|
 Vendég: 63
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
Arra ébredt, hogy csöng a telefon. El?ször nem is kapcsolt, de amikor a készülék már tizedszer csöngött sietve felvette.
- Halló tessék? - Szólt bele álmosan.
- Ne haragudj, - hallotta Károly hangját - muszáj volt felkeltselek, mert beszélni szeretnék veled. Kérlek szépen, ne tedd le! Kés?bb már nem tudok nyugodtan a srácok miatt. Had mondjam végig. Ne haragudj rám a tegnapi miatt. Nem is értem mi történt velem. Tudom, hogy nem volna szabad! Tudom, hogy még túl korai ez neked! Tudom, hogy szereted Zolit. Tudom, de elvesztettem a fejem, hisz be kell vallanom hatással vagy rám. Próbáltam tiltakozni ellene, de nem sikerült. Kérlek, ezért ne haragudj. Többet nem fog el?fordulni ígérem. Amit a babáról mondtam, azt komolyan is gondoltam. Kérlek, gondolkozz rajta. Megígérem, hogy még a közeledbe sem megyek, ha nem akarod. Én most úgyis elutazom. Egy hétig úgysem leszek. Tudod, táborba megyek. Ha lehet, tovább maradok, hogy ne zavarjalak téged. Kérlek vigyázz magadra, és a picire. És még egyszer kérlek, ne haragudj! Én csak egy korosodó hapsi vagyok, akit megzavart egy csodaszép lány. Aki fülig beléd szeretett, még akkor is, ha tilos! Tudom, de nincs er?m harcolni ellene. Túlságosan régen vagyok már egyedül ahhoz, hogy ezt ki tudjam védeni. Most csak attól félek, hogy soha többé nem állsz szóba velem. Igazad is van, én se tenném a helyedben. Egy szerelmes fickó vagyok, aki bocsánatodért könyörög. Nem akartalak bántani, azt ugye tudod. Sose tenném, mert annál jobban tisztellek téged. Mindjárt le kell tennem, mert indulunk, csak annyit mondj hívhatlak-e? Vagy tudod mit? Felírtam a telefonszámomat a dolgozóban a naptárra. Ha úgy gondolod, megbocsátasz, vagy valami fontos hívj. Nagyon vigyázz magadra, magatokra. Sokat gondolok rád, azt nem tilthatja meg senki, még te sem.
- Kari! - szólt Kitti a pillanatnyi csöndet kihasználva, de a vonal megszakadt. Állt egy darabig, - "majd mindjárt visszahívom"- gondolta, s a szobájába indult. Gyorsan felöltözött, közben észrevett egy papírlapot a földön. - " az el?bb ezt nem is láttam" - futott át az agyán. Leült az ágyra, és olvasni kezdte.
" Várom a reggelt, mikor újra láthatlak,
Vágyom a hangodra, ahogy rám hatnak.
Hisz lelkem görbületeit csak én ismerem,
Szívemben ott bujkál a rajtra kész szerelem."
Eleinte nem értette, de megismerte Károly írását, tudta neki íródott. Szemei tovább futottak a sorokon.
" Mint sötétre a hajnal veti árnyékát,
Átadom neked az akarat szándékát,
A választást így könnyen elviselem,
Mindkett?nknek ez egy plátói szerelem.
Semmi sem az, aminek látszik,
Ész és a szív csak szerepet játszik.
Lelkemben békés terror a harcos képzelet,
Titkos vágyak, amik nélkül nem létezek. "
Csak ült, tartotta kezében a lapot, nézte a sorokat. Sorokat, amelyben benne volt minden. Megértette bel?le, mi megy végbe Károlyban, hogy neki kell döntenie, hogy megvárja az ? döntését. Addig csak reménykedik. Felállt, a telefonszámért ment, és tárcsázni kezdett. A készüléket az els? csengetésre felvették.
- Igen, Kereki Károly.
- Kari, én vagyok!
