Napkorong


Versek fõoldal · Prózák fõoldal · Gyakori kérdések · Szerzõk és verseik · Szerzõk és prózáik	November 21 2024 16:57:27

Navigáció

Versek fõoldal

Impresszum

Alapszabály

Szerzõdés

Online felhasználók

Vendég: 45
Nincs Online tag

Regisztráltak: 2,210

Tagjainkról-tagjainktól

- Weboldalak
- Pályázatokon elért eredmények
- Saját kötetek
- Megjelenések antológiákban
- Tagjainkról mindenféle

Emlékezések 7/6

Emlékek

(Az esetleges életszerû egybeesés, csakis a véletlen mûve lehet!)

Rose lányomnak

Lilien De La Cruise önéletrajzából

Én a Nõ

Még életemben nem éreztem ezt a felszabadult érzést! Mióta apám újra itthon van, szinte más lett az élet. Mint ha minden csodája nekem teremne, s mára már feleszméltem, hogy mennyi minden maradt ki az eddigi életembõl!
- Mennyi kedves szó, mennyi idegen, de mégis vonzó tekintet, s az mit, mint rádöbbentem, Ernest-tõl sosem kaptam meg!
Hisz szeretni szeretett, - szeretett bolondulásig, csókját adta, ha kértem, s forró ölelését, de teste tüzes hevét sosem!
Mellette, - tõle érintetlen maradtam, s csak a meggyötört zárdaévek, alázott erénye maradt meg bennem, mint megfagyott emlék!
- De feledném szívem árnyoldalát, de feledném azt a napot, s annak gyalázatát!
Vágyaim, mint nyári esõ zuhataga, mely kérges földet áztat gyönyörével, s míg kedvem arany, sem marad bájam viszonzatlan, nõi szertelenségem!...

