|
 Vendég: 101
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
- Most odakísérlek az Úrhoz, akinek a jobbján foglalsz majd helyet.
- Én? Az Úr jobbján?
- Igen. A jobbján. Tudod, hogy kifürkészhetetlenek a...
- Ó, igen.
Miatyánk Iljics ott fönt a Mennyekben!
Maróti László
Nem hitt a fülének, nem hitt a szemének s egyáltalán semmit nem tartott elhihet?nek abból, ami hirtelen körülvette. Gondolkodó ember lévén szinte elfogadta már, hogy csak érthetetlen álom ez az egész, de azután, amikor az öregember ott a Gyöngykapu el?tt valóban kitárta el?tte az örökkévalóság ajaját s a Mennyországba invitálta, abbahagyta a kételkedést.
- Tessék fiam. Lépj be.
Iljics megint érzett valami bizonytalanságot, mert most meg attól tartott, hogy amint belép, a kapun túl feneketlen mélységbe esik s hosszas zuhanása közben kárörvend? angyalok nevetnek majd naívságán, hogy ezt az egészet pont ?... elhitte. Belépett, de talpa alatt szilárd volt a talaj s ameddig a szem ellátott, csupa ragyogás és béke honolt, a leveg? pedig kristálytiszta zamatával szinte megrészegítette.
Iljics a Mennyországba került.
Mögötte belépett az öreg is, becsukta a Göngykaput, azután egészen könnyedén megérintette Iljics hátát jelezve ezzel, hogy csak el?re, bátran. Azután mellette lépdelve mondta el:
- Most odakísérlek az Úrhoz, akinek a jobbján foglalsz majd helyet.
- Én? Az Úr jobbján?
- Igen. A jobbján. Tudod, hogy kifürkészhetetlenek a...
- Ó, igen.
Hamarosan oda is érkeztek az Úr trónusa elé. Iljics nem tudta levenni tekintetét a fénysugarakkal körülövezett, mosolygóan, kényelmesen pihen? Megtestesült Jóságról. Meghajolt. Az Úr jobbra mutatott. Iljics elindult a kijelölt irányba, de látta, hogy elég sokan ülnek ott szép sorban, így inkább visszalépett és meglállt az Úr balján. Segítséget remélve nézett körül, hátha valaki hozna neki egy széket, mert még egy sámli nem sok, annyi sem volt ott, hogy leülhessen. A Gyöngykapu irányából visszanézett a már közben eltávolodó öreg és jól látszott, hogy lépteit jól megnyújtva kétségbeesetten siet vissza Iljicshez:
- Édes fiam, hát ilyen nehéz neked ezt megérteni? Az Úr jobb...jára! Jó?
Mindez ott játszódott le közvetlen az Úr mellett, akinek megdörrent a szava. Nem volt mérges, csak neki ilyen hangja volt:
- Balra t?lem nem maradhatsz. Más már nem is hiányzik. Akkor aztán jönnének sokan melléd, kés?bb meg kezdenéd, hogy bezzeg a jobboldal térhódítása...! Ebb?l elég volt, mondta végül és utasítóan mutatott jobbra. Iljics lassan meghajtotta a fejét és elindult. Néha, különösen az elején, felnézett, hogy kik is ülhetnek legrégebben az Úr jobbján, de hogyan is ismerhetett volna fel olyanokat, akikr?l soha nem készülhetett fénykép, de még festmény vagy rajz sem. Három hétig gyalogolt a sor el?tt, mire elérte az utolsó embert. Megállt el?tte, mert annak lehajtott feje miatt nem látszott az arca. Iljics köhintett. Az ember felnézett rá.
- Joszif Viszárjonovics! Te hogy kerülsz ide?
- csodálkozott Iljics.
Az ember alázatosan fejethajtott:
- Az a helyzet, hogy én...szóval, Joszif Viszárjonovics nagyon beteg lett, nagyon szenvedett, de az orvosok inkább elvitették valami szigetekre, mert úgy gondolták, az majd jót tesz neki. Engem meg valaki jól fejbecsapott, s mire magamhoz térhettem volna, már ki voltam tömve, körülöttem meg csak jöttek, jöttek a szemüket törölget? emberek.
- Hát ki vagy te?
- Én csupán egyike vagyok Joszif Viszárjonovics huszonkilenc hasonmásának.
- Na, akkor te igazán megérdemelted, hogy a Mennyekbe kerülj. Most látom, hogy itt melletted sincs szék. Hát akkor én hová...?