- Kiki?! - Károly a lány hangjának hallatán nagyot nyelt, s hirtelen elakadt a szava, így pillanatnyi csend támadt. - akkor nem haragszol? Nagyon sajnálom! - Kezdte akadozva.
- Nem dehogy. Csak váratlanul ért. Én soha nem tettem olyat, ami indokolta volna ezt, soha nem bíztattalak. Igaz?
- Igen, így igaz. Te nem tehetsz róla. Elment az eszem, mert gyönyör? vagy, de arról viszont végképp nem tehetsz. - Károly a vonaton úgy próbált helyezkedni, hogy a gyerekek ne hallják, mir?l beszél. De ez nem igazán sikerült, mert egy-két nagyobb fiú a közelében ült, s vele szemben lév? kollegák is hallották a foszlányokat. ? azonban ebb?l semmit nem érzékelt, mert az ablak felé fordult, s a lányra figyelt.
- Tényleg? De hagyjuk ezt most. Amit a babáról mondtál, azt hogy képzelted? Nem igazán értem.
- Semmi, csak adnék neki egy nevet.
- Nevet?
- Igen, egy apaságival. Hallottál már róla igaz?
- Igen, és akkor, az enyém marad?
- Persze. Akkor már senki nem veheti el t?led, t?lünk, mert énvelem állnak szemben. Én meg nem hagyom.
- Te ezt megtennéd? - kérdezte döbbenten Kitti. - Miért?
- Igen, meg kell tennem a piciért, a biztonságáért. Meg aztán...
- Aztán?
- Akkor egy kicsit már összetartozunk, ha másképp nem, a pici miatt, hisz én leszek az apukája. Gondolkozz rajta.
- Meddig kell ezt?
- Szülésig általában jó, ha megvan, mert akkor könnyebb, mint utána. De neked el?tte kell, tudod. Ha haza megyek, megbeszéljük jó?
- És akkor úgy hívják, hogy Kereki?
- Igen, Kereki valaki, attól függ, hogy fiú, vagy lány. Most már érted? Na baba, leteszlek, gondolkozz rajta. Bízom benned. Most mondjam, hogy szeretlek? Nem akarok mindent elrontani megint. Vigyázz magatokra. Majd hívlak, ha szabad. Lehet? - kérdezte izgatottan.
- Igen, persze. Vigyázz magadra azért. Kari! - szólt még miel?tt a másik letenné.
- Igen?
- Köszönöm, és ne haragudj. Nem akartam.
- Mit? - Kérdezte döbbenten a férfi, mert nem értette a mondottakat.
- Nem akartalak megzavarni. Arról én nem tehetek, hogy ilyen vagyok. Mire megjössz, elmegyek inkább...
- Ne!!! Kiki kérlek!!? Maradj!! Te semmir?l nem tehetsz. Nem tehetsz arról, hogy ilyen szép vagy, hogy amikor látlak, a szemem nem lakik jól veled, gyönyörködik benned. Nem tehetsz róla, hallod? Az én hibám, az én gyengeségem. Nem akarom, hogy elmenj!? Inkább én... Nemsokára kezd?dik az iskola, akkor kevesebbet leszek otthon. Úgy már könnyebb. Mondtam, megígértem. Csak had tudjak rólad, rólatok legalább. Nagyon várom már a kicsit. Akárhogy döntesz, akkor is fogom szeretni, ezt nem tilthatod meg. Ha másért nem, a kicsi miatt maradj. Nálam senki nem bánthatja, erre esküszöm!
- Igazad van, maradnom kell. Vigyázz magadra!
- Este hívlak, most le kell, tegyelek.
A kalauz már türelmetlenül állt mellette, hisz annyira belemerült a beszélgetésbe, hogy észre sem vette. Zavartan nézett körül, s kotorta el? zsebéb?l a jegyeket, majd remeg? kézzel adta át azokat.
