|
 Vendég: 99
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Gy
Gyermekkorom csodálatos karácsonyainak emléke ez az írás.
Az én karácsonyom
Ilyenkor decemberhez közeledvén mindig eszembe jutnak gyermekkorom karácsonyai, és hálás szívvel gondolok a szüleimre, akik lehetõvé tették, hogy sokáig gyermek maradhassak, és sokáig hihessek a karácsony mesés varázslatában.
Már a reggelét is szerettem ennek a napnak. Édesanyám már hajnal óta sütött fõzött. Mire felkeltem, a jó melengetõ puha ágyból, addigra már az egész házat betöltötte a sütemények és sültek ínycsiklandó illata. Nekem, mint kisgyereknek nem volt más dolgom, mint az, hogy kikapargassam a tálból a sütemény maradék krémjét, és némi elõleget csippentsek a már elkészült finomságokból. Izgatottá tett, ahogy megelevenedett a ház. Noha, csak hárman voltunk mégis nagy volt a sürgés-forgás. Ilyenkor még az édesapám is segített a házimunka elvégzésében, ami máskor pedig nem igen fordult elõ.
Szinte toltam volna az idõt, de az valahogy inkább állni látszott, mint múlni. Édesanyám, ilyen: " töröld le a port", "hozzál be krumplit" feladatokat adott, hogy kicsit gyorsabban teljen a nap.
Aztán végre eljött a délután, és bennem csak egyre fokozódott az izgalom, amikor az édesanyám elkezdte megteríteni az ünnepi asztalt. Ma már tudom azt, hogy az édesapám ilyenkor szokta mondani nekem:
" Gyere kisleányom, sétáljunk egyet, ne nyaggasd már anyádat".
Rám parancsolt mindenféle meleg holmit, és kiléptünk a kristályosan csillogó hóba, bele a téli, késõ délutánba.
Kint, már égtek a halvány fényû lámpák. Az utcák csendesek voltak, és csak az összenyomódó hó roppanása ismétlõdött ütemesen, a lépteink súlya alatt. Így sétáltunk az apámmal, beszélgetve. Alig találkoztunk valakivel. Csend volt, nyugalom, és béke. A házak kéményei fehér füstöt eregettek a szürke égre. Amerre csak a szem ellátott, mindent betakart a hó. Puhán, lágyan ráborult a tájra, és ragyogott, csillogott, akárcsak az égbolt nyáron, a milliárdnyi, tündöklõen szikrázó csillagával.
Az ablakokból a meleg ígéretével hívogattak a sárgás fények. A párás ablakok mögött, itt-ott egy karácsonyfa fényeit lehetett sejteni. Ez csak növelte a türelmetlenségemet. Hamarosan a lábam is fázni kezdett, és egyikrõl a másikra állva, topogva próbáltam õket melegen tartani. Ezt látva, édesapám véget vetett a sétának, és lassan elindultunk hazafelé. Egész úton azt kérdezgettem:
- Apu, nekem mikor jön a Jézuska ?
- Angyalom, reggelre itt lesz. - nyugtatgatott mosolyogva.
Ahogy a házunk felé közeledtünk, már messzirõl láttam, hogy valami megváltozott. Még nem tudtam mi az, csak nem úgy nézett ki, mint amikor elmentünk. Aztán boldogan fedeztem fel, hogy fel vannak húzva a rolók a nagyszoba (az én szobám) ablakain, és pirosas fény szûrõdik ki rajtuk. Kiabálva futni kezdtem:
- Apa, apa! Látod! - nekem is megjött már a Jézuska, amíg sétálni voltunk! Apa már nálam is járt!
És nem volt az a hatalom, amely megállíthatott volna, ebben a boldog rohanásban. Aztán egyszerre csak ott álltam a szoba ajtajában, és az öröm elsõ döbbent pillanatában nem is tudtam szólni. Helyesebben mondva, nem is emberi szavakat hallattam. A boldogság, apró sikolyokkal tört föl belõlem, és ugráltam, táncoltam, ahogy egymás után megláttam, és kezembe vehettem a régóta áhított játékokat, ruhákat. A karácsonyfa pedig gyönyörû volt. Szép ezüstfenyõ. Felért a plafonig. Telis- tele volt habkarikákkal, arany dióval, apró mandarinokkal, felaggatott pici csokoládékkal, almákkal és szaloncukorral. Szép fényes gömbök hintáztak az ágak végein, és égtek rajta az apró pici lámpák. Ez a fa, maga volt a karácsonyfák királynõje, legalábbis az én szememben.
Hosszú idõ telt el, amíg lecsillapodott bennem az öröm, és végre leülhettünk megenni az ünnepi vacsorát. Utána sokáig játszhattam, amíg édesanyám végül azt nem mondta, hogy most már muszáj lefeküdni, késõ van.
Ilyenkor még lefeküdni is szerettem. A karácsonyfa ott állt a szoba közepén, az alsó ágai szinte odaértek az ágyamhoz. Ha kinyújtottam a kezemet, elértem, és megsimogathattam a finom, gyantaillatú, tüskés ágakat. Addig néztem ezt a varázslatot, ameddig csak ébren bírtam maradni. Hallgattam, a kályha jólesõ duruzsolását, néztem a fejem fölé vetõdõ lángok imbolygó táncát, míg össze nem mosódott mindez, és karjába nem ölelt az álom.
|
|
|
- december 30 2008 15:05:14
Nagyon szeretem az ilyen történeteket, nagy örömmel olvastam, de feltünt, hogy a karácsonyfa volt az ajándék, akárcsak nekünk.
Az én gyerekkoromban is hasonló volt a karácsony, és csak a legkisebbek kaptak ajándékot, mert a fa volt az igazi ajándék.
Nagyon tetszett! |
- december 31 2008 17:27:05
Köszönöm Kati!
Örülök ha tetszett. Ezeknek az írásaimnak tulajdonképpen nincs konkrét története, inkább csak a hangulatot akarom átadni.
Nem csak a fa volt az ajándék, a közepe táján benne van, hogy játékot és ruhát kaptam. Mivel örökbefogadott gyerek voltam, ennél fogva nagyon el voltam kényeztetve ilyen alkalmakkor.
Nekm egy mesevilág volt a gyemekkorom. Köszönöm hogy olvastad. Szeretettel zsuzsu |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
