|
 Vendég: 65
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Oszi bácsit persze nem így hívták, de kegyeleti okokból megváltoztattam a nevét. És, ha valaki, akkor ő megérdemli, hogy kegyelettel gondoljunk rá.
Mint betörési előadót ismertem meg, őrnagyi rendfokozattal bírt.
Újonc nyomozóként az ő szobájában kaptam egy íróasztalt, egy ősöreg írógépet és egy páncélszekrényt.
Túl sok oktatást nem kaptam. A Büntető Törvénykönyv, a Bűntető Eljárás, meg még egy könyv, aminek a címe már nem jut eszembe, és amit ellestem az öregektől.
Oszi bácsi íróasztala az ablak felé nézett, az enyém pedig az egyik csupasz falra.
Ritkán volt bent. Többnyire a kerületet járta, ha bejött, evett valamit, gépelt egy-két oldalt, megint kiment. Nekem annyit szólt, ha keresik, kint van.
Gyakorlatilag ő osztotta be a saját idejét. Az osztályvezető, ha valamit akart tőle, behívta. Ritkán gorombította le előttünk.
Ők valamikor együtt voltak kezdő nyomozók. Mindketten újpesti sportolók voltak, a kiöregedett focistáknak, atlétáknak egyenes út vezetett a nyomozósághoz.
Oszi bácsi súlyemelő volt aktív korában. Én már egy nagyon kövér, de nagyon erős, gyorspofonú embernek ismertem meg. Jellegzetes mackós járásáról, ujja begyéig leérő zakóujjairól nagyon messziről fel lehetett ismerni, még hátulról is.
Zakója ujja nem véletlenül volt hosszú, amelyik konfekciózakó körbeérte hordónyi mellkasát, az így állt rajta. És egy öreg nyomozó nem keresett annyit, hogy csináltathasson az alakjára szabottat.
Amikor én megismertem, Oszi bácsi jóval túl volt azon az időszakon, amikor az őt övező legendák megszületésére okot adott. Mert Oszi bácsi legendás volt.
Legendás a rendőrök, a csibészek, de még általában az újpestiek előtt is.
Már akkor hallottam róla, amikor még azt sem tudtam, hol van Újpesten a Rendőrség. A húszas éveim vége felé költöztem a kerületbe, természetesen új barátaim elsősorban a hasonló korúak közül kerültek ki.
A tősgyökeres újpestiek jellemzően nem voltak mimózalelkűek. Kemény környéken kemény utcák nevelték a kemény, és fáradtságig leharcolt melósok gyerekeit.
Nem voltak ők bűnözők, de vagányak voltak, és mindegyik fenntartotta magának a jogot, hogy a saját határait ő maga derítse fel.
Alig akadt köztük olyan, aki legalább egy pofont ne kapott volna ifjúkorában Oszi bácsitól.
Többnyire ez jelentette azt a határt is, amit aztán Újpest ifjúsága nem nagyon kívánt a továbbiakban átlépni. Aki ezt megértette, abból rendes felnőtt lett, aki meg nem - hát erre volt jó a Kapitányság.
Azt csak mellesleg jegyezném meg, hogy aki mesélt Oszi bácsi pofonjáról, mindenki mosolyogva, nosztalgiával emlékezett rá. Haraggal egy sem. Sőt, egy nagyon kedves barátom még dicsekedett is azzal, hogy amikor társaival együtt előállították, mindenki egyet kapott, csak ő kettőt, mert az elsőtől levitte az asztalról az öreg reggelijét.
Oszi bácsi kívülről tudta Újpestet. Ez a Csák Norriszt övező tréfák után mulatságosnak tűnhet, de Oszi bácsi előbb volt legendás, mint Csák Norrisz.
Ki volt adva a rendőröknek, hogy az észlelt betörésekhez ne csak a technikusokat, helyszínelőket riasszák, hanem őt is.
A hivatalos eljárás szerint csak másnap szignálta ki a főnök az egyes ügyeket a nyomozókra, de Oszi ragaszkodott hozzá, hogy az első perctől ott legyen a helyszínen, ha éjjel, ha nappal történt a dolog.
Többnyire előbb kiérkezett, mint a csoport. Szépen körbesétált, mindent megnézett, közben hüvelyk- és mutatóujja közé véve állát, azt dünnyögte: - Ejnye... Ejnye...
Közben magában végigvette, melyik újpesti betörő módszerét hordozza a helyszín.
- A Karcsi nem lehet, annak még van fél éve... Sanyi bácsi meghalt, a Jóska meg beteg, nincs mese, csak a Lajos lehetett!
Elgyalogolt Lajosék házához, úgy kilincsmagasságban beletaposott az ajtóba, már ott is állt Lajos ágya mellett.
