|
 Vendég: 106
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
egy novella... csak egy novella.:)
Már gyülekeztek a gyászolók. Rokonok ismer?sök barátok. Nem tudtam, ki kicsoda. A halottat sem ismeretem, mégis elmentem a temetésére. Életemben egyszer találkoztam vele, akkor is csak annyit mondtam: Huszonnégy órán belül meghal.
Nem ? volt az egyetlen. Van, aki kinevetett, van, aki elzavart, de olyannal még nem találkoztam, aki komolyan vett volna. Mondjuk meg is értem, hisz ez teljesen abszurd, hogy valaki, egy vadidegen, odamegy hozzá, és azt mondja, meghalsz. Én is hasonló képen reagáltam volna, ha tudom, hogy ez lehetetlenr30;
Nem ? volt az els?, akinek ezt mondtam, és féltem, hogy nem is az utolsó. Ez volt a munkám, bár én az eredmények alapján nem sok értelmét láttam. Már közel egy éve csináltamr30;most már én akartam hallani ezt a két szót.
De hiába, én mondtam ezt másoknak, nekem senki. Van, aki örült ennek a két szónak, épp kapóra jött neki a halála, de nem, úgy ahogy ? akarta, volt, akinek még arra sem volt ideje, hogy meghaljon. ?k voltak többségben.
? is közülük való voltr30; Egy szürke élet? ügyvéd. De az övé legalább szürke voltr30; az enyém fekete.
Kezd?dött a szertartás, ekkor újra körülnéztem. Keresetem, rá vártam. Én jóval a gyászolók mögött álltam. Szemeimmel kutattam percekig, míg végre megtaláltam.
Ott állt egy kislány sírja mellett, akit a múlt héten temettek. Alig volt 12 éves, mégis a szemébe kellett mondanom a szörny? tényt Hát igen, a munkámnak vannak árnyoldalai isr30; szinte csak azok vannak.
? is keresett engem, míg nem találkozott a tekintetünk. ? halványan elmosolyodott, míg az én tekintetemb?l csak a szenvedést és a sok kínt olvashatta ki. ? ezt látta bennem, ekkor komorrá vált arca. Tudta, hogy mit várok t?le, de ezzel még várnom kellett.
Nem volt öreg, bár években nem lehet meghatározni a korát, mégsem nézett ki 20-25 évesnél öregebbnek. Haja aránylag hosszú volt, de nem ért le válláig. Arcvonásai egyenes, tekintete tekintélyt parancsoló volt. Ruhája egy fekete bársonying és egy ugyancsak fekete farmer. A nyakában egy ezüst medál lógott számomra érthetetlen írással. Sosem kérdeztem t?le, hogy mit jelent, bár sejtettem jelentését.
Nem nagyon figyeltem a szertartásra, gondolkodtam- Vajon ki lesz a következ? áldozat? Ki lesz olyan szerencsés, akinek ezt mondhatom? Bár ? nem mindig tartja magát annak, de hát az ember túlságosan is beletemetkezik a világi örömökbe, és bajokba. Manapság ki foglalkozik azzal, hogy mikor, hol, és hogyan hal meg? Szinte senki. Vagy azért mert fél attól, amit megtud, vagy az el?bb említett emberek, közé tartozik, akiknek nincs ideje semmirer30;
A gondolataimból a gyászolók megindulása ugrasztott ki. Mindenki egyes sorba sorakozott és a még nyitott koporsó felé vette az irányt. Én is akaratlanul beálltam a sorba. Lassan haladt a sor a ravatal felé, én meg minden lépéssel közelebb voltam ahhoz a személyhez, akinek megjósoltam sorsát. Féltemr30; rettegtem attól, hogy a szememre hányja, hogy miért nem mentettem meg, miért nem segítettem neki.
Nekem nem az a dolgom. Nem menthetem meg az embereket attól, amit úgysem kerülhetnek el. Én csak szólok nekik végzetükr?l, hogy le tudják zárni a dolgaikat, rendezni tudják számláikat.
Én mindent megtettem ennek érdekébe, a többi már rajtuk múlt.
Odaértem a ravatalhoz. Mintha aludnar30; bizonyos értelemben aludt is, de már sohasem ébredt fel. Én is erre az örök álomra vágytam már régóta.
? is ott állt mellettemr30; a munkaadóm, a f?nököm. Nem kellett szólnom, ? olvas a gondolataimban, vágyaimban, és félelmeim közt, de én az ? szemében, csak érdektelenséget láttam. Neki az emberek csak egy név volt a listán, Semmit sem tudott róluk, de ez nála nem is volt gond a munka szempontjából. A végzet mindenkinek ugyanaz csak más-más kivitelezésben.
A szertartás véget ért. A koporsót leengedték, a tömeg eloszlani látszott. Én is indulni kézültem, bár meg kellett volna várnom hogy, közölje velem a következ? nevet a listáról, és újra egy mit sem sejt? ember szemébe mondja, azt, amit már el?tte lev?knek is elmondtam.
Már megelégeltem ezt a melót. Nincs benne köszönet, értelme is csak alig. Elegem volt, abból hogy, mindenki zakkantnak néz. A rend?rség is rám szállt, így 3-4 alkalom után tovább kellett állnom, egy másik városba.
