|
 Vendég: 8
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
A háromrészes szösszenetem második része :)
2. fejezet: Egy buszos kaland.
Amira ellátta Ryuuzaki sbeit, s teát itatott a fiúval, mielõtt útjára engedte volna. Egy teljes estére még marasztalta is, hogy pihenhessen. A fiú eleinte tiltakozott, de aztán szólt szüleinek, hogy aznap este egy barátjánál alszik. Amira elégedetten figyelte a telefont lerakó Ryuuzakit. Amíg a lány a fiú sérüléseit fertõtlenítette, Ryuuzaki mindent elmesélt neki a múltjáról, a körülötte élõ emberekrõl, a családjáról, s Amira hallgatta. Látni lehetett rajta, ha nem tetszett neki valami az emberek hozzáállásával kapcsolatban, ugyais ilyenkor összeráncolta a homlokát és hümmögni kezdett,majd közbeszúrt egy kérdést. A fiú kezdeti bizalmatlansága egyre inkább változott csodálattá, fõleg mikor a lány arca kisimult, s mosolyogni kezdett. Ugyanilyen arot vágott akkor is, mikor befejezte Ryuuzaki ellátását, így a fiúnak már csak pihennie kellett.
-Kész! -jelentette ki a lány, majd felállt, s átment az egyik szobába. Onnan szólt át a fiúnak:
-Gondoltam összeütök valamit. Épp bevásárolni voltam, mikor összefutottunk. Remélem nincs ellenedre a kínai.- Az utolsó mondatra kinézett, és rámosolygott újdonsült ismerõsére. A fiú visszamosolygott.
-Nem,nem, semmi ellevetésem. Segíthetek valamit? -kérdezte. Nagyon nem szeretett lustálkodni, mikor más dolgozott, ám mikor fel akart állni sebei visszahúzták õt.
-Te csak pihenj. Különben... -jegyezte meg aggódó arccal. -Vacsi közben szeretnék neked néhány dolgot mondani.
-Értem- bólintott a fiú.
-Szóval... -kezdte Amira nem sok idõvel késõbb, mikor behozott két tányér gõzölgõ ételt a szobába. -Szerintem átjöhetnél a mi sulinkba.
-Hogyhogy?- emelte rá csodálkozó szemeit Ryuuzaki.
-Nos. Ahogy hallottam messze is jársz, meg nem is épp a legjobb hely. Ahova én járok, oda ugyan egy csomó tökfej is bemegy, de vannak igazán rendesek is. Sõt! Ott elõször ismerkedni akarnak, és elkönyveik magukban milyen vagy, nem pedig rádnéznek és besorolnak különféle kategóriákba.
-Amira... -kezdte a fiú. Sokáig rágta a szavakat, nem akarta a lányt megsérteni. -Mibõl... gondolod, hogy ez biztosan így van?
-Onnan, hogy nem volt még olyan év, amikor ne jött volna hozzánk új ember. -hirtelen nevetni kezdett. -Még protekcióval is indulsz. Nem mintha én lennék a legnépszerûbb az osztályból... De még mindig az a kép van meg rólam odabent, ami gimi elsõben volt- alig mertem megszólalni, így szinte alig tudtam barátkozni.
Aztán elhallgatott. Pár percig csak az evõeszközök csattogása hallatszott.
-Mondd csak... Miért...? Szóval... Mi történt délután? -puhatolózott Amira.
-Ki akartak rabolni. -Válaszolt Ryuuzaki. -Én meg nem akartam, hogy elvigyék a táskámat. Te jó ég- sóhajtott fel.
