|
 Vendég: 70
Nincs Online tag
Regisztráltak: 2,210
|
|
M
Apa megérti az üzenetet?
Apját figyelte, megértette-e a közlést. Azt akarta, ne haragudjon rá, hisz ő nem tehet arról, ami az anyjával történt. Ő is szenved miatta. Nézte apját, aki elgondolkozva ült, s az utolsó szó elhangzása után még mindig nem mozdult, csak ült maga elé bámulva, majd lassan felállt, s tapsolni kezdett, erre mindenki rákezdte. Sára remegő térdekkel jött le a színpadról. Ahogy belépett a függöny mögé, érezte, valaki átkarolja. Zoltán állt ott, nyugtatóan ölelte magához. Észre vette a műszer változását, s sebesen futott oda, hogy megnyugtassa a lányt. Tartotta karjában, amitől Sára visszanyerte az eredeti állapotát, megnyugodott.
-Láttad? Megértette szerinted?-kérdezte csendesen.
-Igen, persze, szuper volt. Csak nyugi!
-Már nem lesz semmi baj. Most már nyugodt vagyok.
-Visszamehetek?
-Maradj itt, ha tudsz!
Elvileg senki nem jöhette be a színfalak mögé, de ő engedélyt kapott rá, amikor közölték a szervezőkkel, hogy mi van Sárával. Most az egyik tanárnő is odalépet hozzájuk.
-Baj van?-kérdezte aggódva.
-Köszönöm, már nincs-felelte Sára,-itt maradhat a barátom?
-Igen, tudod folytatni?
-Tudom, most már nem lesz gond.
-Rendben.-a tanárnő aggódva ugyan, de elment, hisz máshol is dolga akadt.
A színpadon az első forduló utolsó versenyzője állt, majd egy-két perc után közölték a továbbjutó 10 versenyző számát, amelyben Sáráé is szerepelt. Zoltán egy csókkal nyugtázta.
-Szuper, bent vagy a második fordulóban.
-Pedig ez nem is volt jó. Nem tudom miért, de olyan ideges lettem. Biztosan apu miatt. Most már jobb lesz.
-Tudom te, nyersz, tuti!- Zoltán határozottan érezte, párja győzelmét, s próbálta a lányt is ráhangolni erre az érzésre. Nagyon bízott Sárában. Számára csak ő lehet az egyetlen, aki nyer. El sem tudta képzelni, hogy más legyen. Bátorítóan szorította meg a kezét, mikor a színpadra lépett, s tényleg Sára most már teljesen nyugodtan mondta el a következő verset, amely TEGNAP és MA volt. A döntőben, mert bízott abban, hogy eljut odáig, akarta elmondani a "TEGNAP, MA, HOLNAP"-ot. Az AJÁNDÉK című verset hagyta a végére, mert tudta, ha nyer, ez lesz az, amivel mindenki tudtára adja, hogy kinek köszönhető az, hogy ő itt van. Mire észbe kapott, már a döntőben is volt. Ez a három vers egy-egy hangulat volt az életéből, aki figyelt, észrevehette, min ment keresztül, míg idáig eljutott. Zoltán megértette, miért így állította össze a lány a verseket. Tudta, érezte, Sára nyert, hisz az utolsó verset ámulattal hallgatta mindenki. Azonban tévedett, mert az első vers bizonytalan kezdése miatt döntetlen eredmény született, közte és a gimis srác között, akit párja ellenfélként jelölt. Így az első helyért még egy verset kellett elmondaniuk. Elsőként a fiú szavalt, s határozottan jó volt. Ezután Sára következett az AJÁNDÉK című versével, amit tartaléknak jelölt. Amikor Zoltán meghallotta a vers címét, a lélegzete is elállt, úgy tudta, ez lemarad a változtatás miatt. Mielőtt kedvese a színpadra lépett volna, a fülébe súgta.
-Gondolj a nyárra, s hogy imádlak!-egy bátorító mosoly kíséretében színpadra bocsátotta. Sára agyán átvillant a nyár, amely eddigi életének legszebb nyara volt. Lelkében a nyár emlékével, hangulatával állt ki, s nem látott, nem hallott semmit, csak párja iránti szerelme élt benne. Azt akarta, mindenki tudja meg, őneki ajándék az, hogy most itt állhat, hogy boldog, s hogy egyáltalán él. Átszellemülten, testében égő vággyal mondta a sorokat. A fiú iránti szerelme fűtötte, hisz teljes lényét átjárta ez az érzés. Szívében a lobogó tűzzel állt ott, s nem is érzékelte most a közönséget, a zsűrit. Ebben a pillanatban a vers Zoltánnak szólt, egyedül csak neki.
