|
 Vendég: 4
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,222
|
|
Kőbányai homályos 3.
Egy jól öltözött, de nem sovány hölgy állt meg a nyári hőség miatt nyitva hagyott műterem egyik magas tolóajtajánál. Halkan szólt:
- Jónapot... – megköszörülte a torkát és hangosabban ismételte: - Jónapot!
Távolról hallattszott, hogy valaki lehúzza a vizet, ajtó is csapódott, majd megjelent egy fehér, de csupa-festék köpenyes ősz férfi. Azonnal meg is lepődött az asszony láttán. Pár másodpercig nézték egymást, de végül a férfi szólalt meg először:
- Csókulom a kezét. Mi járatban itt a...
- Persze, hogy nem ismer meg...
- Na, azért...
- ...ha nincs a kezemben egy hideg Kőbányai homályos...
Az öreg, talán csak eltúlozta, de a szívéhez kapott:
- Naháááát! Ekkora váratlan öröm. Emlékezett még rám?
- Hát persze. Meg akarom hívni.
- Má’mint hogy hová?
- Hát hozzám, a Sarkiba. Mert holnap, hétfőn tartok nyitva utoljára.
- Bezár?
- Be.
- Táncsak nem a forgalom volt rossz, vagy az árjegyzék, amit festettem?
- Neeeem. Elég volt már. Megöregedtem.
- Meg ám a fene. Mit nem mond. Hát ne viccőjön! Most is látni azt a sok kedvességet az arcán.
- Onnan? Hiszen húsz méterre van tőlem.
- Drága is ekkora műtermet tartani.
- Közelébb mehetek?
Félúton találkoztak. Megálltak. A kezük meg-megmozdult, de ügyetlennek esett volna most egy kézfogás.
- Van söröm, hozzak? – kérdezte a festő.
- Maga igyon csak. Elég homályos? Én jól vagyok így.
- Szóval bezár?
- Nem zavarom a festésben? Látom, nagy kép lesz. Eltarthat egy ideig.
- Á, ez nem olyan, mint az író. Ha nem írja le, könnyen elfelejtheti. Egy festő? Odamegyek, azt látom is, hol hagytam abba. Legalábbis többnyire...
Ágnes asszony a tágas, poros udvarra mutatott:
- A szobrokat is maga csinálta?
- Nem. Az a felségem volt.
- Nahát? Csupa nagyszerűség. Mindegyiknél megálltam.
- Jók azok, tényleg. Nem is kapott olyan díjat.
- Mint maga? Neeeeem?
- Nem. Komolyabban vette, mint én. Egyikünknek pénzt kellett keresni.
- Művészet, politika, élet...
- Valahogy úgy. Mondja, mikor jöjjek?
- Holnap. Háromkor jó? Délután.
- Persze. Nekem bármikor.
- Na, akkor isten áldja.
- Má’ megy is?
- Dolgozzon csak. Majd holnap beszélünk.
A Sarki hétfőn kettőkor nyitott. Fél háromkor már hárman voltak vendégek. Söröztek, pogácsát ettek. Három után megjött a festő, rögtön utána a férfi, aki minden este a sivatagból jött és életmentőnek érezte, ha megfoghatta a teli korsót. Ennél többen már nem is jöttek. Utolsó nap. Fél ötre már csak a sivatagi maradt. Odajött a festő és Ágnes asszony asztalához.
- Na, kedves Ágnes asszony, hát, kívánom magának, hogy még sok öröme legyen az életben. Köszönöm az éveket, a söröket, hogy olyan sokszor megmentette az életem...
- Büszke is vagyok rá – mosolyodott el az asszony. - Az a sok életmentő Kőbányai...
- Homályos – tette hozzá a festő, akire fejét bólintva tisztelettel nézett a ferfi. Kezet csókolt annak, aki annyiszor kiszolgálta őt:
- Ki hitte volna, drága Ágnes asszony, hogy a legutolsó napon ismerem meg a férjét. Nagyon örültem. Sok szerencsét mindkettőjüknek.
Kissé meghajolt és elment.
Az asszony és a festő nem mosolyogtak, csak egymásra néztek. Az asszony szólalt meg:
- Meddig tartana elmagyarázni neki, hogy maga nem az, akinek gondolta. Nem pogácsát süt, hanem képeket fest?
- Hát, úgy két perc.
- Akkor hívjam vissza?
- Az mán úgysem értené, minek tartja ezt maga uan fontosnak. Még utána is szalad?
- Szalad a fene.
- Van még a raktáron egy homályos?
- Találok. Hogy jutott az eszébe?
- Micsoda?
- Azt hitte, maga a férjem...
- Na, hát hozza mán azt a sört...
Göteborg. 2021. 04. 11.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2026. április 22. szerda,
Csilla, Noémi napja van.
Holnap Béla napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
Üdv!
