|
 Vendég: 108
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Az élet néha csúnyán megtréfálja az embereket.Velem is ez történt, azon a nem éppen szép napon, amikor közölték velem
-Asszonyom, sajnáljuk, az ön baján nem sokat tudunk segíteni. Ezt csak kezelni lehet, meggyógyítani nem.Ezzel meg kell tanulnia együtt élnie,hogy ez hogyan és meddig sikerül, az attól is függ, hogy áll hozzá,mennyire sikerül elfogadnia magát így, megpróbálnia kicsit más szemmel néznie a világot.
-Hát, bizony nem volt könnyû. Eleinte , megmondom õszintén, nem is igazán sikerült.Sokat keseregtem, s hogy nem estem mindjárt mély depresszióba, az fõként a gyermekeimnek, családomnak volt köszönhetõ.Viszont nem igazán akartam a családon kívül embereket látni, nemszívesen, beszélgettem, nemhogy tanácsokat fogadjak el.másoktól.A helyzet akkor javult cseppet, mikor a kezelések hatására már segédeszközzel járkálni is tudtam.Majd egy idõ után már ment a mozgás a segédeszköz nélkül is. Egy-két hónap múlva megtanítottak, hogyan kezeljem magam, hogy ne essek oly hamar vissza.Hát, azóta eltelt jó pár év, kisebb nagyobb visszaesésekkel, de még itt vagyok. Gyerekeink azóta szépen felnõnek,-felnõttek. Egyik gimibe, másik egyetemre jár, harmadik elkezdett dolgozni.Néha elnézem õket, fõként mikor mindannyian itthon vannak,s olyankor nem kis büszkeség tölt el. Hát eddig sikerült!Persze, ehhez kellett párom is, aki mindig mellettem állt, havonta , illetve most már negyedévente hordja nekem Pestrõl a számomra nélkülözhetetlen csomagot..
Most megint a visszaesés fázisába vagyok, de már nem félek, hiszen megtanultam minden percnek, napnak örüni,megtanultam , hogyan kell mindenben a szépet, vagy a jobbat keresni.Persze, hazudnák, ha azt mondanám, hogy ez mindig mindjárt sikerül, s hogy soha nem kesergek. De olyankor vagy kisírom magam,hisz még most is vagyok úgy itthon se lássák,szenvedek ,vagy a ceruzát hívom segítségül , és kiírom magamból bánatom. Persze, ezek többségét csak magamnak írom s nem igazán szoktam mutogatni.
Eme írásom azonban úgy gondoltam, most megmutatom másoknak is,hátha van olyan aki
szintén küszködik valamivel. Látjátok, soha nem szabad feladni,mindig keresni kell valami kapaszkodót, bármit, ami segíthet.Én szerencsés vagyok, mert ezt nemcsak a versekben, családomban is megtaláltam.
P. 2008.június20
|
|
|
- június 20 2008 21:14:23
Igen kedves Gabi!
Soha nem szabad feladni, mert csak úgy maradhatunk önmagunk, ha küzdünk saját magunkért, családunkért.
Kívánom Neked, hogy állapodod javuljon, ne kelljen szenvedned.
Szeretettel:szuzus |
- június 24 2008 09:11:01
Örülök, kedves Gabi,hogy olvashatom írásodat!
Én is azt gondolom, hogy soha nem szabad feladni.
Annyian meg akarnak halni értelmetlenül, de amikor valóban ott a baj, az élni akarás mindig gyõzedelmeskedik.
Az Öröm és a baj és fájdalom is nagyon sok szép írás ihletõje.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- július 03 2008 06:14:14
Köszönöm nektek, hogy elolvastátok írásom,és Ti is azt valljátok, hogy soha nem szabad feladni.
Üdvözlettel: nagygabi |
- július 03 2008 14:38:48
Kedves Gabi! Köszönjük, hogy megosztottad velünk! Hiszem, hogy a Te pozitív hozzáállásod erõsít másokat is, akik e sorokat elolvassák. További erõt és ne add fel! Szeretetttel Perzsi |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
