|
 Vendég: 72
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Nem vagyok pszichológus, de néha ráéreztem, mit is kellene tenni hirtelen egy adott helyzetben.
A Bem utcai soklakásos ház kijárata ragyogó üvegajtó. A kisfiam az üvegen át, nézelődik kifelé: járókelők, sok színes, rohanó autó, szemben a téren munkagép dolgozik. A kilincset ugyan nem éri fel, de azért rajta van a szemem, egy jövő - menő lakó, vagy gyerek mellett, nehogy kisurranjon.
Egy nagytestű németjuhász az üvegajtóhoz rohan és felágaskodik, mintha a gyerekre vetné magát. A gyerek fele akkora! Ijedtében hanyatt esik, aztán felpattan, és sikoltozva rohan befelé. Vagyis csak rohanna, mert már ott vagyok. Felkapom a gyermeket, és kirontunk az ajtón. A kutyát utolérve, a karom biztonságából, a kutya már sokkal kisebbnek látszik, és nem támad, hanem a farkát csóválja. A gazdája bizonygatja, milyen szelíd. Mindketten megsimogatjuk, meggyőzve a gyereket higgadt szóval, hogy nincs oka félni. Néhány perc után, ő is megsimogatja.
Már óvodás volt a fiam, mikor a következő történt:
A Vécsey lakótelep szélén egy lankás domboldal, a szánkózó. A nagy szánkóval Apa ment le először, azután odaadta a kislánynak; - Menj nyugodtan! Évike már iskolába jár, teljesen önálló. A kis Miki is egyedül akar lemenni, mit gondolunk, ő nem kisbaba! Igaz, felvették már az óvodába, és nagyfiúknak való sapkát hord!
- Ő nem azon a lejtőn akar lemenni,- mondja, - hanem itt! (Egy függőleges meredek)
- Itt nem mehetsz le! – mondom.
- Ő itt megy le!
- Elment az eszed? Mondom, hogy itt nem lehet lemenni!
- De ő, itt akar lemenni!
- Nem lehet, mert úgy fejre állsz, mint a jancsiszög! - mondom én.
- De ő, akkor is itt megy le!
Apa eddig szótlan szemlélő volt: most megfogta a karom, és
int a szemével, a gyereknek pedig azt mondja: - MENJ!
A kis szánkó a harmadik másodpercben hegyével a hóba fúródott,
a gyerek szintén. Két lába állt az ég felé. Pillanatnyi dermedt csend…
A gyerek lába megmozdult, hamar talajt fogott, kihúzta magát a hóból,
és lekaparta az arcáról a havat. Kiscsoportos óvodás volt…
Az eset már előre vetítette a későbbieket, de mi szülők, ekkor még nem gyanakodtunk. Míg a kislányok nyugodtan babáztak, ő mindent meg akart nézni belülről is, mindegy volt, hogy kisautó, vagy Apa magnója…
Egyik este, a család békés esti tevékenységét végzi, beszélgetünk, a gyerekek játszanak. Hirtelen, egy nagy pukkanással az egész házban kialszik a villany…
- Mi a fene van? – kérdi a férjem.
- Várjál…! - A gyerekszoba ajtajához lépek és beszólok: - Mikikém, mit csináltál?
- Jaj, nem akartam! – mondja a gyerek.
Az automatát visszakapcsoltuk: akkor megmutatta, hogy egy levágott dugvilla drótját elemlámpa égőre csavarta. A konnektorba dugva a kis égő szinte szétfröccsent, mindenhol a darabjai hevertek…
Évike hat évvel idősebb, már iskolába indult, mikor ő született. Esténként rengeteg mesét olvasott fel neki. Mire iskolás lett, érettebbnek tűnt kortársainál.
Számunkra ezután sem következett nyugalmasabb élet… Sokféle tanfolyamra beiratkozott, mindenféle sportban részt vett, de hamar megunta valamennyit. Volt foci, birkózás, úszás, evezés, búvárkodás, atlétika, kungfu, és motorozás, talán ő maga sem emlékszik mindenre… Néha nem értettem, miért nem tud egy dolognál megmaradni, és kitartani amellett.
A gyerek fantáziáját, a szellemét, nem láncolhatom le, - igaz, nem is akarom!
Eljátszhatom a megfontolt és felelős szülő szerepét, de a gyerek, aki ismer,
látni fogja, hogy ez csak álarc…! Mondhatjuk, hogy az ő „javát” akarjuk, de a gyerek tudja,hogy saját kicsinyes, és görcsös félelmeink miatt korlátozzuk.
Vámos Anna írja, Virrasztás az életünkért című könyvében;
„A gyermeket minden család elszámolásra kapja Istentől. Nem rendelkezik vele teljhatalommal, mert nem a tulajdona! A kisgyermek szemében a világmindenség szeretete tükröződik, ne homályosítsa el szeretetlenség, agresszivitás, durvaság!”
„A gyerek feladatot adni jött nekünk! Nem a mi gyerekünk, hagyjuk békén! – mondja Szőke Lajos. Húszéves kor felett nem szabad beleszólni az életébe! Bármit teszünk, a gyermek akkor is úgy nevelődik fel, ahogy nevelődik! Húsz éves kora után, - a gyerek piszkálása helyett, - meg kell találni a saját feladatomat, amiért a földre születtem!”
Miben is áll a mi felelősségünk? Abban, hogy bátorítsuk próbálkozásait!
Ha gyerek azt hallja tőlünk, hogy nagyon szeretjük, hogy aggódunk érte, hogy szépnek és okosnak tartjuk, bármi történjen is, ránk mindig számíthat, - akkor jó családba került, megértésben és bizalomban fog felnőni.
|
|
|
- március 01 2018 13:05:48
Minden gyerek más de ha nagyon kirivó dolgokat csinál a szűlő kénytelen szóvá tenni, figyelmeztetni még 20 felett is.Hiszen még ebben a korban sem felnőtt.Persze érezze a szeretet ,hogy számithat ránk de ezzel ne éljen vissza.Különben soha nem lesz igazán felnőtt.Ahogyan köztünk is akadnak sokan aki soha vagy csak idős korára lesz az.Persze a téma sokkal bonyolultabb igazi vitatéma. |
- április 17 2018 18:15:27
"Húsz éves kora után, - a gyerek piszkálása helyett, - meg kell találni a saját feladatomat, amiért a földre születtem!" |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