- Elnézést kérek, de fontos volt. - Szólt zavartan. A vasutas mosollyal nyugtázta. Károly nem tudta mennyit hallott a kalauz, így rendkívüli zavarában gyorsan átvette és zsebre gy?rte az utiokmányokat, majd felállt és a peronra indult. Nyugtalan és zavart volt. Egész éjjel alig aludt. Állandóan a délután eseménye járt a fejében. Nagyon mérges volt magára, hogy nem tudta türt?ztetni, kordában tartani érzéseit. Azon t?n?dött, miként hozza rendbe hibáját. Mivel engesztelhetné ki a lányt. Érezte, hogy nem tud a szemébe nézni, mert nagyon szégyellte magát. Megpróbált levelet írni neki, de az sehogy sem tetszett. Így egy verset írt, amely most a lelkében él, amit kell, hogy tudjon. Amikor reggel elindult ösztönösen a lány szobája felé tartott. El akart köszönni t?le, de az ajtó el?tt megállt, miel?tt még kopogott volna. "Biztosan alszik még! És mi van, ha látni sem akar?!" - gondolta. Nagyon sajnálta már a délutáni gyengeségét. Szívesen visszacsinálta volna, de hát azt már nem lehet. Így búcsú nélkül lépett ki a lakásból, de azért a papírt becsúsztatta az ajtó alá, bízva abban, hogy megtalálja, és el is olvassa azt. Mivel azonban mindenképpen hallani akarta a hangját, felhívta.
Most, hogy beszélt vele egy kicsit megnyugodott, inkább zavarban volt. Nézett kifelé az ablakon. Nézte a tájat, amint a szerelvény elhalad mellette. A nap szikrázott a vonat ablakán, s ez eszébe juttatta a naplementét. Ahogy a vízben fürdött a nap, ahogy szikrázott a tó. Látta maga el?tt Kitti ámulattól tátott száját, ahogy a látványt figyelte. Állt az ablak el?tt, s gondolatai visszatértek a nyaralóba. Oda, ahol eddigi életüket töltötték. Próbálta felidézni, vajon melyik volt az a pillanat, amikor beleszeretett a lányba. Melyik? Hiába kutatta azonban az emlékeket nem tudta határozottan eldönteni, hogy melyik volt. - "Úgy általában jó volt!" - állapította meg magában. Teljesen az emlék hatása alá került, s nem tudott t?le szabadulni. Látta a lányt, ahogy fekszik a f?ben az els? nap. Amikor nem tudta levenni róla a szemét. Azóta is benne van, látja.
Gondolataiból gyerekkori barátja és kollegája riasztotta fel, aki értetlenül figyelte. Elég régen ismerik már egymást ahhoz, hogy tudja, valami történt haverjával, aki soha nem tett dolgokat csinált. Szemmel láthatóan zavart. A telefonálás foszlányaiból kiderült számára, hogy n? van a dologban. Örült ennek, hisz jól tudta milyen rég van már egyedül Károly. Amióta felesége elhagyta nincs komoly kapcsolata, de még rövid sem. Nem igazán tudta miért, úgy gondolta fél talán. Most azonban az elkapott foszlányokból, amik eljutottak füléhez kiderült számára, nem futó kaland, hanem komolyabb kapcsolatról van szó. Észrevette mennyire zavart, úgy gondolta meg kell kérdeznie mi bántja, hisz egész életükben ezt tették. Már gyerekkorukban is megosztottak egymással minden örömöt, bánatot, s mindent, ami er?sítette barátságukat. Az elmúlt 25 év alatt mindig közös döntéseket hoztak, ha csak lehetett. Magánéletük is nyitott könyv volt egymás el?tt, így most is ezt szeretné. Már reggel észrevette Károlyon a változást, de nem volt id?, hogy megbeszéljék, hisz látta, hogy telefonál, utána meg nem jutott közelébe. Most, hogy ? a családjával külföldön volt, s így nem találkoztak, egy kicsit bántotta is a dolog. Aggódott érte, nehogy valami ?rültséget tegyen. Tudta elég régen van már egyedül ahhoz, hogy elveszítse a fejét. Átvillant az agyán az, amikor feleségével hozta össze sorsa, talán akkor volt ilyen. "Igen" - döbbent rá Mihály. Szerelmes a barátja. Megfogta a vállát, mire Károly összerezzent, felriadt.
