|
 Vendég: 32
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
M
(Az esetleges életszerû egybeesés, csakis a véletlen mûve lehet!)
Rose lányomnak
Lilien De La Cruise önéletrajzából
A mûvész
Szerelem, vagy talán testi kín, esetleg csintalan ébredése a bennünk alvó szûz kis sárkánynak?
Talán nem kellene, de már áhítom, e pikáns fûszerét az életnek, érzem ereimben émelyítõen csörgedezik a forrósodott vér. Megtanultam felszabadultan örülni az életnek! Naponta haraptam a friss tavaszi levegõt, s élveztem a kelõ nappal ébredõ madarakat. Csodálattal töltött el minden kis részlet, amely apró kis kirakós játékként édesítette minden napomat. Kishúgom is szerelembe esett, - újságolta egy szép vasárnap a templomból hazafelé menet, és az arcán láttam ugyanazt a boldog vonásokat, melyeket magamon is felfedeztem a tükör elõtt állva fésülködés közben.
- Boldogság! - Már a szó is szép! És a szívemet valami forróság öntötte el.
Vásárnap délután, a város utcáit jártam, és a piactéren mutatványozó mûvészeket figyeltem,
- csodálatos, mi mindent lehet az arcvonásokkal kifejezni. Fájdalmat, örömöt, kétséget, talányt, gúnyt, és merész szerelmet, áhítozó kívánalmat!
Hjaj, sajdult szívem! Majd elindultam.
Míg a városból kifelé menet vitt utam, gondoltam, meglátogatom a kis tavat. A patak menti ösvényen gyalogoltam felé és apró kavicsokat dobáltam a vízébe. Tetszett, ahogy csobbannak.
Megint elhagyta egy sóhaj az ajkamat, és csak most figyeltem fel erre. Nem értem, aztán elõtörtek a gondolataim.
Mintha nem is nappal lenne, és nem is ez a világ! Egy kicsit megijedtem.
Hirtelen rámtörtek a régen feledésbe merült emlékek, - édesanyám, arcán mosollyal, majd a vérben úszó konyhakõ, a doktor arca, - újra édesanyám, de már csak egyre sápadtabb arccal és a végén ahogy hosszasan ölelkeznek apámmal.
Aztán apám görcsösen síró tekintete, a szemeiben láttam, ahogy Istennel háborúz és nem tudja, hogy miért is kellett így történnie?
- Most megijedtem saját magamtól, még nem láttam képzeletemben ennyire élethû képeket. Olyannak tûnt, mintha megérinthetnék bárkit is és meg is szólíthatnám.
- Anyám, - suttogtam önkívületlenül.
Egy kicsit elgondolkodtam, hogy az élet, mit is tartogathat számomra?
- mint, Éjjeli varázslat
Amulettként csüngõ égi felhõk, ón-futtatta szürke varázslatok, s míg pamacsként hullik az alkony; édes vattacukor-felhõk hozzák fínom álmom. Éjszakai álomból mézédes gondolatok csurrannak, édesítve párnám szegélyét, mint egy jó érzést, s míg lassan elfogy az éjszaka, de álmaim vágyódása mély nyomokat hagy.
A kelõ Nap sugarában mosolygós cseppecskékben, esõ ered,
mint a mennyei égbõl aláhulló, gõgicsélõ piciny gyermekek.
Még tévelyeg egy gondolat bennem, lelkem súgja kényszeredett dalát, de óh, - ne tedd, ne bántsd, mi elmúlt oly rég, ne bántsd, ... - mondj inkább egy imát!
- Sóhajtott a lélek
Kilenc hónap szeretet
S kilenc hét gyötrelme
- "Szeretlek kisfiam", - vágyta a lét
De nem tehette meg! ... - nem tehette még!
- ...,, Bocsásd meg Mama, nem ezt akartam,
óh - jaj - most így, - most Én már nem lehetek!
Búcsút intek, - már mennem kell! -
Kérlek, ne sírj, s ne szakadjon szíved,
Mert ha oly nagyon vágysz reám,
Egy új testben újra születhetek, - csak kívánj!
Mama, ... - csak kívánj!"
Lábam alatt pocsolya vize cuppan, csókot színlelve minden lépésem nyomán, míg kedves szivárványom lelem nyugatra, hol hanyatlik az ég sötétje s kívánja egy újabb nap dalát!
Virrad, s elszáll a gondolatom, tovareppen, mint a sebzett madár; de az alant csurranó könnycseppjeim még marják az arcom keseredett burkát, s míg telik a lét perce, kis idõ után, só-száradt arcom csak várja az újabb alkonyt, az újabb éjt ... és egy újabb varázslatát!
Sírtam, és reszkettem a félelemtõl! Azt hiszem, valami olyat láttam, valami olyat tapasztaltam, ami boszorkányság és nem szabad!
Egy kicsit megnyugodva, hangokra lettem figyelmes. Egy kackiás bajszú úrfi, olyan középkorú, a patakparton ült, hanyagul egy fának vetve hátát. Szavakat próbálgatott mondatokká faragni, olyan érdekes rímekbe szedve, mit még sosem hallottam, de egy kicsit ismerõsnek hatott.
