Úgy gondoltam, hogy minden nap küldök neked egy csokrot.
S rájöttem, egy szál virággal mindig kevesebbet adtam.
Míg végül eljött az a nap, mikor egyetlen egy szál kandikált ki kezeim közül.
S utána csak a két kezem maradt.
Azt hittem örülsz majd ezeknek az ajándékoknak.
De nem is ismertél igazán.
Nem is kerestél igazán.
De te voltál az, aki a legjobban szeretett.
Talán ezért is kaptál virágot.
Szívedben õrzöd emlékeimet, elzárva, mélyen.
De én azt akartam, hogy emlékezz rájuk.
Úgy gondoltam, hogy minden nap küldök egy csokrot csakis neked.
Azt hittem örülsz majd, de könnyeket hullattál.
Fájt, hogy szenvedtem.
S mikor egy szál virágot szorongattál gyönge kezedben, eldobtad.
Mert már nem bírtad el életem utolsó napját.
Te voltál az. Az egyetlen, aki a legjobban szeretett.
