|
 Vendég: 12
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,212
|
|
Egy ködös délelõtti napon kutyánk látogatót jelzett, melyre érdeklõdve néztem ki a kapu felé. Nevünk után érdeklõdtek, s máris indultam a kiskapuhoz, hogy beengedjem a számomra még ismeretlen, de páromnak rég nem látott jó ismerõsét.
A látogató egy 9 év körüli szalmaszõke, égszínkék szemû, piros arcú kisfiúval érkezett. A kutyáktól sem félve, kerültek beljebb hozzánk, természetesen bemutatkozott, s már hallomásból is ismerve, örültem a látogatónak, mert tudtam, ha párom megtudja ki jött hozzá, nagyon boldog lesz. Nem is mondtam elõre, ki jött hozzánk, csak annyit, látogatója van. A férfi, mit sem sejtve csak várta, hogy párom kezét nyújtva fogadja. A zavart, hogy feloldjam, ismét megszólalva, mondom férjemnek, nyújts kezet! Erre a látogató is észbe kap, s bemutatkozik, nevét mondva. Meglepetés hatása nem maradt el, hiszen párom sokat emlegette ismerõsét, s a váratlan találkozás megtette hatását. E közben a kisfiú csak állt apja mellett, nem szólalt meg. Gondoltam, biztosan azért, mert ismeretlen helyen van, hát még nem oldódott fel. Kabátjukat levéve, férjem kérdezte a kisfiút hogy hívják, mire Õ mondta nevét, -de nem értettük. Az apa, hogy segítsen a fiának - mondta érthetõen a nevet. Eközben süteménnyel kínáltam a fiúcskát, beszéltem hozzá, természetesen apját is kínálva, mire megbátorodva elkezdett beszélni. Szégyenkezve kérdezgettem, újra és újra, mert nem értettem meg, mit mond. Apja ismételte meg a fiú válaszát, hogy megértsem. Bármit látott és furcsa volt neki, csak rámutatott a tárgyra. Ekkor ért el tudatomig, s döbbentem meg, hogy a kisfiú nem egészséges. Látszólag semmi nem utalt arra, hogy valami baj van, míg meg nem szólalt. Kegyetlen érzés kerített hatalmába. Nem tudom megmagyarázni mi, de az érzés a szívembe hasított, mintha éles tõrt szúrtak volna belém, melyet többé-kevésbé tudtam csak leplezni. Nem sok idejük volt, mert csak a temetõbe jöttek a nagymama sírjához, a buszuk meg nem várt, hát sebtében ami gyermeknek való finomság a kezem ügyébe került, mint egy karácsonyi csomagot pakoltam egy szatyorba, mintha megváltani akartam volna a kegyetlen valóságtól. A gyermek örült nagyon, apja szabadkozott, de látva, hogy szívesen adom, hát gyermeke helyett köszönte meg, számomra a semmit, de a kisgyermeknek õszinte örömét látva, egy kicsit megnyugodtam.
Nem beszéltünk róla, nem kérdeztük mi a baj, - lehet, hogy meg kellett volna, de tapintatlanságnak tûnt, s látva, hogy apja minden szeretetét rá akasztva, a boldog kisfiúra, egy kicsit enyhült fájdalmam. S mikor elmentek, megnémulva hallgattunk mindketten, nem tudtam beszélni, minden porcikám remegett, az agyamat kordában kellett tartani, ne legyek rosszul, s elkezdtem tenni-venni a konyhában, fát hordtam, hogy bele ne haljak. Gondolkodtam azon, hogy miért? Angyalarcát kapta tudatáért cserébe? De hiszen boldognak látszik a kisfiú, s a boldogságát csak cserébe kapta? Gondolataim ilyen dolgokon jártak, miközben dolgoztam, hogy múljon kicsit fájdalmam. De elfelejteni képtelen vagyok.
|
|
|
- augusztus 01 2008 12:50:34
Kedves Szuzus!
Meghatott a történeted, amit írásodban elmeséltél nekünk!
Nagyon megértelek.Én is biztosan sajnálkoztam volna. De a kisfiú édesapja biztosan belenyugodott már a megváltoztathatatlanba!
Szoríthatja a szívünket a "tehetetlenség", és ilyenkor bizony hiába is próbáljuk ellentételezni bármivel a bajt, csak a lelkiismeretünket próbáljuk meg ezzel megnyugtatni.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- augusztus 01 2008 21:16:36
Köszönöm kedves Zsuzsi!
Sajnos vannak olyan dolgok, melyeket tárgyakkal, nagy vagyonnal sem pótolhatunk.
Szeretettel:szuzus |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. január 30. csütörtök,
Martina, Gerda napja van.
Holnap Marcella napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