Lelkemben a fény, távol már a sötét
Nagyobbnak látom a barátaim körét
Velem ünnepelnek, vígadnak, hogy élek
Messze utaznak már a szomorú képek
Köszönöm, hogy élek, reám süt a fényed
Pozitív irányban hatott rám a lényed
Ajándék az, hogy most is itt vagy velem
Ajándék az, hogy most is fogod a kezem
Sokat éltem, de soha sem volt ünnep
Ezek a napok gyorsan tovatűnnek
És most mégis megváltozott létem
Veled egy más dimenzióba léptem
Adtál nekem erőt, egy ajándékot
Az idővel szemben egy kis haladékot
Addig éljem szépen az életemet
Míg ez a vidám élet el nem temet
Ajándék nekem a mostani életem
Ajándék, mert csak Tőled kérhetem
Mert nincs más, kit így szeretek
Kit igazán el sosem feledek
A bennem nyugvó szeretet így beérett
Életem vidámság napjaiba lépett
Az árnyékvilágban, hol eddig éltem
Semmit nem tettem, mert mindig féltem
Most már teszek, mert kezed fogja kezem
Veled együtt lenni, ezt diktálja eszem
Tudom, hogy benned is meg van a szándék
És nekem Te vagy a legszebb AJÁNDÉK!
A közönség teljes ámulattal hallgatta. A nézőtéren még a légy zümmögését is hallani lehetett, olyan csend ült a széksorok között. Mindenkit megérintette a vers hangulata, s érezték, ez most nem nekik szólt. Hogy kinek, azt nem tudták, de azt igen, hogy szívének kedves az, akinek szól. Akik tudhatták kinek, szól, azok sem számítottak erre. Most döbbentek rá, mit jelent az ÉLET.
Zoltán a függöny mögött megbabonázva állt. Teljesen átvette párja hangulatát, amely megérintette. Eufórikus állapotba került, hisz tudta, ez most neki szólt, egy vallomás volt. Átvillant az agyán az a nap, amikor íródott. Látta maga előtt, ahogy párja a diófa alatt ül, és átszellemülten írja a verset. Eszébe jutott, hogy akkor észre sem vette, amint mellé telepszik, úgy törtek fel belőle a szavak, amellyel tudatta vele, neki mit jelent az ő személye. Most, hogy hallotta a verset, amit Sára érzései töltöttek meg, még jobban hatalmába kerítette, mint akkor, amikor ő olvasta el. Hallotta a lányt, s lábai elindultak felé, hirtelen nem tudta, hol van, hisz neki is megszűnt most minden. Szerencsére a tanárnő még a függöny mögött megfogta a vállát, mire eszmélt. Rájött, nem léphet a színpadra, így csak állt. Hallotta párja hangját, amelyből kiérezte, mekkora tűz lobog szívében, átjárva minden porcikáját. Tudta, az ő élete sem érne semmit a lány nélkül. Biztos volt abban, történjék bármi, ők csak együtt léteznek. Szíve hevesen vert, kapkodta a levegőt. Zsigereiben érezte kedvese iránti mértéktelen vágyát, ami benne ég, csillapíthatatlanul. A vers véget ért, de Sára csak állt, hisz most lélekben nem a színpadon volt, hanem a diófa alatt párja karjai között. Átvillant agyán a nyári élmény, amit a tanyán töltöttek el, s életének legszebb nyara volt.
Hirtelen érezte, valaki kivezeti. Észbe kapott, hogy hol van, de a függöny mögött már Zoltán várta, s szorosan átkarolta.
-Baba, babucikám!-fakadt ki belőle áhítattal, majd szíve teljes melegével, forrón megcsókolta.-Zseniális volt, óriási!-Letörölte a lány könnyes arcát. Tudta, ez egy vallomás volt, ami neki szólt. Teljesen hatása alá került, tartotta karjában párját, s most csak ők voltak, ők ketten. Nem érzékelték, hogy állnak körülöttük, hisz mindenki gratulálni akart. Ők csak álltak, s egymás szívverését, szívdobbanását hallották. Gondolataik a nyári tanyasi szerelem színhelyén járt, ahol a közösen eltöltött nyár eddigi életük legszebb emléke volt.
-Neked, neked szólt-mondta Sára halkan.
-Tudom, de ne feledd, nélküled én sem létezem.-Zoltán ismét megcsókolta.
A megbabonázott közönség csak most kapcsolt, s felocsúdva hatalmas tapsviharban, ovációban tört ki. Ők még mindig csak álltak összefonódva, mámorosan érezve egymás bőrét, ahogy ruhájukon átsütött, Zoltán keze elindult a lány csípője felé, s lágyan simogatni kezdte.
