|
 Vendég: 90
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Mindig fehér karácsonyról álmodtam. Szerintem mindenki ilyent kíván magának. Olyan szép havasat, csillogót, amikor mindenki boldog és örvend. Az élet azonban sokszor nem teljesíti kívánságainkat. A várakozás, az adventi időszak sohasem egyforma. Az elmúlt év Adventje életem egyik legkegyetlenebb időszaka volt. Nem volt öröm a szívemben.
Édesapám egészségi állapota az elmúlt években erősön megromlott. Tizenkét éve nyomta az ágyat agytrombózisa miatt. Fogadalmat tettem magamnak, hogy amíg él hetente elmegyek hozzá és beszélgetek vele. Minden alkalommal örült az érkezésemnek. Ha nem a megszokott napon mentem, megjegyezte, hogy már tegnap is nagyon várt és hiányoztam neki. A tiszteletemre megborotválkozott és frissen lefürödve várt. Ünnep volt számára a látogatásom. Úgy váltunk el mindannyiszor, hogy megígérte jövő héten már biztosan jobban lesz. Zöldeskék csillogó szemével kacsintott egyet, száját mosolyra húzta és kezét felemelve búcsút intett.
Emlékszem öt évvel ezelőtt háromnapi alvás és mozdulatlan fekvés után papot hívtunk hozzá, aki feladta rá a betegek szentségét. Régebben ezt utolsó kenetnek nevezték, ezzel indították a másvilágra szeretteiket a hívő emberek. Amíg a pap apám ágyánál tette a dolgát, mi a testvéreimmel és Édesanyámmal már a temetését tervezgettük. Dél tájban járt ekkor az idő. Estére Édesapám felnyitotta a szemét és halkan enni kért. Azt gondoltuk csoda történt. Áldottuk a plébános atyát, hittük, hogy a szentség felvétele által lett jobban.
Pár év múlva Advent első vasárnapján messzire utaztam. Meglátogattam a lányom és éppen vörösbort kortyolgattam Győr gyönyörű sétálóutcáján, amikor megcsörrent a telefonom. Nővérem hívott, hogy Apám rosszul lett és kórházba szállították. Alig aludtam valamit azon az éjjelen. Reggel az első vonattal hazaindultam és meg sem álltam a kórházig. Mire odaértem az állapota már stabilizálódott, nagyon örült a látogatásomnak. Éppen csak üdvözölni tudtam és megkérdezni, hogy merre van a mellékhelyiség, mert iszonyú hányingerem volt és könnyítenem kellett magamon. Amikor a nővérkék megláttak megkérdezték, hogy jól vagyok-e, látták rajtam, hogy az ájulás határán állok. A stressz és apám elvesztésétől való félelem miatt rettenetes migrénes fejfájás kínzott.
Utolsó otthon töltött estéjén is nála voltam, akkor már hetek óta nagyon gyenge volt. Alig tudott rátámaszkodni a járókeretére, hogy állva elvégezze a kis dolgát. Ketten emeltük meg Édesanyámmal, de minduntalan leroskadt az ágyra. Az evés is kínszenvedés volt már számára. Napokig alig evett nyelési nehézségei miatt. Az emésztése is megromlott. Aznap viszont már nagyon ki lehetett éhezve, mert három szelet párizsis kenyeret majszolt el fog nélküli szájával. Elbúcsúztunk, ahogy szoktunk. Reggel a húgom hívott, hogy apánk rosszul lett az éjjel és kórházba került.
Advent első napjait éltük. Édesanyámmal és testvéreimmel várakoztunk az intenzív osztály kórterme előtt. Egyesével mehettünk csak be. Rémisztő látvány fogadott benn. Egy falfehér mozdulatlan test feküdt az ágyon, aki alig hasonlított apámra, Gépek villogtak és pityegtek mindenhol. Azt hittük reggelre eltávozik közülünk. Erős szíve nem engedte el. Vért kapott, harmadnapra jobban lett. Advent második hetén átkerült a belgyógyászati osztályra. Nem tudott felkelni, mozdulni is alig, beszéde nehezen érthető lett, enni csak pépeset tudott. És egyfolytában haza készült. Aztán megint visszaesett. Zavart lett, kiszaggatta magából az infúziót és mindenáron fel akart kelni az ágyából. A nővérek lekötözték az ágy rácsaihoz. Rossz volt nézni, hogy mivé lett az én életerős, egykor stramm apám.
A harmadik héten kérte, hogy imádkozzunk együtt. Anyukám tanította meg őt nem oly régen. Fiatalkorában nem érdekelte a hit, elfogadta, hogy felesége és gyerekei járnak a templomba, de ő nem foglalkozott ezekkel a dolgokkal. De ahogy érezte, hogy közeledik a távozása ebből a világból egy másik világba egyre inkább az Isten felé fordult. Elmondtuk a Miatyánkot, ezután kérte, hogy Szűz Máriához is mondjunk imát. Megtettük azt is, félhangosan, félhomályban, miközben szememből peregtek a könnyek. Meghitt pillanat volt.
A negyedik héten már nem beszélt. Infúzión keresztül táplálták. Szemét ritkán nyitotta fel, inkább csak aludt egész nap. Tudtuk, hogy nemsokára elérkezik a nap és az óra. Amire vártunk már négy hete. Félelemmel gondoltunk a közelgő karácsonyra, nem tudtuk, hogy együtt ünnepelünk e vele, vagy addigra már itt hagy bennünket. Megvárta az ünnepet. Ádám-Éva délutánján Édesanyám és két testvérem még meglátogatta őt. Én előző nap láttam őt utoljára. Szenteste negyed tízkor szólalt meg a telefonom. A kezelő orvosa mutatkozott be és közölte, hogy este kilenc órakor elhunyt az Édesapám. A kis Jézus megszületett, Édesapám elszenderült. Istennek legyen hála az életéért!
Azóta nem szeretem a karácsonyt, nekem már örökre fekete marad.
|
|
|
- december 27 2018 13:36:32
Drága Menda!
Megkönnyeztem Édesapádat, nagyon átéreztem kitűnő írásodat. Nagyon megszenvedett a Megváltásáért, de Ti is Vele Mindannyian. Csak az Isten óvjon meg bennünket a hosszadalmas betegségtől. Bele sem merek gondolni, hogy én, az egyedüllétemmel hogy leszek, mint leszek? De hosszú ideig nem fogja észrevenni senki.
Békés megnyugvást kívánok és Boldog Újévet szeretettel: Viola  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