- Mi van Kler szerelmes vagy? - kérdezte, miután kettesben maradtak a peronon. Károly megismerte barátja basszusát, mély lélegzettel, elgondolkozva válaszolt.
- Igen, sajnos. - hangjából lemondás és szomorúság érz?dött.
- Sajnos?? Ezt nem értem! Miért? - Faggatta tovább Mihály, aki nagydarab 38 éves férfi volt. Barna rövidre nyírt hajjal, kerek, ápolt szakállal, mélyen ül? barna szemekkel. Károlytól egy fejjel magasabb férfi csodálkozva nézett barátjára, mert sehogyan sem értette szomorúságát. Ahelyett, hogy örülne, talált végre valakit.
Károly csendben állt egy darabig a tájat kémlelve, majd elmesélte Kittivel való találkozását, s az együtt töltött id?t a nyaralóban. Azt, hogy a lány milyen lelkiállapotban van, s hogy 5 hónapos. Ecsetelte Kitti szépségét, hogy még ilyen állapotában is gyönyör?.
- El tudnám vele képzelni az életem, de...
- De...? Akkor?
- Nagyon fiatal. A lányom lehetne, februárban tölti a l8-at.
- Ez gáz öreg!! - Tört ki Mihályból.
- Az. Nagyon gáz. Próbáltam türt?ztetni magam, de tegnap már nem bírtam és...
- És?Mit csináltál?
- Sajnos nagyon nagy hülyeséget. Nagyon bánom, de mit tegyek. - Károly elmesélte barátjának a tegnap történteket. Mihály nézte, s megérezte kétségbeesését, fájdalmát. Ismerte ?t, jól tudta, mindig mindent átgondolt, s vigyáz mások érzéseire. Most itt áll el?tte zavartan. Ráérzett, hogy igazán nagyon szereti ezt a kislányt barátja. Mit mondjon most? Mivel vigasztalja? Nem talált megoldást erre, de tudta megpróbálja megakadályozni, hogy Károly olyat tegyen, ami tilos. Amib?l baja származhat.
- Tartsd magad távol t?le, legalábbis egy darabig.
- Tudom, Misu, tudom! Megpróbálok itt maradni egész augusztusban, ha a suli elkezd?dik, az úgyis minden id?met leköti. Tudod, az osztályf?nöki tennivalók, a kreatív órák. Talán akkor könnyebb. Ez az én formám! Annyi év egyedüllét után találok valakit, aki kíváncsi rám, akit érdekel, mi van velem, akivel megtalálom a közös hangot, és tessék Miért Misu, miért? Mit vétettem?
- Tényleg komolyan beleszerettél ebbe a kis csitribe. Az apaságit jól meggondol-tad?
- Igen, csak így tudom megvédeni a picit, mert el?bb megszületik, mint ahogy Kiki nagykorú lesz. Tudod a jogszabályt! Te is így tennél, ne is tagadd! Elég régen vagyunk már haverok, ismerlek jól.
- Igaz, - felelt elgondolkozva Mihály - aztán lehet, hogy a kicsi még kapocs is lesz köztetek.
- Lehet. De nem akarom, hogy csak a gyerek miatt legyen velem. Tudod mi volt Irénnel is. Én nagyon szerettem, de csak én! Tudod. Szeretnék végre ?szinte szerelmet kapni, hogy engem is szeressenek, magamért, érted? Azért, aki vagyok. Így közel a 40-hez már nem is lehet engem szeretni? Mond?!
- De én szeretlek haver! - Próbált viccel?dni Mihály, hogy kimozdítsa barátját ebb?l a nemszeretem állapotából.
- Ja, már 25 éve, tudom. De mit szól hozzá a nejed?