...Azt mi törne, sem engedheted,
Mert, mint rózsát testõre, - õriz tövised!
- Óh, ...ezek a szavak, csúfot ûznek vélem, nem jõ, nem szeret, de...;
De majd egyszer, (- mit hoz 'tán jövõd),
Hol fonnyad szirmod, ...s derûd karcolja...
Az úrfi is belesóhajtott a határba, már ketten sóhajtoztunk.
- Észrevett, majd köszöntött.
Megfogta a kezemet és megcsókolta, mint valami nemes a hölgyét.
- Sosem kívántam - , nem kívántam ilyet!
Pisszentve csendre intett és újból elkezdte.
Hjaj, te kedves, ...
Eltelt még egy év, de neked talán nem!
- Nem fog rajtad az idõ, s ha érzed is; de
Azt mi törne, meg nem engedheted,
Mert, mint rózsát a testõre, - véd tövised!
De majd egyszer, (- legyen az távoli jövõ),
Hol fonnyad szirmod, s derûd karcolja
Az eltelt múlt, a hátrahagyott idõ;
Mely emlékeket vés Szép-arcodra;
- Leheletnyi barázdákat, s hervadó mosolyt,
Majd komorabb napokat, tán bús magányt;
Egyre kínzóbb álmokat, emlékeket a múltból,
Majd hamvadó fényt szemedben, - talán!
- De nem vagyok jós, s jövendõt sem mondhatok,
Ezért legyen minden új nap, egy szebb napod!
S míg sercegett a papír a tolla alatt, csak a távoli messziséget fürkészte. Azt hiszem, akkor, abban a pillanatban ott sem volt!
De rögtön megértettem a varázslat lényegét!
... - "Szeretett kedvesem, vajon merre és hol bolyong?" - suttogta a távolba, merengõn eme szavakat. ...
- Hol, - és vajon, most épp merre van?
- Majd bedátumozta és aláfirkantotta a verset.
Louis De La...
- Már értettem, hogy mi is volt ismerõs a versben, gondolatot ébresztett bennem, emlékeket és emlékfoszlányokat. Ernest jutott eszembe és a verseskönyv.
- Hosszan a távolba nézett és láttam, amint egy könnycsepp gördült lefelé az arcán, aztán az ajkán megnyugodott egy picit.
" - Sós,... keserû, vacak az élet!"
Fakadt ki, szinte öntudatlanul, most úgy érzem, nagyon messze jár.
- Bocsáss meg kedves hölgy, egy kissé elgondolkodtam, - mondd, mi a neved? - kérdezte.
- Lilien, ...Lilien De Blake.
- Óh, szép név, - és megfogta a kezem, majd hosszasan a szemembe nézett. Éreztem, kutat, keres bennem valamit. Igézõ volt a tekintete, opálosan tengerkék szemek, mint ha az óceánt látnám, egy pillanatra érezném a hullámok símogatását. Majd hirtelen a karjaiba zárt és szorosan ölelt.
- Láttam mindent, születést, halált, boldogságot, gyötrelmet, - vért és keserûséget. -Most megint boldogságot látok.
- " Smaragd zöld szemeidbõl, napsugarak törnek íriszed felé, csodálatos látni e két tüneményt!
Egyikben a hajnal kelõ Napot látom, míg másikban alkonyi utolsó sugarát."
Most csak szívem zakatol nyugtalanul, majd a napsugár, a kék tengerbe veszett.
- Óh, az a távoli messziség! S míg a Nap az ég zenitjére küzdte magát, ...
- Éreztem ajka forróságát, ahogy csókot lop ajkamról, - elõször csak fínom érintésekkel, bajsza csiklandozott, de kellemes volt.
- Majd nyakamra csurrant, s nyelve lágyan símogatta bõrömet. Kellemes forróság öntötte el testemet. Engedett az ölelés szorításából és az egyik keze a szoknyám alá tévedt, s lágy símogatással kényeztette testem tárulkozó kincsét.
- Majd az ölébe emelt és éreztem, ahogy a testünk egyé válik, oly érzés volt, mintha összeolvadtunk volna. Lágy hullámzó mozgása ringatott a kéj tengerén, s csak a fokozódást éreztem, mintha egyre baljósabb viharba kerülnénk.
Vitorla-hasadva hánykolódtunk és csak egymást ölelõ karjainkban bízhattunk, hogy nem veszítjük el egymást. Aztán szélcsend lett, ziháló ajkunk egymásnak adott menedéket és vártuk a vihar második oldalát.
Egy pillanat az örökké valóság, s máris folytatta, kebleimet csókolgatta és éreztem, újra kezdõdik a vihar. Már nem tudtam, hogy hol is vagyok,
- mely égtáj, mikor van hajnal, hol az ég és merre vannak a csillagok?
Csak halkan hallottam, - suttog -
- Szeret, s már kellek!
- Most és mindörökké!
Újra egy gondolat suhant rajtam keresztül, - ...
- Most és mindörökké!
Lilien De La Cruise
20081216
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. december 03. kedd,
Ferenc napja van.
Holnap Barbara, Borbála napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
