Ősz volt. Rozsdás avar borította a földet. Süni Samu és családja aludni készült. Találtak is egy hatalmas, száraz falevelekből és gallyakból összerakott kupacot. Nagy örömmel vackolták be magukat a biztonságosnak hitt levélhalmok közé. Mély álomba szenderültek. Már édesen aludták a jó melegben álmukat, amikor Süni Samu furcsa szagra ébredt. Ijedten látta, hogy ég a biztonságot nyújtó lakásuk. Gyorsan felébresztette szüleit és a testvéreit. Amennyire csak tudtak, sebesen futottak icike- picike lábaikon. Sikerült is mindenkinek még az utolsó percben kimenekülnie, mielőtt ízzé- porrá égett volna a hajlékuk. Ám Süni Samunak a jobb lába csúnyán megégett. Észrevette ám a bácsi, hogy milyen nagy bajt okozott, azal, hogy égetni kezdte az avart. – Mit tegyek? – Mit tegyek?- töprengett rémülten. Felhívta hát az állatkórházat. Hamarosan ki is ért az állatmentő. Megvizsgálták Süni Samu lábát és jól bekötözték. Adtak neki egy injekciót is fájdalmai enyhítésére. Aztán átköltöztették a süni családot egy biztonságos helyre. Bevackolták magukat a most már tényleg biztonságos levélhalmok közé. Mély álomba szenderültek. Édesen aludták a jó melegben téli álmukat. Tavasszal felébredtek. Levették a kötést Süni Samu lábáról. A seb ugyan begyógyult, de attól kezdve sánta maradt. Mindig bicegett a jobb lábára.
