|
 Vendég: 94
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
Vajon a gyerek mit szólt apja döntéséhez?
Károlynak igaza lett, a gyerek tényleg nem bánta apja döntését, így augusztus els? hetének végén hazaindultak. Ekkorra már sikerült egy kicsit kimozdítani a lányt letargiájából, s amikor a pesti lakásba értek Kitti szemében fény csillant, amit Károly észre is vett.
- Tetszik ugye? Jó lesz, itt meglátod. Erre a két szobára gondoltam - vezette be a lakás, bels? szobáiba, amelyek csendes, napfényes helyiségek voltak.
- Nagyon szépek! Ez tetszik!
- Ezek voltak a hálószobáink.
- Most kitúrtalak?
- Dehogy! Egy id? óta én az els?ben alszom. A dolgozóban. Itt nyugalom van. Ez a lakás legnyugodtabb része, ezért választottuk mi is hálónak. Jó lesz itt nektek. Velem, ha nem akarsz, még találkoznod sem kell, mert még a fürd? is el?l van. Én nem foglak zavarni, de arra kérlek, ha bármiben segíthetek, csak szólj! Rendben?!
- Igen, köszönöm. Nem zavarok, nem akarom feldúlni az életed, ne haragudj, hogy eddig is megzavartam a nyugalmadat. - Kitti hangjából érezhet? volt, hogy sírással küszködik. Próbálta tartani magát, de Károly megérezte.
- Ne mond ezt, örülök, hogy itt vagy, hogy elfogadtad a segítségemet. Próbálj megnyugodni. Rendezkedj be, kényelmesen. Különben meg az utóbbi id?ben túlságosan nagy csönd volt körülöttem. Itthon már régóta egyedül vagyok. Azt szeretném, ha jól éreznéd itt magad, s az sem baj, ha zavarsz netán. Csak ne légy szomorú, kérlek szépen. - Átkarolta a lány vállát - Tomi cuccait átviszem a nappaliba, így a szekrényeket is használhatod. A másikban is találsz, gondolom elfértek mindketten.
- Mutasd meg a fürd?ben, és a konyhában mit használhatok.
Miután mindent megmutatott, s megbeszéltek, a dolgozóba vonult, engedve, hogy a lány nyugodtan rendezkedjen be. Zavarban volt, hisz egyre nagyobb hatást gyakorolt rá. Próbálta kiverni a fejéb?l, jól tudta kapcsolatuk pusztán baráti lehet. Be kellett azonban látnia, hogy egyre inkább befolyása alá került, akárhogy is tiltakozik ellene. Úgy gondolta, ha nem látja könnyebb elviselni a közelségét, de a gondolat, hogy csak egy ajtó választja el t?le, nem hagyta nyugodni. A nyaralóban idáig mindig látta, s ez is elég volt, hisz szemei jóllakhattak a látvánnyal. Most, hogy kinn matat különös izgalmat okozott neki. Elhatározta azonban, hogy keveset fog mutatkozni, nem akarta Kitti azt higgye, zavarja. Eddig is itt tanyázott. Tulajdonképpen mióta fia kinn tanul csak ezt a szobát használja, a bels?ket nem, azért is ajánlotta fel a lánynak. Arra nem számított, hogy a puszta gondolat, csak, mert itt van, ilyen hatással lesz rá, hisz együtt töltötték az egész júliust, de mindig sikerült felülemelkednie érzelmein. Ezért biztos volt abban, hogy tolakodó nem lesz. Hagyja a lányt, heverje ki a traumát, és élje a saját életét, de amíg itt él, legalább biztonságban tudja ?ket. Elhatározta azt is, megtalálja a módját annak, hogy segítse. Akár mennyire nem akarja, mondván "senkit?l nem kell semmi. Egyedül kell megbirkóznia a feladattal." Ha kell, titokban segít. Az járt a fejében, hogyan tudná elérni a gyerek számára a biztonságot. Tudta, érezte, Kitti jó anya lesz, de ott bujkált benne a gondolat:" Mi van, ha mégsem? Hisz olyan fiatal, még ? is gyerek." Elfogta a félelem, az, amit felesége okozott neki, amikor magára hagyta gyermekét. Elhatározta, biztosítani fogja a kicsinek, hogy legyen valaki az anyja mellett, akire számíthat. Úgy érezte, már most szereti ezt a kis embert, akihez ugyan semmi köze, de mégis közel érezte magához. Azt gondolta, az élet kegyes lesz hozzá, s így közel a negyvenhez új távlatokat nyit számára. Teljesen felvillanyozta a gondolat. Tudta gondoskodni fog róla bármi áron. Ült az asztalnál, de gondolatai minduntalan visszatért Kittihez. Sehogyan sem hagyta nyugodni. "Mindegy, majd meglátom, mit tehetek" - futott át az agyán, s elindult kifelé, hogy kávét f?zzön.