Csikorgó hideg tél jött, a hó jajongva sírt a talpam alatt, de szívem forrón lüktetett, míg minden új és újabb nap egymást követve rohant! Édesapám az egész telet átmesélte az élményeivel, míg én a kandalló meleg tüze elõtt csak faltam az érdekesnél érdekesebb történeteit. Minden egyes meséje könnyeket csalt a szemembe. Mint megtudtam, a kishúgom is elvesztette az édesanyját egy értelmetlen mészárlásban, - óh, hát ez a Szép és Új világ? - így már ketten maradtunk félárvák! S míg az idõ haladt, cafattá verte a telet az új tavasz.
- Már áprilist írtunk, s végre élvezhettem a napsugarakat is. Tavaszi sétám a patak partra vitt. Kellemes, friss levegõ csiklandozott, s a vizénél egy kicsit felfrissítettem magam. Mint az élet eszenciája, úgy csorgott le az arcomról, üdeséget hagyva maga után, majd lejjebb szivárgott a melleimre a blúzom alatt, s aztán alant, a köldököm felé. Mintha egy szeretõ férfikéz símogatta volna a testem. Azt hiszem, kiéheztem, e kéjes gyönyörre!
Már rég voltam férfival, s vágytam a forró ölelést, a csókokat, s a csábító pillantást. A szép szavakat, a bókokat, s az érzést, mely egész testem hatja át! - Óh, de kívánom már!
Míg gondolataim kalandoztak messze-messze, távolabb a sekély résznél egy ifjút pillantottam meg, a testét fürdette a patakban, mire közelebb osontam, s nem mondom, ha szégyen, ha nem, meglestem. Az izmos férfiúi test, s mint reggeli harmat a füvet, magát frissíteni mezítelen, nem rest. A csodálattól a torkom is összeszorult, s izgalmamban árnyas kiskertemet elöntötte a nedvesség. Megfordult, s halk sikoly tört föl a torkomból, ahogy megpillantottuk egymást. Õ hirtelen a férfiasságát takarta kezével, s kicsit pironkodva kijött a vízbõl. Hánya-veti módjára, sebtiben magára rántotta a gúnyáit, majd megszólított. Nekem még ekkor sem jött szó a torkomra.
- Köszöntött.
- Köszöntött még egyszer, mire nagy nehezen én is viszonoztam.
- Üdvözöllek, kedves!
- Viszont üdvözletem, ...kedves!
Kicsit szégyenkezve elnézést kért, hogy zavarba hozott, de õ is belefeledkezett a tavasz varázslatába az imént, mentegetõzött, majd közelebb lépett, s megcsókolta a kezemet. Már nem is tudom, hogy én feledkeztem-e bele, vagy õ, de nem engedtük el egymás kezét. Nem tudom, hogy mennyi idõ telt el, de hosszú-hosszú perceknek tûnt!
Egymás szemét néztük és fürkésztük a ki nem mondott gondolatainkat. - Kedves arc, sejtelmes mosoly, villanó kék szemek, s ahogy a vízcseppek még gurulnak lefelé a szikár, izmos testen, - erõt sugárzott, védelmet és mégis gyengéd volt az érintése! Most átölel és érzem, ahogy rajtam is átnedvesedik a ruha és hûsével a lángoló szívemet símogatja.
- Megmozdult bennem valami!
- Kell nekem! - mint legelsõ gondolatom. S mint ha meghallotta volna....
A következõ pillanatban, a nyakamat csókolta, szenvedélyesen és mégis gyengéden, majd a blúzomat kigombolva folytatta, - az izgalomtól feszesre keményedett a mellem.
Óh, igen, - de régen éreztem már ezt az izgalmat!
- Majd a keze lassan a szoknyám alá csúszott, s befúrta magát a combjaim közé. Egy kicsit engedtem a szorításból és már éreztem a kellemes símogatást a szirmaimon. Az izgalomtól teljesen eláztattam magam. Lejjebb csusszant és a köldökömet csókolgatta, majd még lejjebb és már a combjaim között hozta a gyönyört. Csókjai és a nyelve játéka oly hevesen kínálta a kéj érzetét, hogy majd nem összecsuklottam. A karjaiba vett és lefektetett az illatos fûbe. A fülemet harapdálta, csókolgatta, majd ajka az ajkamat érte. Kellemes ízû volt a csókja, mint egy pohárka, bódító bor. Azt hiszem, egy picit meg is részegültem, majd az izmos melle a mellemnek feszül, s alant a kéj a tetõfokára hágott. Érzem a kellemes feszítést a lábam között, s érzem a lüktetést szerelmem kertjében, amit az én testem is ugyanarra az ütemre járt! Elcsukló sikolyok törtek fel a torkomból, míg fokozódott az izgalmam, a szám elzsibbadt és szédültem a sok levegõtõl.
Még, még, - még! - sóhajtoztam.
Az utolsó taktusok, már hangos sikolyokban törtek ki belõlem, aztán egy pillanatra elsötétült minden. ...Álom, álom!
Csak ölelést éreztem és mindenütt bíbornak láttam a világot!
Ilyennek még sohasem éreztem a tavaszt! Azt hiszem, hogy, e fiú karjaiban lettem igazán Nõ! Pedig már a harminckettedik esztendõmben jártam. Pajkosan, mint egy szerelmespár, kézen fogva mentünk vissza a faluba, s búcsúzóul egy cuppanós csókot adtunk egymásnak, - csak egy kaland, de talán még látjuk egymás valahol, valamikor.
Már kora este volt, mikor hazaértem, az estebédnél elmeséltem apámnak a kalandomat a fiúval, - ugyan egy kicsit átszínezve, mint egy szende kislány, de biztos voltam benne, hogy mindent megértett. Az esti lefekvés elõtt átölelt és a fülemre adott egy puszit.
- Szeretlek. súgta felém, és mosolygott.
Lefeküdtem és a pislákoló gyertyafényben rám törtek a gondolatok. A minap történései, a férfi kedvessége, a tavasz, - a kellemes kéj érzete, az a sejtelmes bíbor-szín, majd a combom közé csusszant a kezem, s lassan - lüktetésbõl csendesült véremmel, álomba símogatva magam, Nõként szenderültem el.
- Nõ vagyok! - suttogta álmos lelkem.
- Nõ vagyok!

Lilien De La Cruise
20080716
Minden jog fenntartva!