|
 Vendég: 6
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,213
|
|
Mit tehet az ember,ha nincsen inspirációja,ami hajtja elõre? Megtorpantam. Elõttem szakadék mögöttem meg egyre csak szürkül el a táj. Eltûnnek a fák,a bokrok, az emberek integetése is lassan porrá foszlik én pedig nem tudok mit tenni. Állok,lépnék elõre,de félek a magasságtól és nem merek ugrani. Pedig valamit tennem kell. A Tétlenség és a Tehetetlenség a két pajtásom. Fogják a kezem,mosolyognak rám és biztosítanak,hogy jó helyen vagyok. Nem érzem magam biztonságban mellettük,de annyira erõsen szorítják a kezeim,hogy ledermedek...
- Hátranézek és nem látok senkit. Elõrefordulok, már ott sem áll senki,pedig tömve volt az utca. Sípolást hallok, félre ugrok, azt hiszem kocsi, de nem halad el mellettem semmi. Egy gyenge fuvallat érinti meg a vállam, reménykedem benne,hogy egy kéz ér hozzám. De semmi. Forgok amíg el nem szédülök,majd egy kõben felbukva hátradõlve zuhanok. Lassított felvételben látom magam,ahogy földet érek,és egy kis piros csík vándorútra kel a fejembõl az üres aszfalton.-
...rángatom a kezem,de nem engednek. Félek a szürkeségtõl,hogy elnyel és egyszer csak semmivé foszlok,mint ahogy a múltam is. Én irányítom a jövõm ,bennem van minden. Behunyom a szemem és elengedem magam. Dõlök elõre, érzem hogy a hideg páncél kezek egyre engednek,az arcomba friss fuvallat csap,én pedig zuhanok és élvezem a szabadságot. Mélyeket lélegzek,de a szemem nem merem kinyitni. Várom,hogy mikor puffanok. És egyszer csak megtörtént.Leértem a földre. Talpon voltan,puhán érkeztem és éltem. Felnéztem a szikla tetejére ,ekkor érte el Tétlenséget és Tehetetlenséget a szürkeség,egy cseppnyi hamu maradt belõlük...
- Ordítok,rúgkapálok és zokogok. Képtelen vagyok felfogni,mégis valahol belül már tudom,hogy ez lenne a reakcióm. Hirtelen lenyugszom, törökülésbe ülök és bámulok magam elé. Végig akarom gondolni a dolgokat,de leblokkolt az agyam. A semmi megfoghatatlansága nyomasztó. Üresség. Ekkor oldalra dõlök,felhúzom a lábaim a melleimhez a fejem a térdemhez nyomom,a karommal átkarolom és elalszom.Lassan lélegzek,egyre lassabban és lassabban.Végül a mellkas végleg abbahagyja a mozgást.-
...Most újra mászom. Kezdek mindent elõröl de mégis már Tapasztalatok segítségével. Újra társaim vannak az úton,Õk segítenek ha valahol leragadnék. Õk nem vetnek semmit a szememre,csak bátorítanak és példákat állítanak elém,hogy újra ne kerüljek gödörbe. ha önfejû vagyok belelépek,és újra fáj a bokám. õk akkor vigyorognak egyet,és feltolnak a következõ pihenõig.Mert a Tapasztalatok velünk maradnak. Legfeljebb nem tanulunk belõlük... |
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2025. szeptember 17. szerda,
Zsófia napja van.
Holnap Diána napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