Kitti a konyhában ült, arcát tenyerébe rejtve sírdogált. Amikor meglátta Károlyt, hirtelen megtörölte arcát, s felugrott, mintha dolga lenne. A férfi azonban észrevette, odalépett hozzá és átkarolta, hogy megnyugtassa.
- Mi a baj? Meglátod, jól megleszünk. Kérlek szépen, ne sírj! Elmondod mi bánt? - Olyan lágyan, kedvesen szólt, hogy a lány könnyein keresztül elmoso-lyodott.
- Nem tudom, mi van velem. Tulajdonképpen örülnöm kéne, hisz itt minden megvan, ami kell, de mégis. Úgy érzem, valami hiányzik. Vagy inkább valaki. Ne haragudj rám, te jó vagy hozzám, de úgy hiányzik Zoli. - Kitti próbálta tartani magát, hüppögve folytatta. - Tudod eszembe jutott, hogy a kicsinek nem lesz apukája. Pedig Zoli úgy örült neki. - Bármennyire próbált er?s maradni, elsöpr? er?vel tört fel bel?le a sírás. Károly magához szorította, úgy ölelte, s simogatta a hátát.
- Miért haragudnék, tudom mennyire rossz neked most. Elhiszem. Biztosan nagyon nehéz, de most gondolj a picire, arra, hogy az ? élete jó és biztonságos legyen. El?bb-utóbb a fájdalmad is lecsitul. Ha majd látod a babát, akkor már könnyebb lesz, hidd el. Most is tudsz er?t meríteni bel?le, mert érzed, hogy él és egészséges.
- Igen, az olyan jó érzés, amikor rúg. Abból tudom, hogy van nekem.
- Látod, mindig gondolj arra, nem vagy egyedül. ? itt van veled - tette a lány hasára a kezét Károly - szépen fejl?dik, s er?s egészséges baba lesz bel?le, meglátod. Most csak azzal tör?dj, hogy se neked, se neki ne legyen semmi baja. Tudnod kell, számíthatsz rám. Melletted állok. Ha akarod, még apukája is leszek a picinek. Szívesen vállalnám ?t. Gondolkozz rajta. Jó? Kérlek szépem! Nem kell válaszolnod most, csak gondolkozz rajta. Van id?d, mert, ha jól számolom, úgy december környékén jön.
- Igen, karácsonykor - Emelte föl könnyes arcát a lány. Károly letörölte könnyeit. - Addig kell eldöntened. Ha érdemesnek találsz arra, hogy a gyermeked apukája legyek, akkor addig kell válaszolnod. Én lennék a legboldogabb, ha így döntenél. Természetesen ez téged semmire sem kötelez, csak a kicsit szeretném biztonságban tudni. Azt tudnod kell, hogy amíg kiskorú vagy, nincs biztonságban.
- Tudom. Amikor jelentkeztem a gondozóba, akkor mondták, de Zoli már márciusban töltötte a l8. Azért sem akartam visszamenni oda. Nem akarom, hogy elvegyék, mert én csak februárban leszek nagykorú.
- Most már ezt is tudom - mosolyodott el Károly - Addig kell megvédeni ?t. Utána már biztonságban van, hisz tudom, hogy jó anyukája leszel. - Simogatta meg szelíden a lány arcát.
- Biztos, hogy fogom tudni, mit kell tenni?
- Igen fogod, de ha nem, itt vagyok és segítek. Tudod, t?led függ, csak t?led! - Csókolta meg a lány homlokát. De ahogy tartotta karjai között csillapíthatatlan vágy ébredt benne, hogy megcsókolja. Még idejében kapcsolt azonban, így csak nézte a kedves arcot, amely könnyt?l ázottan állt el?tte. Látta szemét, amelyben szomorúság ült, de a különös fény ott bujkált benne. A fény, amely a remény fénye is lehet. Nézte, nézte, arcában érezte a lány leheletét, orrában hajának illatát. Maga sem tudta hogyan, de hirtelen saját hangját hallotta, amint a lányhoz beszél:- Kiki édes, adj nekem egy esélyt, kérlek. Add vissza nekem az önbecsülésem, amit már évek óta elloptak t?lem. Hogy olyan legyek, mint amilyen lenni szeretnék. Tudom, hogy még nagyon fáj, de talán egyszer eljutsz hozzám, s talán elfogadod a szerelmemet. Talán, ha... Ha úgy érzed, ha méltónak találsz, ha nem zavar, hogy... a 20 év. Tudom, hogy még nem, csak van-e esélyem, csak azt tudnám. Mióta itt vagy, van értelme újból az életemnek, hisz örülök neked, nektek, örülök, hogy látlak, hogy élsz. Nagyon szeretlek téged! Tudom, hogy nem lenne szabad, de nem tudok harcolni ellene. Nem tudok, hiába akarok, nem megy! Teljesen megbabonáztál. Te, te édes kis boszi! Te vagy a világ legszebb kismamája. - Nem bírta tovább, forrón megcsókolta a lányt, de hirtelen kapcsolt, mintha álomból ébredne - Nem, ezt nem szabad! Ne.. ne... ne haragudj!! - Zihálva leveg? után kapkodva elengedte, s elt?nt.
