|
 Vendég: 33
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,211
|
|
M
pályázati munkám.
Fekszik. Nem mozdul többé. Egy lett Ő is a végtelennel, csak a képzeletben él tovább. Már egy hete, hogy elbúcsúzott földi páncéljától, és most ott, a kemence tüzes barlangjában, vőlegénye zokogása mellett fog végleg megsemmisülni.
...
- Emlékszel, mikor megkértem a kezed? - hangzott a kérdés a szomszéd szobából.
Egy napja csak így társalogtak. Annyi időt töltöttek az előkészületekkel, hogy idejük sem volt találkozni. Ott állt abban a ruhában, amit még kisgyermekként megálmodott, az első alkalom, amikor Nőnek érezhette magát. Még pár simítás, és készen lesznek a bevarrással.
- Azt nem lehet, nem elfelejteni. A Duna-part meghittsége, a kellemes vacsora, és az italok bódulata, mind rájátszott. Mellettünk egy hasonló andalgó pár haladt el, tőlük merítettél ihletet. Imádom azóta is benned a spontaneitást!
Olyan jót kacagott ezen, hogy a varrónő véletlenül megszúrta tűjével. A kis seben vér kezdett szivárogni, mely foltot hagyott a ruha derékrészén.
- Nem az Ön hibája, nekem kellett volna nyugton maradnom! -mondta. Legyen kedves, és szóljon édesanyámnak, még ma el kell vinni kitisztíttatni, hogy holnapra nyoma sem legyen.
A varrónő kiment, Ő közben levetette ruháját, köntösbe bújt és nekiült az asztali ültető kártyák megcímzésének. A listán 150 ember neve szerepelt. ABC- sorrendben haladt előre, az utolsó kettő az Ő és Vőlegénye neve volt. Jövendőbelijét felírta, majd automatikus mozdulattal nyúlt volna az utolsóért..De nem volt a helyén. 149 kártya állt megcímzetten, Ő pedig kártya nélkül maradt. Telefont ragadott felhívta a rendezvény szervezőjét, és megérdeklődte ki hibázhatott. Kiderült, hogy a kívánt darabszámot szállították ki, és át is lett számolva mielőtt Ő hozzáfogott volna.
- Kicsim! Olyan fura dolgok történnek a mai nap! Rossz előérzetem van!
- Ne aggódj, mindenki ideges az esküvője előtt! Hallottam, hogy nincs meg egy kártya. Amin az én nevem áll, fordítsd meg, és írd rá, hogy a "Hitves Pár". Már először is gondolhattunk volna erre! - nevetett, és a következő pillanatban már a telefon csengését lehetett hallani.
Az előérzetei mindig megsúgták, hogy baj fog történni. Eddig is aktívan figyelt ezekre, most sem hagyta nyugodni a tudat.
- Szia Kislányom, hallottam mi történt. Úgy gondoltam elvihetnénk együtt a ruhát a tisztítóba, útközben pedig beugranánk a tortát még utoljára megnézni, megfelelő lesz-e.
Csak most nézett fel. Anya ott állt előtte, a tőle kapott edzőruhában, haja lazán összekötve, szemei ragyogtak a boldogságtól.
- Annyira örülök, hogy végül megkérte a kezed! Akkor mehetünk?
- Persze, csak felöltözöm. Találkozzunk az udvaron.
Két perc alatt magára húzta az első ruhát, amit a közelében talált, oda állt az ajtóhoz, behallgatott. Leendőbelije épp az ételszállítókkal folytatott eszmecserét. Belépett a szobába, Ő az íróasztalnál ült. Arcára csókot lehelt, megsimogatta, és az előtte heverő papírra ezt írta:
" Szeretlek. Mindörökké együtt!" Még egyszer megölelte, majd halkan behúzva maga mögött az ajtót, távozott.
Ahogy az autóba ültek újra elfogta valami baljós előérzet. De nem törődött vele, csak azon gondolkozott még kozmetikushoz is beugranak, ha marad idejük. Felpillantott párja dolgozószobájára, miközben a kocsi kigurultak az útra. Alig tettek meg pár kilométert, mikor az autó durrdefekt miatt lassulásra kényszerült. Félreálltak. Egyikőjük sem igazán értett a kerékcseréhez, így az első arra járó autót megállították, és segítséget kértek. Közel egy óra alatt értek be a városba. Beadták a tisztítóba a ruhát, megálltak a kozmetikusnál, fél óra múlva átmentek a tortáshoz, és végül a kocsi felé indultak.
- Milyen készséges volt az a srác! És már holnap nyitásra kész is lesz a ruha! Remélem nem történik semmi, ami elronthatná az esküvőt.
Szétnéztek az utcán. Alig volt forgalom, csendes volt a város is. Talán túl csendes. A túloldalt parkoltak, néhány lépésre voltak a kocsitól. Átsétáltak majd beszálltak. Ki tudja, milyen megfontolásból ült hátra, talán, hogy a mellettük parkoló kocsitól könnyebben kimehessenek, hisz látja, jön -e valami. Balra semmi. A tizedmásodperc tört része alatt történt minden. Túl nagy ívben próbáltak kifordulni, a jobbról érkező kocsi, túl nagy sebességgel jött, egyszerűen a véletlen..
A csapódástól a kocsi megpördült, a szemben lévő villanyoszlopnak csapódott, és kettétört. Üvegszilánkok repültek mindenfelé, a cserepeken pedig apró vérfolyamok jelentek meg. Az egyik járókelő hívta a mentőket, és a rendőrséget, akik a lehető leghamarabb érkeztek a helyszínre.
Újból csengett a Férfinél a telefon. A rendőrség volt. Síri csend lett a tudatában, a lelkében, és a fülében. Nézett maga elé, arra a papírra, amit csak ebben a pillanatban vett észre. Ekkor sírt életében először.
...
Egy héttel később elérkezett a hamvasztás időpontja. Egy héttel később, mint mikorra az esküvőjük volt kitűzve. A férfi feketében, kezében egy papírral, állt a kemence mellett, és zokogott. A levél Tőle származott, még aznapról amikor a baleset bekövetkezett.
" Szeretlek. Mindörökké együtt!" |
|
|
- február 24 2009 10:24:05
Szomorú ez a történet, de sajnos van ilyen.
Amit nagyon várunk, attól félünk is egy kicsit, mintha a boldogság egyben valami rosz kezdete is lenne. Ez valahogy olyan sorsszerű...
Tetszett a történet, feszült volt végig a hangulat, jól vezetted a cselekményt, de találtam egy-két fogalmazási hibát:
leendőbelije helyett, jobban hangzik a jövendőbelije.
Ettől függetlenül tetszett! |
- február 24 2009 12:24:49
Kedves Aranykehely!
Nagyon szép, megható, ám szomorú végű történet.
Amikor olyan nagy a boldogság, akkor várja a legkevésbé az ember, hogy valami baj történhet. De a sors kiszámíthatatlan.
Üdv.: Torma Zsuzsanna
 |
- február 24 2009 15:24:00
Köszönöm Kati, igen..sajnos mindezt már akkor vettem észre, mikor kiadtam a kezemből..Legközelebb már jobban fogok figyelni. |
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 23. szombat,
Kelemen napja van.
Holnap Emma napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
