|
 Vendég: 81
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Döbbenten és keserűen nézték egymást.
– Húsz éve nem találkoztunk, húsz éve!
- Hogy megöregedtünk!
- Megöregedtünk. Hihetetlen, hogy az idő mit tesz az emberrel; megfogyott a hajunk, meg a fogaink. A ráncok szaporodnak, egykori izmaink helyén, petyhüdten lóg a bőr. Fiatalon nem így képzeltük későbbi önmagunkat.
- Már csak a szemed a régi,- mondhatnám, - de már az sem!
- Borzasztó életem volt...
- Nekem is…
- Neked csak egy hülyét kellett elviselned, nekem meg sokat! Az utóbbi nyolc évet öregotthonban éltem. A száznyolcvan ember egyharmada elmebeteg, vagy alkoholista volt.
Miért kellett elhagynod engem? Ötven körül azt hitted még, hogy eljött a nagy szerelem ideje?
- Amit fiatalon elvett az élet, azt hittem, most visszaadja.
- De nem adta!
- Nem! Mi huszonöt év után, már bele voltunk fásulva a rabszolgamunkába, meg a szegénységbe…
- Igen, megéltem két világháborút. A csendőrség után a mezőgazdasági munka jött, meg a lakatos munka a gyárban. A szegénység kibírhatatlan volt. A beszolgáltatáshoz pénzért kellett megvenni mindent Rákosinak, azután meg jött „ötvenhat”
- Mindketten betegre dolgoztuk magunkat; reggel a gyárban, délután, meg hét végeken a szőlőben. Az otthoni munka után felraktam a gyereket a kerékpárra, és mentünk a szőlőbe. Este a fáradtságtól, szinte elájultunk. Egymáshoz már egy jó szavunk sem volt. Az is csoda, hogy a műtét után életben maradtam!
Paraszthajszálnyi javulást az hozott, amikor szerszámkiadói munkát kaptam a gyárban.
- És akkor jött Sándor…
- Igen, meg az Isten büntetése. Kiderült, hogy visszaeső alkoholista. Azért tette nekem a szépet, mert ingyencselédre volt szüksége! A „gyönyörű budai” lakásról meg az derült ki, hogy csak egy egyszobás, házmesteri. De akkor már nem volt visszaút.
Azután, tizenöt év alatt sok szörnyűséget éltem át, végül Sándor az ivásba halt bele.
Maga a társasház viszont nagyon jól járt velem, házfelügyelőként volt kit ugráltatni éjjel, nappal.
- Én az Ilonát vettem el, amit hamar meg is bántam… Eltitkolta, hogy idegbeteg! Egy darabig megvoltunk. De amikor a fia elvált, és odaköltözött mihozzánk, pokollá vált az életünk. Kiderült, hogy alkoholista a gyerek… a válásuk is amiatt történt! Állandósultak a kiabálások és a cirkusz. Megelégeltem a dolgot, és felvételemet kértem az idősek otthonába, hogy onnan megszabaduljak!
Szerelem nélkül is szép életünk lehetett volna, de te ezt nem tudtad elképzelni.
Két év jegyesség után is elhárítottad a közeledésemet! Még mindig az a vörös hajú kölyök járt az eszedben..
- A „vörös hajú kölyök”-höz szívesen hozzámentem volna!
- Hosszú jegyességünk volt… mondd mégis, miért jöttél hozzám?
- Imre, a hajdani részeges mostohaapám rokona volt, ezért Anyám hallani sem akart róla! Szépen elmagyarázta, hogy az az egyetlen járható út, ha tehozzád megyek feleségül.
- Mondta Anyád, hogy más is kért én előttem, valami papféle… Háromévi jegyesség után, idegenként házasodtunk össze.
- Mondtam neked, hogy mindent megteszek, ami egy asszonynak a kötelessége, de azon túl, semmit ne várj.
- Igen, meg azt is mondtad, hogy kezet ne emeljek rád, mert éjszaka, amikor alszok, elvágod a torkomat! Azt hittem később majd összemelegszünk, megszeretjük egymást. Aztán csalódnom kellett. Bánatomban csak a lovamnak panaszkodhattam, amikor a határt jártuk.
Mindkettőjüket nagyon megviselte a találkozás.
János nyolcvanadik évébe fordult. Készül ő is az elmúlásra. – mondta Eszter,
- nem tudok visszaemlékezni mit mondott, félrefordult, majdnem sírva fakadt. Nagyon megsajnáltam. Meg magamat is. Milyen az ember, siratja saját magát, vagy az elrontott múltat, vagy inkább azt, hogy nincsen már jövő…
Évike unokám meglátogatott. Segített kivinni a virágokat Anyám sírjához.
Gondoltam elmegyünk, meglátogatjuk a Nagyapját, elvégre János hívott is minket! Végtelenül örült nekünk János. Búcsúzóul még kikísért bennünket a megállóig.
Megcsókoltuk egymást. Meghatódva integetett.
Az ő házassága is boldogtalan volt, nemcsak az enyém.
Most mindketten magányosan éljük életünket.
Az összekötő láncszemet az utódok, a Gyerekek jelentik számunkra
|
|
|
- szeptember 28 2017 21:52:23
Döbbenten és keserűen olvastalak... Azt hittem az én keresztem a legnehezebb, de belátom tévedtem. De legalább a gyerekeitek közösök és mindig összekötnek benneteket.
Csak a szépre emlékezzünk, ha kevés is volt, de biztos volt mindenki életében!
Szeretettel gratulálok írásodhoz! Melinda |
- szeptember 28 2017 22:19:28
Kedves Melinda Biztosan sokkal jobbat érdemeltél volna, mint amilyenben eddig részed volt! Jó lélek vagy! 
Nekem Óriási megtiszteltetés, ha valaki mesél az életéről... és arra biztat, hogy név nélkül, de nyugodtan írjam meg!
Megírom, egyes szám első személyben, mintha csak velem történt volna, - mivel bele kell élnem magam, - különben hogy tudnám kitalálni még a párbeszédeket is! Köszönöm, hogy elolvastad! szeretettel Irénke |
- október 06 2017 10:21:47
GRATULÁLOK IRÉNKE, nagyon jó írás.
Szeretettel: Viola |
- október 07 2017 13:58:20
Köszönöm szépen kedves Viola! |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
