban.
Vasárnapi ebédhez készülődött az ifjú család. A két kisfiú már alig várta, hogy vége legyen az ebédnek, mert tudták, hogy az ebéd után mindig kapnak valami finomságot desszertként. Az apuka megkérdezte, hogy ki szeretne jégkrémet enni? Egymást túlkiabálva jelentkeztek.
- Joli, hozd ide a gyerekeknek a fagyasztóból azt a dobozos jégkrémet, amit a múltkor vettünk! – szólt az asszonynak.
- Viszem máris. – válaszolt férjének Joli. – De fiúk figyeljetek csak! Ki ette meg a hűtőből a jégkrémet, mert nem látom itt?
- Pedig annak ott kell lennie! Menj csak arrébb, majd megnézem én is! – mondta idegesen a férje.
Már mindketten nyakig benne voltak a hűtőszekrényben, de a jégrémnek nem akadtak a nyomára. A gyerekeket egyből a szőnyeg szélére állították:
- Valljátok be őszintén, ki csente el a jégkrémet? Ha megmondjátok, nem kaptok ki érte, de ha nem akkor lesz hadd el hadd! – vonta kérdőre a kölyköket a dühös apa.
- De hidd el apu mi nem ettük meg! – visították egymás ellen a gyerkőcök.
A jégkrém sajnos nem került elő, mindnyájan rosszkedvűen feküdtek le aznap és a rejtélyes elveszésen gondolkoztak.
Másnap Jolit meglátogatta a szomszédasszonya. Évek óta jóban voltak, együtt nőttek fel a gyermekeik. Joli elpanaszolta, hogy rejtélyes jégkrém eltűnés történt a család fagyasztójából. Találgatták hogyan történhetett. Ekkor a szomszédasszonynak bevillant valami:
- Te Joli már régen akartam mondani nektek, nem tudom, hogy tudjátok-e, de apád bejár hozzátok, amikor nem vagytok itthon. Már többször láttam őt és nem volt egyedül.
- És ezt miért csak most mondod? És kivel jár be, hogy érted, hogy nem egyedül? Nem értem. – fagyott le az asszony.
- Hát tudod azzal a részeges, züllött asszonnyal, aki mindenkivel elmegy pár száz forintért és némi ajándékért. – világosította fel Jolit a szomszédasszony.
- Akkor most már tudom, hogy hová tűnt el a jégkrém és hogy került cigarettacsikk a fahamura a kazánban. – ocsúdott fel Joli.
A botrány, ami ezután következett, nemcsak három napig tartott. A család és az egész falu erről beszélt hetekig, hónapokig. Az öreg pedig váltig tagadta, hogy nem igaz a történet, csak kitalált rágalom. Senki sem hitt neki.
|
|
|
- szeptember 06 2017 07:35:27
Kedves Menda!
Hát ez nagyon jó! Tetszéssel és elgondolkozva olvastam. A vég kujon!
Szeretettel gratulálok: Viola  |
- szeptember 06 2017 09:57:13
Kedves Melinda!
Nem lehet eléggé óvatos az ember akinek családja van és csalárdságra adja a fejét! Soha nem lehet tudni, hogy aki nem az egyenes úton jár, hol, milyen körülmények között bukik le!
Egy ártatlan jégkrémen is hogy le lehet bukni! És nincs olyan tiltott, titkolt kapcsolat ami előbb vagy utóbb ki nem derülne. De általában az érintett tudja meg utoljára...
Szeretettel olvastalak és gratulálok!
Évi |
- szeptember 06 2017 20:49:46
Kedves Viola!
Tetszésednek és elgondolkozásodnak is örülök.
Köszönöm olvasásod!
Melinda |
- szeptember 06 2017 20:52:09
Kedves Évi!
Köszönöm, hogy kifejtetted gondolataidat írásommal kapcsolatosan. Igen, érdekes módon a csalárd úton járó mindig azt gondolja, hogy nem derül ki tette. Bizony nagyot tévedett ebben a történetben is.
Üdv: Melinda |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
