|
 Vendég: 100
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
M
- 1 -
Clay álmos szemekkel ült a reggelizõ asztalnál és szinte alig pislogott. Reggel öt órára állt a mutató. Hétfõre a naptár. A szék, melyen ébredési fázisa elsõ állomásaként helyet foglalt minden reggel, szemben helyezkedett a konyhaablakkal.
Sötét van kint, hisz a nap elsõ sugarai még igencsak váratnak magukra. Ám ennek ellenére nem is annyira nyomasztó, hisz éjjel legalább tíz centi hó esett és eme fehérbe öltözött táj nyújt most némi világosságot. Még most is hullik. Lassan. Ritkán.
- Nem szeretem a hétfõt. A lehetõ legjobban a hétfõt nem szeretem.
Ezen a napon ugyanis az ötödik utcától a Boylston Street harmadik sarkáig kellett kézbesítenie, egészen az Avenue szállodáig. Ez volt az a rész, ahol a legtöbb suttyó kódorgott az utcán és bár Clay nagyjából elfogadta a munkáját, ez a nap volt számára a legterhesebb.
- Tessék a kávéd! Törte meg a csendet kedvesen álmos hangján Alice.
- Köszönöm!
- Nyugtalannak látszol. Nem aludtál jól?
- De!
- Megint álmodtál, igaz?
Közben a nõ finom ujjait Clay szabadon maradt keze köré csúsztatta. A férfi nem nézett a feleségére, csak kevergette a kávét és szinte pislogás nélkül gondolt arra a másik világra. Nem válaszolt.
- Igaz? Kérdezte ismét Alice.
Claynek két élete volt. Az egyik ébren történt vele, a másikat álmodta. Otthon érezte magát mind a kettõben, de az álmait nem mondta senkinek. Gyerekkorában az anyját nagyon megrémítette, azonnal orvoshoz futott vele. "Doktor úr, ez a gyerek azt is igaznak hiszi, amit álmodik, látott már ilyet?" Az orvos nyugtatgatta, élénk a fantáziája, kicsi is még, nem kell félni, kinövi. De nem nõtte, csak nem beszélt róla többet az anyjának. Amikor megnõsült, a feleségét megpróbálta beavatni, de bár ne tette volna. A felesége sokáig aggodalommal figyelte reggelenként. Amikor még friss házasok voltak, gyakran megtörtént, hogy éjszaka villanyt gyújtott és úgy nézte. Clayt az arcára hulló meleg könnycseppek ébresztették fel. Az volt a felesége szemében, "hol vagy már megint nélkülem?" Ilyenkor magához húzta, simogatta selymes szép haját, s csak akkor mert újból elaludni, amikor meghallotta egyenletes szuszogását.
- Te is álmodsz, nem? - Kérdezte tõle, de nem tudta megvigasztalni. -
- Az más! - Duzzogott a felesége. - Egészen más! Én tudom, hogy az csak egy álom.
- Én is tudom. - Védekezett Clay erõtlenül. -
- Lehet, hogy így tudod, de másként érzed. - Jött a válasz. -
Akár el is válhattak volna emiatt, de a szerencse úgy hozta, hogy az együtt töltött évek során megerõsödtek. Claynek egyre jobban sikerült eltitkolni érzéseit, felesége pedig szép lassan beletörõdött s csak néha-néha tett gúnyos megjegyzéseket.
- Nem... Nem álmodtam semmit. Csak nem érzem jól magam. Megnéznéd, hogy nem vagyok e lázas?
Homlokát feljebb emelve szemeit becsukva várta, hogy Alice megvizsgálja. A nõ arcát férje arcához nyomta és várt.
- Nem! Lázas nem vagy. Fáj valamid? Keressek gyógyszert?
- Hagyd! Ha rosszabbodik délutánig, elkéredzkedek elõbb és bemegyek a doktornõhöz. Megnéznéd, hogy meddig rendel Anna? Addig én elkészülök.
- Ne menj ma dolgozni! - Kérlelte Alice. -
Clay halkan felállt, betolta a széket, kiüresedett csészéjét tompa zajjal a mosogatóba helyezte, majd odalépett Alicehez, aki közben már a falon lógó leveles-kosárban turkált az ajtó mellett. Kereste a cetlit, amelyre felfirkálta a háziorvos telefonszámát és rendelési idõbeosztását. Clay a felesége mellé érve csókot nyomott annak halántékára és a fürdõ felé vette az irányt.
- Ha délutánig nem múlik a rossz közérzet, akkor elmegyek a doktornõhöz! Ígérem!
Majd becsukta maga mögött a fürdõszobaajtót.
- 14-18 óráig van ma. - Kiabált be Alice a konyhából. -
- Az pont jó! - Kiabált vissza Clay. - Akkor addig van egy kis idõm meggyógyulni!
Elégedett mosollyal az arcán visszahelyezte a fogkeféjét a kis pohárba a tükör mellett, és közben arra gondolt, hogy talán sosem fog meggyógyulni, mert az Õ állapota nem betegség, csupán egy állapot, amit rajta kívül senki sem tart adottságnak, inkább valami vele született rendellenességnek. Vagy ahogy az édesanyja mondaná, Átoknak.
- Elkészültem, indulok! - Szólt a férfi a fürdõbõl kifele jövet. -
- A szendvicsed a táskád mellett. Vigyázz magadra! - Mondta Alice, nyugodt hangon. - Este találkozunk! Szeretlek!
- Én is! - Válaszolta Clay, miközben már a cipõjének fûzõjét kötötte. -
Mielõtt kilépett az ajtón, ismét egy csókot adott felesége homlokára, majd a lépcsõházba kiérve megnyomta a lifthívó gombot. Alice összébb húzta köntösét és megvárta, míg férje mosolygós arca elõtt összecsukódik a liftajtó, ezután bement és két hosszas kattanással bezárta a bejárati ajtót.
Clay kilépve a liftbõl a sötét elõcsarnokon keresztül az épület fõbejáratához igyekezett, s közben felesége barna szemeire gondolt, ott az asztalnál. Tudta, hogy nem mondott igazat, és tudta, hogy nincs semmiféle láz. Rossz közérzetének eredõje csupán abból a másik világból elragadott maradék. Mégsem szólt.
A fõbejárat ajtaját kitárva lehellete fehér ködként szökkent a külvilágba és másodpercek alatt tovalibbent a semmibe. Kabátja zipzárját teljesen felhúzta, bár ennek ellenére a hideg hamar belekapaszkodott gallérjába és megpróbált a lehetõ legbeljebb jutni a szöveteken, hogy megrázhassa a férfi csontjait. A nap elsõ sugarai álmosan kapaszkodtak ki a szembe lévõ tér hófödte dombja mögül. Elállt a hóesés. |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