- Tudod, elviseli a burádat, te ?rült spanyol! - Ölelte át barátját. - Azért csak vigyázz! Ne feledd, az id? nekünk dolgozik. Majd kialakul, addig h?tsd le magad. Gyere - elindult befelé - a srácok már nem bírnak magukkal.
S valóban, bent dúlt a jókedv. A gyerekek egymás után játszották a dalokat, amit tanultak t?lük a kreatív órákon. Határtalan jókedvük volt, s amikor meglátták tanáraikat, örömrivalgással üdvözölték kedvenceiket. Ez alatt a 2 év alatt, amióta ide járnak, és Károly az osztályf?nökük, teljesen más megvilágí-tásban látják az iskolát. Egyszer?en szeretik. Károlynak sikerült elérnie, hogy az ? osztálya lett az iskola legjobbja. A gyerekek nem tudták miért, de ragaszkodnak osztályf?nökükhöz, nagyon szeretik. Annak ellenére, hogy Károly szigorú volt, megkövetelte a teljesítményt, de jutalmazott is. Kialakított egy ösztönz?rendszert, amit a gyerekek is elfogadtak, s ami biztosította számukra a kibontakozást. Az vehetett részt a kreatív órákon, akinek hármasnál csak jobb jegye van. Eleinte nehezen ment, mert azért be-becsúszott egy-egy rosszabb jegy, de ilyenkor a tanulópárok intenzív segítségével sikerült kijavítaniuk, hogy részt vehessenek a zenetanulásban. Ha valakinek kívánsága volt, azért hajtott, hogy az ? kívánság számát tanulják meg el?bb. Így nemcsak, hogy jó jegyeket szereztek, hanem még a kívánságlista is b?vült. A srácok egy-egy hosszabb, húzósabb nap után kitombolhatták magukat a zenében, így ebben is el?rehalad-tak. Egy id? után már észrevehet? volt az osztályátlag emelkedése. Mivel mindig jó hangulatúak voltak ezek az órák, mindenki felszabadultan tért haza. A gyerekek arra, törekedtek, hogy ne hiányozzanak. Annyira szerették ezt, hogy a tábori id?t is úgy alakították ki, hogy kedvenceikkel tudjanak jönni. Jól tudták, az énektanáruk és osztályf?nökük 25 éve barátok. Együtt zenéltek még a középiskolai zenekarban és utána is hosszú ideig. Sokat beszélgettek a barátság-ról Károllyal, az osztályf?nöki órákon. Ismerték már annyira, hogy tudták, valami bántja ?t, így elhatározták, felvidítják. Lassan el?kerültek a hangszerek is, remélve, hogy tanáraik játszanak. Azt nagyon szerették, ha ?k ketten belekezdtek.
- Tanár úr írt a nyáron dalt? - kérdezte egy gyerekarcú fiú.
- Igen, majd a táborban tanulunk egy párat, most kevés az id?. - Károly er?t vett magán, nem akarta, hogy a srácok lássák zavarát, bánatát. Azt ? nem tudta, hogy a telefonbeszélgetés is eljutott hozzájuk. Úgy gondolták, nem szólnak róla. Amíg a peronon volt megtárgyalták, amit hallottak, de biztosak voltak abban, hogy megbeszéli velük, ha jónak látja. Így most a jókedv volt a cél, hogy tanáruk jókedv? legyen.
- Énekelje el Karcsi bá". Játssza el!? - jött az igény minden honnan, így Károly belekezdett. Megpengette a gitárt, s kellemes basszusán énekelni kezdett.
" Mondd meg, hogy mi lesz velem,
Mondd, meg ki fogja a kezem.
