|
 Vendég: 17
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Egy rég elfeledett kultúra.
Matchu Picchu fölött gyilkos erõvel dühöngött a nap. Ata fáradtan borult a kapára. Mivel a törzsnek csak egy bronzkapája volt, így beosztották a munkát a férfiak között. Az Inka két holdnappal ezelõtti váratlan halála óta a közösség rohamosan szegényedett. Az Inka sírba vitte az aranybányák titkát. Ilyen még emberemlékezet óta nem fordult elõ. Igaz ugyan, hogy az Inka váratlan halálát sokan Tizaocaoa fõrend hathatós közbenjárásának tudták be, de szólni senki sem mert, hiszen a nagyúr a fõváros Cuzco korlátlan ura volt. Viszont nem is választották meg Inkának. Az Matchu Picchu feladata. A fõpapoké. Ata nevetve gondolt vissza gyermekkora drága álmaira amiben õ volt az Inka. Ezt egy régi jövendölés alapján dédelgette magában. Mikor megszületett az akkori fõpap azt jövendölte apjának, hogy ez a fiú fogja megmenteni a kecsuák népét és hatalmas vezér válik majd belõle. Azt is jövendölte, hogy erõszakos halált hal majd. De Ata elsiklott álmaiban ezen lényegtelen részlet fölött.Már huszonegy nyár is eltelt, de semmi jelét nem látta annak, hogy valaha is vezetõ válna belõle. Gúnyosan nézett végig a rendezett kerteken.
- Kapavezér- mondta ki hangosan miközben szeme végigsiklott a pedáns rendben lévõ teraszos mûvelésû kerteken. Matchu Picchu déli oldalán katonás kertek sorakoztak. Legfentebb koka ültetvények mert azok igényelték a legtöbb napot, alatta édesburgonya majd az elmaradhatatlan kukorica. És neki ezt egy hét alatt végig kell kapálni. Ata regényes harcokról, nagy felfedezésekrõl álmodott, de csak a kapa maradt. A vének is csak Ata-nak szólították pedig volt szép férfi neve is. De itt a férfi nevet csak az elõljárók vagy a nõs emberek használhatták. Ata egyik sem volt. Reménytelenül szerelmes volt Oklyo-ba helyi elöljáró gyönyörû lányába aki éppen olyan elérhetetlen volt számára mint az Inka jogar amit itt õriztek a naptemplomban. Végre eljött az alkony és a kis vízhordó lány az elõbb közölte, hogy minden férfit várnak a naptemplom elõtti térre, tanácskozásra. Ata leadta a kapát a szerszámos házban majd odasietett. Mire odaért már Oachsina beszélt aki a legöregebb volt a vének között.
- Így hát mondom véreim, valakinek vállalnia kell az utat Cuzcoba a Titicaca tó mentén a barlangokon keresztül és el kell vinni a hírt Tizaocaoa helytartónak, hogy a vének érdemesebb jelölt híján Inkává koronázzák ha hajlandó enyhíteni az éhínséget. Jelentkezzetek ifjak!
Mivel senki sem jelentkezett, így az öreg folytatta.
- Éjszakákon keresztül imádkozunk a fõpapokkal Viracocha fõistenhez, hogy vagy küldjön némi esõt vagy világosítsa meg az elménket az aranybányák hollétérõl. Talán már Intiialpa istenhez kellene szólanunk, hogy egy kis viharral is beérnénk. Egyedül holdanyánk Mama Quilla szán meg minket egy kis éji enyhüléssel. Ha nem lesz jelentkezõ a fiatalok közül kénytelen leszek magam útnak indulni a barlangok útvesztõjében.
Ata félénken felállt és a többiek megkönnyebbült sóhajától kísérve az öreghez lépett.
- Vállalom Oachsina!
- Derék dolog ifjú Ata - szólt az öreg szintén megkönnyebbülve. Ezennel kihírdetem, hogy Ata küldetése Huaka azaz szent dolog.
- Fiam - szólt az elöljáró- A küldetés nem veszélytelen! Fegyverként a barlangokba csak egy áldozókést egy Tumist vihetsz magaddal a szellemek miatt. Arra kérlek ha hét nap elett sem találsz ki a barlangokból a Cuzcoi fennsíkon akkor fordulj vissza . Hagyj jeleket magad mögött Ha sikerrel térsz vissza küldetésedbõl beleegyezem, hogy lányom keze a tiéd a legyen, ha õ is így akarja. -Ata egy izzó szempárt látott a tanácskozó hely körüli asszony gyûrûbõl kiviláglani. Tudta a választ és még harciasabban dobogott a szíve.
