A zafírkéken csillogó víztükörben gyönyörködött Foltos és Tarajos. Aztán gondolt egyet és úszni kezdett a csillogó vízben. Foltos csak egy cseppet, mert félt a víztől, úgy érezte, hogy nem tud elég jól, ezért gyorsan kiúszott a partra. Onnan nézte barátját, - aki igen jól érezte magát, bár néha kiült a szirtre sütkérezni - aztán nézte, nézte a tengerszem fölé magasodó, fákkal benőtt, meredek hegyoldalt. A szalamandra azt gondolta magában: -Milyen gyenge vagyok és milyen bizonytalan! Gőte barátom meg milyen magabiztos. Mit tegyek, mit tegyek? - szomorkodott magában. Aztán gondolt egyet: - Erőt gyűjtök magamon, összeszedem magam, veszek egy nagy levegőt és irány a víz! Ha neki megy, nekem miért ne menne? - Így is tett. Lassan, nehézkesen úszott, de úszott! -Látod, hogy te is tudsz úszni? - mondta Tarajos. -Ügyes vagy! - mosolyodott el. Foltos nagyon megörült ennek és nagyon büszke volt! - Érdekes, mikor megszülettünk, még milyen jól tudtunk úszni! - mondta Tarajos. – Igen, de most szívesebben vagyunk a százazföldön- kacagott Foltos.