Mondd, ha még nem is vagy enyém
Mondd, hogy mégis van remény. "
Mihály ölébe vette a gitárt, s megpróbálta átvenni a ritmust, s pengetni kezdett. Ez így ment náluk már azóta, hogy nyolcadikban egy bulira heccb?l összeálltak. Akkor egyikük sem gondolta volna, hogy az egy el?adásra toborzott zenekar megél, s sikeres lesz. S, hogy ?k ketten egy életre barátok lesznek, mert az óta elválaszthatatlanok. Egy gímibe iratkoztak, mindketten ugyanazt a pályát választották. A különbség csupán az volt, hogy míg Mihály énektanár lett, Károly a matekot választotta. Mindig is szerette a matematikát, s mivel jó feje is volt így soha nem okozott gondot egy-egy komolyabb feladat sem. Eleinte mindketten a zenélést ?zték, Mihály basszusgitározott, Károly dobolt. Kés?bb azonban már inkább tanítottak, de hiányzott nekik a zenélés, így beindították a zeneszakkört kísérleti jelleggel.
A gitár hangja bejárta a kocsi minden zugát. Egy id? után mindenki körülöttük ült, s áhítattal hallgatta ?ket.
"Mondd látom-e majd mosolyod,
A képzeletem el?tt osonót?
Amit?l örömöm lesz fényes,
Nélküled mégis mire leszek képes?
Szemeim bármit is látnak,
Csakis Téged kívánnak.
Elmémmel is sejthetem,
Szívem el nem rejthetem. "
A gitáron az utolsó hang is elhalt, de Károly csak ült maga elé meredve. Látható volt, hogy gondolatai máshól járnak. "Vajon megtalálta-e a verset?"- futott át az agyán. Igaz, az ajtó alá csúsztatta, amikor eljött, lehet, hogy kés?bb talált rá. "Majd este megkérdezem". Eszmélt, hogy mindenki várakozón nézi, így belekezdett egy újabb dalba.
" Fák, virágok, fény, és a lélegz? hajnalok,
Ölel? esték várnak, ha Te is akarod.
A törékeny múltból a megszépült jöv?be,
Az öröm és boldogság hálóját szöv?be. "
Mivel a vonat a céljukhoz ért, így abbamaradt a dal.
- Majd a táborban folytatjuk - állt fel.
Az úton a tábor felé Károly csendben ballagott barátja mellett, akit az iménti dalok foglalkoztattak. Szerette haverja verseit. Általában ? írta annak idején is a dalok szövegét, de mostanában ritkán születtek újak, így most meglepte ez a két új szöveg.
- Ezeket mikor írtad, még nem is láttam ?ket?
- Az éjjel nem tudtam aludni. Nagyon bántott. Valahogy most jó volt írni. Csak még nincs mindegyik kész.
- Akkor nekem is lesz dolgom végre.
- Ezt akartad nem? Mostanában nem tetszett, amiket írtam, így eldobtam ?ket. Van ilyen, tudhatnád. A hangszerelés úgyis a te dolgod.
Így dolgoztak ?k, az "öregek", ahogy diákjaik hívták ?ket, s nagyon élvezték a munkát. Mindig örömmel dolgoztak, de el?fordult az is, hogy nem születtek újdonságok, mert Károlynak nem volt hangulata hozzá. Ilyenkor Mihály általában tudta, barátja mélyponton van, ezért örült most ennek, mert sejtette ismét a régi lesz cimborája.
Ez alatt az egy hét alatt, míg Károly lent volt teljesen megnyugodott, lecsillapo-dott. Úgy gondolta, nem lesz baj, ha a tervezett id?ben megy haza. Az igazság az volt, hogy szerette volna már látni a lányt. Igaz, az esti telefonbeszélgetés Kittivel nagyon kellemes, és hosszú volt, de érezte, rettenetesen hiányzik.
- Nekem is hiányzol. - Mondta Kitti egy ilyen beszélgetés alkalmával.
- Ezt most komolyan mondtad? - Lep?dött meg Károly.
- Igen, nagyon egyedül vagyok.
- Baba, nem lehetek mindig veled, bár én nem bánnám, tudod. Gondolj a picire, ? veled van.
|
|
|
- augusztus 15 2007 14:41:07
Szép! Ez a folytatásos novella! Lesz még folytatás?
üdvözlettel: J. Wiky |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