- Én igenis szívesen átadom a helyemet az elvtársnak. Már nem érzem a fenekem. Eleget ültem már, oszt semmi sem történt még.
- Semmi sem történt? Hát akkor mi ebben a...?
- Kérem, elvtárs! Tessék engem ebb?l kihagyni. Nekem nincs véleményem. Azt mondták, hogy itt üljek le. Én leültem. Azóta nem alszom, nem eszem, nem iszom, csak ülök. Már vagy ezerszer meg akartam szólítani itt balra t?lem ezt az embert, hogy legalább beszélgessünk egy kicsit, mégis jobban múlik úgy az örökkévalóság, de ? se szólt még soha hozzám, hát meglehet, hogy akkor én csak zavarnék.
Az ál-Joszif felállt, hogy átadja a helyét, de a szék is vele emelkedett, mintha hozzá lenne n?ve a fenekéhez. Az ember visszahuppant, mert a szék meg nehéz volt.
- Azt a...na, ejnye mán - tette hozzá halkabban és olyan volt, mintha egy kicsit, de csak egy kicsit mérges lenne. Ameddig ellátott, ránézett a t?le balra húzódó sorra, de senki nem hallotta, amit elkezdett. Nem is tudta letépni magát a székr?l.
Iljics megvonta a vállát, nem szólt az egy árva szót sem, hanem megkerülte az egykori huszonkilenc egyikét és elindult a sor mögött settenkedve vissza az elejére. Három héttel kés?bb már közeledett az Úrhoz, aki igen el lehetett foglalva, mert kitárt karját többször is a magasba emelte. Így történt, hogy Iljics nem vonta magára a figyelmet, hanem szépen lült az Úr trónusa alatti emelvény hátuljának a tövébe, gyengéden nekitámasztotta a hátát és óvatosan, nehogy meghallja valaki, nagyot sóhajtott. Így ült ott egy órácskát azon merengve, hogy mi jöhet ezután. Csakhát kezdett elzsibbadni amin ült. Arrébb akart csúszni egy kicsit, de sajnos ez nem sikerült. Éppen úgy, mint az ál-Joszif, ? sem tudott elmozdulni többé a helyér?l. Ekkor Iljics ravaszkásan elmosolyodott. Levette a cip?jét, kioldotta a nadrágtartója háromszor-két gombját és apró mozdulatokkal kimászott a nadrágjából. A nadrág ott feküdt a trón mögött a földön, mintha holnapra mosón?nek lenne kikészítve, Iljics meg állt félig lecsúszott harisnyában, egy majdnem fehér ingben, alsógatyában, a nyakából meg lelógtak a nadrágtartó végei. Felnézett az Úr hátára, majd jobbra is, balra is, azután lassan, lábujjhegyen, de mindíg háttal az Úrnak, elindult. Ott a távolban, amerre az irányt vette, már kicsit sötétedett, de ? csak ment, csak ment. Majd lesz valahogyan. Szigorúan tartotta az egyenest. Egy id? után nem tudta megállni, hátrapillantott. Még jól kivehet?en látta az Urat, s t?le jobbra a végtelen sort meg a fényességet. A jobbon ül?kt?l különváltan, de felismerhet?en szaladt feléje valaki meggörnyedve egy székkel a hátulján, de ez Iljicset már nem érdekelte. Volt egy célja. Ett?l kezdve leszegte a fejét, mint a támadó bika és csak ment egyenesen a kommunizmus felé.
Göteborg, 2007.
|
|
|
- augusztus 09 2007 18:46:48
igazán felvidító novella, s a befejezés valami biztatót is sugároz
Szívesen látnám ezeket a sorokat nagyobb nyilvánosságot adó irodalmi folóirtatokban is, nagyon tetszik. Egyáltalán nem kezd? irodalmárra utalnak a sorok. |
- augusztus 27 2007 16:30:05
Kedves Marrrti, köszönöm soraidat. valóban nem kimondottan kezdõ vagyok, hiszen van egy regényem meg egy írásom, a többi csak próbálkozás. kösz, hogy olvastál!
Maróti László |
- augusztus 28 2007 19:19:43
Kedves Marrrti, fenti soraimat tegnap, egy hosszú repülõút után írtam. Elámultam ma reggel: "hogy tudtam ilyen nagyképû szöveget írni?" Amikor válaszomat leírtam, valójában arra gondoltam, hogy ami eddig tõlem megjelent, az igen kevés, dehát nem otthon élek, s e-mailen nem lehet mindent elintézni. Kopogtatni kell, hogy "megnyittassék".
Üdvözlettel: Maróti László |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