Megelégeltem a folytonos utazást, és azt hogy, olyan embereknek adjak esélyt akik meg sem érdemlik.
Az utamat a tengerpart felé vettem, Tudtam, hogy úgyis megtalál, ezért nem menekültem. Ki kellett szell?ztetnem a fejemet, le kellett higgadnomr30; Dühös voltam és szomorú egyszerre. Már nem sokáig bírtam. Minden egyes nap azzal a reménnyel keltem, hogy talán majd ma súgja nekem valaki a fülembe azt a két szót, amire úgy vágytam: Ma meghalsz!
De ez a remény is kezdett szertefoszlani. Csak ültem ott a sziklán és gondolkodtam. Éreztem hogy, ott állt s hátam mögött, de csak pár perc múlva szólaltam meg.
-Ki lesz a szerencsés?- kérdeztem halkan és egyben szemrehányó hangon.
-Egy öreg hölgy a kórházbanr30; Neki ez már megváltás lesz.- próbált megmutatni munkájának szebbik oldalát.
-És nekem mikor lesz a megváltás?- fakadtam ki, majd felálltam és feléje fordultam, majd a szemébe néztem. Tudta, hogy igazam van.- Tudod jól, hogy mennyire váromr30;-folytattam szemrehányó hangon.
-Szükségem van rád mégr30;-magyarázta.- Sokan megérdemlik az utolsó esélyt, hogy ne a pokolba végezzék.
-Létezik? -kérdeztem vissza, de ? csak hallgatott. Ekkor tovább folytattam.- És én nem érdemlem meg azt a két szerencsétlen szót? Megérem valaha, hogy valaki nekem ezt mondja?!- kérdeztem ugyanolyan hangnemben.
Megígértem. Segítesz az embereknek- nem nekem, nekem ugyanis ez lényegtelen, hogy hova jutnak-, adsz nekik egy utolsó esélyt, cserébe gyors és fájdalommentes halált ígértemr30; Megkapod.
-Mikor?- kérdeztem elcsukló hangon.
-Ha a listán te következelr30;- válaszolta, de én a szavába vágtam.
-Menj a francba a listáddal! Már egy éve hitegetszr30; És ha azt mondom, hogy nem folytatom?
-A lista folyamatosan változik, az ember döntései alapján. Ha te úgy döntesz, hogy nem csinálod tovább, akkor a mostani helyedr?l a neved elmozdul. Vagy fel, vagy le, akárcsak a halálod fajtája. Ha abbahagyod, nem ígérem biztosra, hogy mikor és hogy halsz meg.
-Most biztosra ígéred? Hisz nem mondasz semmit!- vágtam vissza.
-Igen, biztosra.- adta meg magát, majd halvány mosoly jelent meg arcán.- Végezd el a munkát és lelked a nap végére, megnyugszik.- mondta, majd elindult a sziklák mögé.
- Ezt hogy érted?- kiáltottam utána, de már nem hallotta, vagy inkább nem akarta meghallani.
Újabb hitegetésnek tartottam, hogy tartsa bennem a lelket. Segítettem neki, de ? mégsem viszonozta, bár látta szenvedésem. Úgy döntöttem, teljesítem a feladatot, aztán meglátjuk a nap végét, mely veszélyesen közeledett.
A kórház felé vette utam. A hölgy, akihez mentem, rákos volt, és sokat szenvedett. Mikor meglátott, reménysugarat véltem felfedezni tekintetében. Remélte, hogy elhozom neki a halált amire mindig is vágyott.
Én nem szóltam, csak az ágy szélére ültem, és tekintetét fürkésztem. ? látta a szememben, hogy ugyanúgy vágyom a halálomra, mint ? a sajátjára. Ekkor halványan elmosolyodott.
-Magát 24 órán belül megtalálja, de én még sokáig fogok itt szenvedni.- mondtam majd mosolyt, er?ltettem arcomra.
-Köszönömr30;-csak ennyit mondott könnyes szemmel.
Én csak fejemmel biccentettem, majd az ajtó felé vettem az irányt. Onnan még visszanéztem.
? már aludtr30; milyen jó nekir30; álmában leli a halála.- gondoltam majd kimentem az épületb?l.
Az es? már nagyon esett, az óra már elhagyta a 11-et.
-A f?nök megint átvert.- gondoltam keser?en mosolyogva, majd kiléptem az utcára, mikor nekem jött egy fiatal srác. Nem lehetett nálam sokkal id?sebb. A szemembe nézett és csak rögtön tudta, hogy ki vagyok.
-Natasa, igaz?- kérdezte, hogy mégis biztos legyen a dolgában.
-Igen.- feleltem, de nem kérdeztem, honnan tudja.
Odahajlott és a fülembe súgta épp olyan érzéketlenül és sejtelmesen ahogy én szoktam és amire én vágytam:
-Ma meghalsz!
|
|
|
- július 21 2007 06:06:02
Mikor elolvastam a kis történet címét,már biztos voltam benne,hogy csak te írhattad
Nagyon tetszik ahogy újabb és újabb sztorikat kitalálsz a halált körülleng? témában,a szövége is érdekes,könnyed.
Tetszik!
Heni |
- július 21 2007 06:20:53
Gyorsan megmondom, hogy izgalamas volt és menekülök el?led, mert még élni szeretnék kicsit.
Tibor |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