-Micsoda mázli, hogy a zsebemben tartom az irataim. Ráadásul különös fintora a srsnak, hogy pont ma hagytam otthon a lakáskulcsom... -tette hozzá elmerengve. -Szóval- rázta meg magát, hogy "visszatérjen". -Én ezt nem akartam hagyni. De sajnos a rabló nem volt épp egy edzetlen alak. -Ránézett a lányra, aki egész eddig valami különös arckifejezéssel figyelte õt. -Remélem nem kell részleteznem. Kaptam jó sok ütést, és miközben teljesen rosszul voltam, az emberek körémgyûltek. És akkor megjelentél Te! -itt megeresztett egy halvány, de hálás vigyort. -Eleinte azt hittem, hogy rendõr vagy, meg hogy felelõsségre akarsz fogni, olyan határozottan küldtél el mindenkit oda ahol a nap se süt. Aztán rájöttem, hogy nem errõl van szó. Csak segíteni akartál, és ez, meg hogy nem fordultál el tõlem, erõt adott. Onnantól meg te is tudod. Elhoztál ide, meggyõztél, hogy kikúrálsz, és itt kell maradnom pihenni. Elláttad a sebeim, fõztél nekem vacsorát... És most itt ülök. Ha belegondolok, hogy egy nap alatt elérted, hogy ennyire hálás legyek neked... Húha -nevetett. Amira is elmosolyodott... Halkan befejezték a vacsorát, de most már Ryuuzaki kérte Amirát, hogy meséljen magáról. Mindent....
***
[Pár hónappal késõbb]
Ryuuzaki sebei meggyógyultak, már csak néhány karcolás maradt a helyükön. Átiratkozott Amira iskolájába. Egy osztályba kerültek, és -mit ad Isten- padtársak lettek. Néhány nap múlva elkönyvelték õket ideális párnak, hiszen mind tudásukban, mind tulajdonságaikban kiegészítették egymást. Épp csak nem kezdtek el járni, bár kiszivárgott már az a tény, hogy annakelõtt Amira ajánlotta Ryuuzakinak a sulit. Délutánonként csak egy esetben nem mentek együtt ki-ki a saját családjához haza, mégpedig akkor, hogyha Amira a barátnõjével, Miroval elment a közeli folyópartra beszélgetni. Idõközben kiderültek dolgok a fiúról, például hogy heti öt alkalommal edzésre járt, ezért sietnie kellett délután minden dolgával. Amira erre akkor jött rá, mikor egyik Miroval töltött délután után ment egy találkozóra, amire havonta hivatalos volt, és át kellett szálnia egy másik buszra. Ekkor futottak össze, és a fiú megemlítette, hogy edzésre megy -pont azzal a busszal.
Amira épp Miro egyik tréfáján kacagott, és jelzett a buszvezetõnek, hogy le akar szállni. A busz egy utolsó zökkenéssel megállt, s kinyitotta ajtaját, hogy kismillió ember árassza el az amúgy sem forgalommentes utcát. Amira lentrõl még intett egy utolsót Mironak és továbbment. Az utcán inkább azt figyelte, merre tud menni, nem pedig azt, hogy ki megy a közelében. Egy roppant ideges fiatalember elhaladt mellette, s sietségében kis híján fellökte a lányt. Bizonyára fájdalmas kiáltást csalt volna elõ Amirából az esés, ha nem kapja el egy fiú. Méghozzá vállát átkarolva kapta el, és próbáta megnyugtatni barátnõjét. Ugyanis nem más volt az, mint Ryuuzaki, akire Amira ekkor ráemelte csodálkozó szemeit. A fiú meglepetten, ámde aggódva figyelte õt.
-Minden rendben? -kérdezte. Ám Amira ebben a pillanatban nem tudott válaszolni, ugyanis Ryuuzaki még mindig tartotta, és ez eléggé zavarba ejtette. Nem értette magát: Mitõl kezdett ilyen hevesen verni a szíve? És miért érezte hirtelen úgy, hogy kuncognia kell? Végül az esetet megoldotta egy nevetéssel:
-Persze, minden rendben. -kacagta. -De ügyetlen vagyok- tette hozzá, s hirtelen zavarni kezdte, hogy pont Ryuuzaki elõtt kellett megbotlania- holott voltaképp nem is botlott el.
-Nyugi- mosolygott a fiú. -Megint találkozó? -kérdezte, s elengedte Amirát, ami valamiért a lánynak kicsit rosszul esett. Persze ezt csak egy arcrándulással fejezte ki, amit Ryuuzaki szerencsére nem vett észre.
-Igen- válaszolt a lány mosolyogva.
-Hát akkor, elõre kisasszony! -vigyorgott rá Ryuuzaki, s Amirával az oldalán nekivágtak útjuknak... |
|
|
- október 19 2008 17:43:36
Várom a következõt
Joli |
- október 20 2008 08:17:55
Kedves kis történet! Én is várom a folytatást!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
|
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. április 03. csütörtök,
Buda, Richárd napja van.
Holnap Izidor napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
