|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,204
|
|
NAGY DOMOKOS IMRE
GONDOLATOK MIKSZÁTHRÓL
Egy nyugdíjas filosz gondolataiból I
Filosz = a bölcsészkaron végzettek régi beceneve. Különben is családilag meghatározott »filosz« vagyok. Anyai nagyanyám Kosáryné Réz Lola írónő volt, édesanyám Nagyné Kosáry Judit latin-történelemszakos tanár s a húgom is bölcsész. Nagybátyám Kosáry Domokos, a volt akadémiai elnök, aki zseni volt a maga szakmájában, de nála nehezebben elviselhető embert nem ismertem. Engem csak akkor kezdett teljes értékű embernek tekinteni, amikor két jeles diploma után summa cum laude ledoktoráltam.
Olyan családban nőttem fel, ahol a gyerekek nemzedékek óta – minden szülői kényszer nélkül – már iskola előtt tudtak olvasni. Kezdve anyai nagyanyámon, aki egyből második elemibe mehetett 1899-ben, és végezve két unokámon (mindkettő bölcsészhallgató).
A családi hagyományhoz tartozik az is, hogy sokkal hamarabb kezdtünk „felnőttnek szóló” könyveket olvasni, mint a korban szokásos volt. A Dzsungel könyvén tanultam meg olvasni öt éves koromban, hétévesen jött az Egri csillagok, majd tíz évesen többek között a Fekete város. Felsős gimnazista voltam, amikor édesanyám egy Apuleius kötetet kapott pedagógusnapra valamelyik felnőtt osztályától. Ezzel nyomta a kezembe: „Ha akarsz klasszikus disznóságot olvasni, akkor itt van.”
Hogy nekem nemegyszer egyéni ‒ vagy ha úgy tetszik eretnek ‒ gondolataim voltak és vannak, melyeket nem is nagyon titkoltam ‒ azt a Korong olvasói már korábban megtudhatták »Az érettségi« című elbeszélésemből. Most egy nem irodalmár, de komoly irodalmi érdeklődéssel és műveltséggel rendelkező ismerősömnek írt válaszlevelem részletét közlöm, pusztán némi stilizálással.
És most jöjjön a levél vonatkozó része.
*
De mielőtt magáról a „nagy palócról” írnék, két gondolatot előre szeretnék bocsátani. Mindkettő idézet saját magamtól.
„2009 májusában egy könyvbemutató irodalmi délutánomon így határoztam meg az irodalmi kánon lényegét egy kérdésre válaszolva: »A hatalomhoz közel álló, és ezért a közfelfogás formálásában nagy lehetőséget kapó irodalmárok és kritikusok magánvéleménye, melyet rá akarnak kényszeríteni az olvasókra«.”
„Azt a mesét, amelyet nem egy író odabiggyeszt könyve elejére vagy végére, hogy a szereplők teljesen kitalált személyek, már iskolás koromban sem hittem el, ma meg – kellő mennyiségű történészi, irodalomtörténészi és írói tapasztalat birtokában – egyenesen valótlanságnak tartom. Az viszont igaz, hogy még a történelmi regényekben is egy-egy valóban létezett szereplő több, a szerző által ismert ember jellemvonásait egyesíti, másrészt pedig ha van is egy ember, aki a „főmintája” az alaknak, – vagy idealizált, vagy torzított ábrázolásról van szó.”
*
Mikszáthtal – mármint a műveivel – először 1950-ben, tíz évesként találkoztam, mégpedig rögtön a Fekete várossal, de érdemben csak a gímiben. Én az Apáczaiba jártam, ahol még az ötvenes évek közepén is volt önálló véleménye a tanároknak. Aztán az egyetemen tanultam róla, (nemegyszer önellentmondásos állításokat hallva), s a végén pedig tanítottam eleget. Így alakult ki fokozatosan a saját Mikszáth képem.
Ami „társadalomkritikáját” illeti (nem véletlenül tettem idézőjelbe), majdnem teljesen igazad van szerintem abban, hogy „teszi olyan derűvel, megértéssel, szeretettel, elfogadással, hogy az egyfelől vica versa szeretetreméltó, másfelől viszont demoralizáló is, hiszen ez a többszörösen becsomagolt kritika már-már egyetértésként hat, még ha nem is az” [Az idézet ismerősöm eredeti megjegyzése ‒ NDI] De az utolsó tagmondattal nem érthetek egyet.
Azt az egyetemen tudtam meg, hogy három regény története valós eseményeken alapul. A Beszterce ostroma, a Noszty fiú esete Tóth Marival és a Különös házasság. Ám mindegyik külön „tészta”.
Beszterce ostromát a Pongrácz család tagjai maguk mesélték el Mikszáthnak a pártkörben kedélyes kvaterkázás közben, mondván: „milyen különc is volt az öreg”. A szereplők saját nevükön szerepelnek, de a család nem szólt semmit, mert a lényegen Mikszáth nem változtatott.
A Noszty fiúék története is megesett, azzal a lényegi különbséggel, hogy »Noszty Feri« váltóhamisítására nincs semmi bizonyíték, bár valóban súlyos adósságai miatt kellett leszerelnie. »Tóth Mari« viszont mai kifejezéssel kiverte a balhét, hogy ő pedig hozzá megy, és az esküvő meg is történet. Mivel azonban a neveket megváltoztatta, így senki sem törődött vele, ha egyáltalán olvasták is a regényt az eredeti események átélői.
Tejesen más a helyzet a Különös házasság esetében. Itt a nevek az eredetiek, de annyit változtatott a tényeken, hogy sajtóper lett belőle, melyet el is vesztett. Helyreigazításra kötelezte a bíróság – ám ennek semmi hatása nem volt.
És ekkor kezdtem el gondolkozni, hogy ez meg hogyan lehet.
De csak azután, amikor jóval később elolvastam Beke Albert Mikszáthról szóló könyvét, vált világossá számomra minden. Mikszáth Tisza Kálmán és elvbarátai belső köréhez tartozott, buzgó támogatója, és számára ez volt a fontos: komoly haszonélvezője a rendszernek. Ami pedig politikai szereplését illeti, hozzá képest Katánghy Menyhért korrekt, tisztességes úriember volt…
Hát ennyit Mikszáthról…
A levelet írtam: Budapest-Sasad 2019. március 18.
Megformáltam: Budapest-Sasad 2019. szeptember 28 - október 7.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
Notice: Undefined variable: readmore in /home/dyomnrfs/public_html/napkorong.hu/readarticle.php on line 53
|
|
Ma 2024. május 14. kedd,
Bonifác napja van.
Holnap Zsófia napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
