|
 Vendég: 17
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,212
|
|
GOLGOTA
GOLGOTA 1
A dombra vitt fel, a szűk sikátor hepehupás köves útja. Majd bokáit törte a rögökön.
Patakokban folyt róla a víz, háta, majd beszakadt. Egyre nehezebbnek tűnt a zsákja, úgy érezte belenőtt a hátába, talán le sem tudná tenni.
Nem is merte megkockáztatni, tudta, ha megteszi, többé nem emeli fel.
Lábait már régen nem érezte, mint két fadarabot, automatikusan rakosgatta előre.
Dülöngélt, rogyadozott, de ment.
Bal lapockáját annyira nyomta a súly, majd elájult a fájdalomtól.
Már nem reménykedett semmiben. Gondolatai elapadtak, mint kívülálló látta magát súlyos terhe alatt mászni a köveken, még részvétet sem érzett maga iránt. Nem emlékezett rá mióta megy, arra is alig, hová tart, számára mindennek elveszett összes jelentősége.
Azt nem is tudta honnan jön, ha erre gondolt, vastag ködök ereszkedtek agyára, már régen felhagyott emlékeinek kutatásával. Csak az derengett homályosan, hogy fel kell mennie a hegyre, és ott majd megpihenhet. Hogy miért kell felmennie, és mi van kő nehéz zsákjában, már nem is érdekelte.
Észrevette, nem hall hangokat. Olyan némaságban haladt, amilyet még sosem élt át.
Aztán a színek kezdtek megfakulni, minden szürkévé vált, képlékeny lett, egymásba folyt.
Szemeit a kövezetre szegezte, de nem volt tekintete. Mint két halott kődarab meredt előre, nem is pislogott. A csendes haldoklás megadó békéje áradt egész lényéből, sorvadó lelke némán tűrte elmúlásának valóságát.
Rátelepedett a tökéletes magány simogatóan jeges sóhaja, érezte a hatalmas üresség és kilátástalanság puha ölelését, ami ringatni kezdte csendes tapintattal.
Aztán elfogytak az út kövei, felváltotta a hangafű és bogáncs.
Most talán felértem – gondolta kimerülten, és megállt.
Újra hallotta a madarak énekét, visszazöldültek a fák, pompás színekben ragyogtak a virágok.
Lágy fuvallat ölelte át számtalan sebből vérző testét, a rettenetes zsák könnyedén a fűre csúszott meggyötört hátáról.
Tüdeje megtelt illatozó- friss levegővel, majd lassan emelkedni kezdett a kéken ragyogó ég felé.
Gondolom senki sem látta, az emberek sosem néznek fel az égre.
|
|
|
- május 08 2018 11:17:32
Az emberek nem gyakran néznek fel az égre, hiszen a szabadban mindenki feje fölött ott a végtelenség. A fák is mind égig érnek.
Öleléssel:
Laci |
- május 08 2018 11:20:51
(Nem tudom, miért küldtem el, hiszen még nem fejeztem be).
Nos, szörnyû lehetett neki, de biztos, hogy lelki ereje vitte-vitte fel oda, ahol megfeszítették.
Laci |
- május 09 2018 23:05:26
Igen, rettenetes erőfeszítésébe kerülhetett a felmenetel.
De ha belegondolsz, minden amit ember tett az emberekért, az emberek áldozatává lett.
Meggondolandó, hogy tegye é az ember.
Köszönöm, hogy olvastál.
gyuri |
- május 16 2018 11:41:51
[b]Gyurikám,[/b]
itt ülök, hogy válaszoljak soraidra, de nem akar véget érni a sok gondolat. Persze, szerencsére, tudod, mennyi rengeteget lehetne errôl beszélni, hiszen akkor fel sem hozod a témát. A Témát, amelyre egy egész vallás épül, Téma, amelyért és amely miatt milliók haltak meg. Persze Hit és Egyház már régen nem u.az. Ölellek!
Laci |
- május 20 2018 16:25:21
Kedves Laci.
Örülök okos, és tartalmas véleményeidnek.
Most is igazad van, erről a témáról, sokat lehetne beszélni.
A mondás jut eszembe: Aki negyven éves koráig nem utálta meg az embereket, az sosem szerette őket...
Köszönöm szavaidat.
ölellek.
gyuri |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. január 30. csütörtök,
Martina, Gerda napja van.
Holnap Marcella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