- Indulj azonnal fiam- mondta az elõljáró - hiszen a barlangokban mindegy, hogy nap van vagy éj!
Atát ezután felszerelték Tumis-sal az áldozó késsel valamint némi élelemmel és hét darab egy napig égõ fáklyával. Ezután a barlangrendszer bejáratához kísérte a tömeg amelyben Oklyo valahogyan mellésodródott és a kezét szorongatta. Oachina természetesenr1; nem vette ezt észre és nem mosolygott mindentudóan. Ata hamar egyedûl maradt a barlangban és a pletykákkal ellentétben, amik azt mondták, hogy a bejáratnál jobbra kell fordulni, õ természetesen balra fordult, hiszen nagy felfedezõ vére ezt diktálta neki. Három nap múlva már átkozta magát hiszen egyetlen lejárat sem volt a szûk fõjáratból. Számot vetett azzal, ha most visszafordúl akkor már nem lesz elég fáklyája a jobb oldali út bejárására. Ezért inkább ment továb amíg egy hasadéknyi lejárót nem talált. Ez sem feljáró volt ami egy fennsíkra vezethet hanem inkább lejáró egy üregbe. Mivel nem volt más választása bepréselte magát a szûk hasadékon és támasz híján majd három métert zuhant. Mikor magához tért sejtelmes fény vette körül Elõször nem tudta mi lehet az , de azután hamar rájött, hogy a falak világítanak. Színarany falak vették körül. Hírtelen meglátta a földön az Inka ottfelejtett rézcsákányát és rájött, hogy megtalálta az elveszett bányát.
- Nem kell megkoronázni a kényurat az élelemért - kiáltotta hangosan a falaknak és az itt lakó szellemeknek- Minden kecsuának jut ezentúl élelem! Romlatlan lelkében fel sem merült, hogy a maga boldogulására megõrizze a titkot így emelkedvén felül az összes nagyúron. Boldog izgalommal préselte át magát az aranyhasadékon és nem törõdött a testére rakódott por réteggel . Futva indult el a kijárat felé, minél elõbb meg akarván osztani a jó hírt az övéivel. A három napos utat egy éjszaka alatt tette meg futva.
A barlang bejárata elõtt a vének felváltva éjszakáztak, de minden reggel összegyûltek a bátor fiút és a helytartót várván. Ezen a gyönyörû hajnalon a szokottnál korábban odagyûltek a szájtáti bámészkodók a vének mellé. Amikor az áldott nap elsõ sugarai elküldték éltetõ fényüket a földre a barlang bejáratánál délceg alak bukkant fel kezében egy finommûvû csákánnyal. Az öregek egyszerre hördültek fel a csodás látomáson , de csak egy kislány merte kimondani
- Nézzétek, napból van a ruhája!!- Ata testét vastagon borította az aranypor és a hajnali sugarak misztikus fénybe vonták kidolgozott izmait. A vének egyszerre motogták a soha nem hallott nevet
- Atahualpa, a nap fia. Az új Inka.
Atahualpa az Inka virágzó birodalmának Cortez konkvisztádorainak véres uralma vetett véget. Õ volt az utolsó az Inkák sorában!
|
|
|
- október 04 2008 14:19:07
Ez is nagyon jó téma, hisz olyan misztikus a világuk a mai napig.
Sok mindent tudunk rólunk, helyesebben csak sejtjük az igazságot. Kultúrájuk messze a legõsibbekhez tartozik.
Örömmel olvastam. Köszönöm.
Szeretettel Joli |
- október 04 2008 15:01:56
Köszönöm szépen, holnap felteszem a második részét! |
- október 06 2008 10:53:06
Szép ez a történet 8is, kedves Csaba!
A sok idegen név olvasása közben eszembe jutott egy könyv címe: "Esõisten siratja Mexikót", majd egyzser talán újra elolvasom. Abban voltak ilyen nehezen kiolvasható nevek és helyek.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 06 2008 11:42:32
Kedves Zsuzsanna! Passauth könyvének koppintásával vádoltak egyesek egy irodalmi portálon, de alaposabb olvasás után rájöttek, hogy nincs egymáshoz semmi köze a két írásnak. Persze a mesteré kiforotabb. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
