|
 Vendég: 26
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,218
|
|
Az óra megállt, valaki elindult.
Amióta az Öreg meghalt, a fiánál lakott. Jó régen volt az már, hogy összeszedte a cókmókját, eladta a tanyát és idejött, hogy legalább egy szót válthasson valakivel. Na, meg takarékosságból persze!
Világ életében takarékos asszony volt. A kelõ nap már a földön találta, görnyedten, hajladozva, hol kapált, hol gyomlált, hol a hajtásokat kötözgette,a lenyugvó, utolsó napsugár az állatoknál búcsúzott tõle.
Tisztességgel felnevelte a gyermekeit. Mind a kettõt taníttatta. Szerettek volna több gyereket is, de hát a Jó Isten csak ennyit adott, ezzel elégedtek meg. Soha nem dúskáltak, de kölcsön kérni soha nem kellett és mindig jutott az asztalra friss étel, a lábakra új cipõ.
Az utóbbi idõben, ebéd után húzta az ágy, le kellett dõlnie egy félórácskát. Szégyellte a dolgot a menye elõtt, de olyan jól esett az a kis pihenés! Pedig hányszor mondták, hogy a mama csak pihenjen, ne fárassza magát, de jól tudta, hogy egy ilyen házban jól jön a segítõ kéz.
Egyik napról a másikra gyengült. Elõször fél óra, majd másfél, aztán egy nap azt vette észre, hogy erõtlenül fekszik a dunna alatt.
Szemben az ágyával a régi házból hozott falióra mutatta az idõt. Még az Öreg hozta a doni fogságból. Szép óra volt. Megbízható. Erõtlenül nézte a faliórát. Megállt. Ki tudja, hányadik érzékével tudta, hogy ez bizony jelent valamit. Kiszólt a fiának, hogy jöjjön be, nézze meg õ is, hátha lehet vele kezdeni valamit, indítsa el azt a fránya ingát!
A fiú bejött, szöszmötölt kicsit, de nem járt sikerrel. Ha már ott volt, megnyugtatta az anyját, hogy minden rendben van, pihenjen a mama nyugodtan és igyekezzen meggyógyulni, mert bizony hiányzik a vasárnapi sütemény az asztalról.
Nem akart orvost. Az sokba kerül, mondta. Meg enni sem akart. Gyengült, egyre gyengült. Idõnként álmai voltak. Nappal is. Nem mesélt róluk senkinek. Pedig akkor az Öreggel volt. Újra élte a sok spórolást, újra látta a mezõn szaladó gyerekeket, újra táncolt a búza, a rozs, hullott a dió, piroslott az alma. Minden olyan volt, mint régen. Szegényes, de boldog, nagyon boldog!
Egy reggel már tiltakozni sem tudott az orvos ellen, akit kihívtak hozzá. Az megfogta a kezét, kérdezgette, kopogtatta, méregette, majd a kórházba irányította.
Azt nem lehet, nem! A költségek! Nem engedhetik meg maguknak, tiltakozott, de a fia megnyugtatta. Nem kell aggódni a költségek miatt, majd eladják a hízót, nyugodjon meg a Mama!
Hordágyra fektették. Kezét összekulcsolta a mellén, az olvasót a két kezébe fogta. Körülnézett. Mindentõl búcsúzott, de a tekintetét sokáig nyugtatta az öreg órán, majd becsukta a szemét és egy szót sem szólt. Mintha aludna.
Alighogy a fiú elrendezte az állatokat, sietve, hogy mielõbb a kórházba mehessen, csörgött a telefon. Meghalt, mondták. A mentõben. Mióta elment egy szót sem szólt.
|
|
|
- október 30 2008 08:42:57
Mazsoka, kedves, nagyon megindított ez a szomorú történet, el sem hiszed talán!
Annyira szeretem az emberi történeteket, hogy nem is tudom szavakkal kifejezni!
S ahogy megírtad, ezt a "hétköznapi"-nak mondható történetet, az csodálatos! Mert hétközna****k mondnató, hiszen ha belegondolunk talán minden nap megtörténik ehhez hasonló eset, hogy valaki éppen elmegy, mert már olyan nagyon vágyakozik valaki után, hogy újra találkozhassanak odaát!
üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- október 30 2008 08:44:13
hiba csúszott véletlenül bele, helyesen: "hétközna****k" mondható..... |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. december 16. kedd,
Etelka, Aletta napja van.
Holnap Lázár napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