Kitti csak állt bénultan, mert nem számított erre. Nem tudta hirtelen mi történt, csak értetlenül, szinte bambán nézett maga elé. Mire felocsúdott Károly már ott sem volt. Hallotta, amint a dolgozószoba kulcsa fordul a zárban. Állt egy darabig, majd lehuppant a székre. Sehogyan sem tudta felfogni mi történt. Azt tudta, hogy Károly még véletlenül sem volt illetlen vagy szemtelen, sem tolakodó idáig. Mindig tisztelettel és érzéssel beszélt vele, vigyázva, hogy meg ne bántsa. Éppen ezért nem tudta, nem értette kifakadását. "Mivolt ez? Vallomás? Igen! De hát akkor? "- zakatoltak a fejében a gondolatok, kérdések. -"Most mit csináljak?" - Teljesen megzavarodott. -rVajon ?szinte volt-e, vagy csak a sajnálat mondatta vele? ?szintének T?nt. És most mi lesz? Hogy lesz ezután? Én Zolit szeretem, de most... Tudom, hogy ? is magányos, de.. Én nem akartam ezt! Nem akartam! Mit tegyek most? S amit a babáról mondott, azt komolyan gondolta? Tudom, hogy jó apja volt Tominak is, de biztos, hogy jó ez? Az én kicsi babámat is szeretné, de megtehetem-e? Ráakaszthatom-e más gyerekét? Van-e hozzá jogom? Mégha ? kér is rá? Kés?bb nem lesz-e neki hátrányos?r1; - Egy csomó kérdés, amire nincs válasz, amire Kitti nem tudta a választ. Tépel?dött. - "Kit?l kérhetnék tanácsot? Ki az, akihez fordulhatnék? Talán Kati mama!? Igen, talán tudja, ? talán megmondja!! De lehet, hogy szóba sem áll velem! Az nem lehet!!" - Hirtelen elhatározással a nappaliba ment és felemelte a kagylót. Ahogy tárcsázni kezdte a jól ismert számot, elfogta a félelem, az idegesség. - "Mit mondjak? Hol voltam eddig?"
- Halló tessék - hallotta az ismeret hangot. Els? pillanatban meg sem tudott szólalni, mert elakadt a szava.
- Halló! - Hallotta ismét - Szóljon bele, vagy leteszem - jött idegesen.
- Kati mama én vagyok - Nagy er?feszítésébe került, míg kipréselte a szavakat.
- Kitti?! Te vagy?! - jött a döbbent kérdés.
- Igen. Beszélni szeretnék veled, ha nem haragszol rám, ha szeretsz még! - csuklott el a hangja, s ismét sírva fakadt.
- Kitti?! Dehogy! Miért haragudnék, persze, hogy szeretünk kislányom! Istenem! Hol vagy? Merre? - a vonal túlsó végén sem bírták tovább, a zokogás a telefonon is átjött. - Elt?ntél, már kerestettünk. Miért? Miért t?ntél el? Már mindenhol kerestünk.
- Azt hittem engem okoltok, hogy én tehetek róla! - Zokogott Kitti.
- Teee?? Istenem! Dehogy! Sohasem hittük ezt!
- Tudnánk találkozni valahol? Oda nem akarok menni, de beszélni szeretnék veled, veletek.
- Persze. Hol, mikor? Mondd!!
- Talán holnap a Mekiben a Nyugatinál. 3-kor jó?
- Jó, ott leszünk! Jól vagy? Gömbölyödsz?
- Igen, jól vagyok, vagyunk! Majd holnap meglátod. Már szépen fejl?dik az unokád. Mama én... én! - Nem bírta tovább, folytatni, mert fuldokolva ismét kitört bel?le a sírás. Lassan letette a kagylót, s tántorogva szobájába indult. Az ágyra vetette magát, s megállíthatatlanul sírt. Egy id? után elaludt.
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
