|
 Vendég: 18
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,218
|
|
M
Fikció
Mindig ugyanazon az útvonalon járok hazafelé. Egyik oldalon az úttest,másik oldalon egy nagy füves rét,kicsivel messzebb egy erdõ,a vasútig pedig pár házat is látni. Már csak 30 lépés az átjáróig,onnan egyenes és kivilágított szakasz hazáig.Nem süt a hold,borult van,kissé hátborzongató ilyenkor egyedül járkálni.Huszonkilenc.Huszonnyolc. Elég ideje járok már ezen a szakaszon ahhoz,hogy tudjam, mikor mi történik.Bármi furcsa nesz,vagy egy kis változás már észrevehetõ különbséget ad. A járdán egy furcsa repedés a Huszonkettedik lépés környékén...Nem törõdöm vele pakolom a lábaim egymás után.Huszonegy.Húsz.Tizenkilenc.Valami szöget ütött a fejembe. Marika néni ilyenkor még nyitott ajtó mellett ül kint a verandán,ég a nappalijában a világítás. Most se néni se lámpa. Furcsa. Ilyenkor még nem fekszik le,egyetlen szórakozása a teraszról nézni a járókelõket. Ki sem mozdul,hisz a férje meghalt még a háborúban,gyerekei nem voltak,rokonai is alig,azok is messze éltek.Nem látogatták. Fogalmam sincs hol lehet. Tizenhat.Tizenöt.Megtorpantam. Valami furcsa csörgést hallottam az erdõ felõl. Léptek voltak az õszi avaron,aztán halk szuszogás,majd újabb léptek. És valami beazonosíthatatlan. Meredtem elõre,bár a kivilágítatlan részen alig láttam valamit. Annyi volt kivehetõ,hogy egy magas alak,mondjuk inkább foltnak,húz valamit. Tizennégy. Újból a folt felé néztem,mely ekkor megállt.Nagyon mély volt a csend.És a sötét is. A folt elindult felém elõször lassan,majd egyre gyorsuló léptekkel. Mikor már majdnem kivehettem az alakját a lábaim maguktól megindultak.Tizenhárom.Tizenkettõ.Tizenegy. Hallottam, ahogy a lépések már inkább futáshoz hasonlítottak,a szuszogó hang egyre közelebb hallatszott,sõt már majdnem a nyakamban éreztem.Tíz.Kilenc.Nyolc.Hét.Hat.Öt.A fénycsóva egyre közelebb csúszott felém,bár inkább én csúsztam felé,a vasúti sín megcsillant a sötétben,egy levél is leesett a fáról.Négy.Három.Kettõ...Ekkor utolért. Két lépésre a biztonságtól,a fénytõl,a lehetõségtõl hazajutni. Hátulról megragadott,befogta a számat,és mély érdes hangjával ezt mondta:
"Nem lesz lehetõséged beköpni.Bár erõsebb vagy,mint a Mama,nem gyõzhetsz.Ellenem soha."
Húzott vissza,a sötétség felé,egyre közelebb az erdõhöz. Harsogott alattunk a fû.Hiába próbáltam kiszabadulni a karok bilincsként fogtak,alig kaptam már levegõt. Bûz áradt az emberbõl, az olcsó szesz szaga és a dohányfüst már a lényébe ivódott,mosdatlan teste elviselhetetlen volt. És ekkor éreztem meg a kezén lévõ szagot. Eddig nem sejtettem, hogy a vérnek is van szaga,de most megéreztem. Akkor értünk Marika néni teste mellé. A fû egy nagy darabon le volt taposva,a sötétben nem igazán láttam csak éreztem.És mást is,de arra már nem igazán emlékszem.Oldalról valami tompa ütést éreztem,ugyanott hirtelen fájni kezdett,majd a tarkómra is kaptam egyet. Amikor összeestem,még egy lökést éreztem,és behunytam a szemem.....
..Egy nesz. Minden egy nesszel kezdõdött. Ha ott nem állok meg,ma nem õrizném a heget az oldalamon és a fejemen. Volna.Volna.Volna. És persze Õ csak 8 évet kapott. Egy gyilkos aki 5000 forintért ölt..
..Két lépésre a biztonságtól.
Két lépés. |
|
|
- december 11 2008 08:50:41
Kedves ARanykehely16!
Lenyûgözõ és egyben félelmetes, ahogy leírod a történetet fikcióként. De sajnos ilyen esetek megtörténtek és meg is történhetnek!!! Talán, aki megél ilyen helyzeteket, az tudná azt mondani, hogy: igen, így történt, így esett. S Te most annak a valakinek a helyébe képzelve Magadat írtad le... két lépésre a biztonságtól...
Nagyon jó az alkotás, de bárcsak ne kellene, ne tudnánk ilyenrõl írni!!!
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- december 11 2008 09:32:39
Nagyon köszönöm a hozzászólásokat
Igen Porszem,tényleg csak kitaláció, ámbár valami hasonló helyen szoktam hazajárni,úgyhogy félig-meddig saját tapasztalat is. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. december 02. kedd,
Melinda, Vivien napja van.
Holnap Ferenc napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