A delikvens az állig felhúzott takaró alól pislogva kérdezte:
- Oszi bácsi, lebuktam?
- Ejnye-ejnye fiam, le!
Lajos kikászálódott az ágyból, menetkészen, hiszen ruhástól volt, levetkőzni nem volt ideje. A helyszínelés még javában zajlott, amikor a tisztesség kedvéért együtt megjelentek, aztán szép békésen elbattyogtak a Kapitányságra.
Oszi bácsi reggelre a papírmunkák zömét elő is készítette, a reggel beérkező titkárnőnek már diktálta is a jegyzőkönyveket. Születési hely, anyja neve, SZIG-szám fejből. Mondom, kívülről tudta Újpestet.
Aztán ment ki. Pénzt nem is vitt magával, nem volt olyan itallal foglalkozó objektum, ahova ne invitálták volna nagy örömmel.
- Oszi! Már be se nézel hozzánk?
- Ejnye-ejnye... Dehogynem.
Szerették.
Aztán azért visszajött valamikor, jellegzetes "illatot" árasztva, mert az ital szagát fokhagymával kísérelte meg elnyomni.
Senki nem szólt neki, hogy ez nem működik.
Szerették.
Volt még egy másik nyomozó, akivel rendszeresen hajnalban indultak információszerző-körútra.
Egyik az egyik, másik a másik irányba látogatta végig a kocsmákat. Ivás közben a nyelvekről leolvadnak a fékek, ráadásul egy közlési kényszer is elhatalmasodik az embereken. Mivel Oszi bácsit tulajdonképpen a bűnözők is tisztelték, szívesen dicsekedtek azzal, hogy ők momentán tiszták, sőt, jól informáltságukat is villogtatták, persze, olyat nem meséltek el, ami magukra nézve terhelő lehetett volna.
Sebaj, mert azokat viszont egy másik kocsmában mások fecsegték el.
Reggel nyolcra a két nyomozó úgy ült már be az eligazításra, hogy a titkárnő felváltva töltögette beléjük a kávét, nehogy beszéd közben elaludjanak.
A többi nyomozó körbeülte őket, és jegyzetelt.
Amikor végeztek, Oszi bácsiék "visszavonultak" szobáikba, az összetolt asztalokra pokrócokat terítve kipihenték a hajnal fáradalmait, álmukat az ajtókra kiakasztott "belépni tilos" táblák garantálták.
A többiek pedig hangyaszolgalommal feldolgozták a beérkezett híreket.
Oszi bácsi nem negyedik kerületi, hanem újpesti volt. Születési helyként is Újpest szerepelt az igazolványaiban.
Mindenkit ismert, mindenki ismerte.
Akkoriban nem járt angyalföldi csibész Újpesten, vagy zuglói, általában máshonnan nem jöttek. A helyi alvilág nem tolerálta az idegeneket. Így Oszi bácsi tényleg ismerhette a betörőket, egy bűnözői életútból nem hiányozhatott legalább egy-két közvetlen találkozás Oszi bácsival.
Aztán jöttek a lakótelepek.
Egy lebontott családi ház alapterületén egy lépcsőház tíz emeletén harminc-harmincöt lakás nőtt ki, és a régi négy-öt lakóval szemben ezekbe vagy száz ember költözött.
Mindenhonnan. Budapest összes kerületéből és vidékről.
Újpest felhígult. Oszi bácsi összezavarodott.
Még az angyalföldi, rákospalotai kollégákkal - régi ismerősök lévén - ment a kooperáció, de messzebbre már nem nagyon.
Oszi bácsi új ügyeiben nem segített a legendás rutin. A háromszoros-négyszeres lélekszám kezdett kifogni Oszi bácsi munkabírásán, memóriáján, és az elmaradt sikerek miatt a kedve is elfogyott.
Lerakták ügyeletes tisztnek. 24-48. Huszonnégy óra koncentráció után két nap semmi.
Annak az embernek, aki egy városrészt tekintett otthonának és munkahelyének - ez a kettő nála egyet jelentett -, összeszűkült az élettere két szobára.
És még egy, az ügyeleten még ő sem ivott. Tudta, hogy amikor egy személyben felel egy kerület biztonságáért, nem ihat.
Egy évig bírta.
Katonai temetést kapott. Díszsortűz, jelentés, ágyútalp, díszpárnán a kitüntetések és minden ilyenkor szokásos franckarika.
Nagyon sokan voltunk. Aktív és volt rendőrök. Aktív és volt bűnözők. A többség pedig azokból állt, akiknek a biztonságára áldozta az öreg a házasságát, az egészségét - az egész életét.
|
|
|
- január 11 2019 17:03:34
KEDVES GYURCSI!
Jó volt olvasni, szívhez szóló, életízű. Megérdemli az emlékezést.
Szeretettel gratulálok: Viola  |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
