|
 Vendég: 9
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
A nagy társadalmi változások nem csak a népek, de az egyén életében is komoly változásokat okoznak. Így történt ez az életemben is.
A múlt évszázadban, a második világháború előtt születtem, az ötvenes években értem el az érettséget, egyetemre készültem, de a nagy szerelem kedvéért lemondtam az egyetemi továbbtanulás esélyéről. Munkát vállaltam egy nagykereskedelmi vállalatnál, számlázóként kevés bérért sokat számoltam, naponta ugyanúgy, kézi számológéppel szoroztam, összeadtam a számlákon feltüntetett összegeket. Egy idő után már figyelnem sem kellett közben, a fejem automatikusan dolgozott a számokkal. Kínosan monoton munka volt, de a szerelem pótlást jelentett. Házasságra készültünk, álmodoztunk.
Ekkor, 1956-ban kitört a forradalom. Pártok alakultak vidéken is. Az én szerelmesem lelkesen részt vett a helyi Kisgazda Párt szervezésében. A forradalom elbukott és terjedt a hír, hogy a „forradalmárokat” büntetésből elviszik Szibériába. Nos, ekkor sokan – köztük az én párom is – disszidáltak. Szerveződött nálunk is egy menekülő csapat, párom kért, hogy én is tartsak velük, és majd külföldön összeházasodunk, otthont teremtünk. Megtagadtam a kérést és reménykedtem, hogy nélkülem ő sem megy el, de tévedtem. Vasárnap – amikor a szokott időben hiába vártam – már tudtam, hogy az első nagy szerelmet elsöpörte örökre a bukott forradalom szele.
A veszteség nagy bánatot jelentett, de kárpótolt a lehetőség, hogy egyetemre menjek. Felvételt nyertem és sikerrel folytattam egyetemi tanulmányaimat, tanári diplomát kaptam, és megvalósult nagy ifjúkori álmom: tanítottam sok évig középiskolában, majd a városunkban megnyíló főiskolán, boldogan.
Az 1989-ben bekövetkező rendszerváltás – vér nélküli forradalom – ismét veszteséget hozott az életembe. A főiskolán átszervezték a tananyag oktatási rendjét, és az általam oktatott tárgy első évről átkerült a második évre, ami azt jelentette számomra, hogy a következő egy évben munkanélküli leszek. Közel voltam már a nyugdíjkorhatárhoz, így a főigazgató korengedményes nyugdíjazást javasolt megoldásként számomra. Az ajánlatot elfogadtam, és ezáltal elveszítettem szeretett munkámat, meglehetősen kevés nyugdíjjal docensként ötvenhárom évesen nyugdíjas lettem. Most sem keseredtem el, mert
szülői örökségből vásároltunk egy hétvégi kertes házat, és ugyancsak nyugdíjas férjemmel évekig kertészkedtünk, míg erőnkből tellett. Szép évek voltak.
Veszteségeim mindig új életlehetőséget jelentettek, mert az élet sokoldalú,
meg kell találni a helyünket, hogy otthon legyünk benne.
|
|
|
- november 15 2017 10:59:21
Drága Sarolta!
Jó, hogy leírtad életed folyását, de nyugodj bele, így kellett történnie. Biztos nem volt könnyű az első nagy szerelmedtől elszakadni, nagy törés lehetett. Nem jelentkezett többé? Hogy alakult az élete? Jó lenne tudni.
Szeretettel gratulálok: Viola  |
- november 15 2017 16:16:07
Drága Viola!
Köszönöm, hogy meglátogattál. Sajnos, igazad van, nagyon fájt, de minden komoly veszteség megviseli az érzékeny embereket, sajnos én túlságosan az vagyok, ebbe mentek tönkre az idegeim. Most már nem lelkileg,inkább testileg szenvedek nyomorultul - minden sejtem pokolian fáj , de hiszen akit büntet a sors, az ezt kapja - de lehet,hogy itt szenvedem el a túlvilági büntetést.
Örültem neked és ölellek szeretettel Sarolta |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 07. hétfő,
Herman napja van.
Holnap Dénes napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