-Tudnod kell, minden egyes pillanatban csak veled, benned élek. Számomra is Te vagy az ajándék.-súgta a fülébe-köszönöm, hogy ilyen vagy, hogy az enyém vagy, hogy melletted lehetek.
Sára válaszolni akart, de nem tudott, mert párja forró csókot lehelt szájára.
A nézőtér még mindig tombolt, a szűnni nem akaró ováció miatt Sárának ismét a színpadra kellett mennie. Lassan összeszedte magát. Remegő térdekkel lépett a közönség elé, akik állva tapsoltak. Ahogy ott állt, s nézte az embereket, észrevette apját, aki mosolygós arccal, csillogó szemmel, állva ünnepelte. Életében először látta így. Idáig mindig szótlan, búskomor volt, most viszont kipiruló arcán hatalmas mosollyal állt a nézőtéren, s határozottan büszke volt.
Sára megérezte, apja vette a jelzést, amit küldött felé. Tudta ráébredt arra, hogy ő is mennyire szenved a történtek miatt.
Az apa nézte lányát, s tudatosult benne, hogy ez a gyerek, aki az övé, szenved attól, hogy közömbös iránta, és úgy érzi, nem szereti. Tudta, igaza van a kislánynak, hisz sokáig őt okolta azért, hogy a szeretett lény nem lehet vele. Az évek során azonban teherré vált ez az állapot, de nem tudta, hogyan közelítsen. Ahogy fejlődött, egyre inkább hasonlított édesanyjára, s ez mégjobban fájt neki. Amikor aztán megtudta, hogy a gyerek ugyanúgy járhat, mint az anyja, úgy gondolta, nem akarja megszeretni, mert fájdalmas lesz ismét, ha ő is úgy jár. Így hát a közömbösség álarca mögé bújt, azt hitte, ez a legjobb megoldás. Nagyon szenvedett ettől, de nem akart közeledni, mert félt. Úgy érezte, nem élné túl, ha a lány is oda jutna. Így hát csak figyelte harcát, ahogy a fiúval együtt az életéért küzd. Hálás volt Zoltánnak, aki nem tágított mellőle, s küzd azért, hogy köztük maradjon. Szégyellte magát, hogy ő nem képes harcolni, de az évek óta tartó reménytelen állapot miatt teljesen fásult lett. Most, hogy látta lányát a színpadon, teljesen felvillanyozva, átszellemülten, ahogy szaval, s kicsordul a könnye, ráérzett, mekkora hibát követett el azzal, hogy nem akart tudomást szerezni róla. Érezte, hogy most büszke lányára, de tudta nem az ő érdeme az, hogy a gyerek idáig jutott. Elhatározta, azon lesz, mielőbb jóvátegye hibáját, s kialakítsa a megfelelő kapcsolatot Sárával. Nézte lányát, ahogy átveszi az első díjat, s az azzal járó serleget, megérezte a gyerek neki küldött üzenetében, mennyire vágyik arra, hogy őrá is szüksége van.
Amikor végre közelébe jutott, csak állt előtte, s nem jött ki hang a torkán. Zavarban volt, hisz életében először próbált közeledni felé, de Sára a nyakába borult, és sírva fakadt.
-Apu, köszönöm, hogy eljöttél-hüppögött.
-Előbb kellett volna, ne haragudj a te buta apádra.-Magához ölelte gyermekét, s most egy régen volt jó érzés kerítette hatalmába. Boldog volt. Hirtelen megérezte, mit jelent gyermekének az ő személye, s elérzékenyülve vallotta be magának, hogy neki is melegség áradt a szívében. Tartotta karjában a lányát, aki szorosan ölelte át.-Meg tudsz nekem bocsátani? Persze azt is megértem, ha nem, hisz nagyot vétettem ellened csibém. Megígérem, ezen túl mindent megteszek, hogy rendbe hozzam hibámat. Sajnos sok jó dolgot elvesztettünk, amit pótolni már nem lehet. De adj még egy esélyt nekem, hogy méltó lehessek szeretetedre.
-Már az is elég, hogy most itt vagy.-elhallgatott, majd pillanatnyi gondolkozás után remegő hangon szólalt meg ismét-De mégis valamit még megtehetnél velem.-Szólt Sára, s könnytől ázott arcát apjára emelte.- Gyere be velem anyuhoz. Szeretném neki is megmutatni a serleget. Tudom, hogy hallja, amit mondok, tudja, hogy ott vagyok. Még soha nem mentünk be együtt. Talán ez is segít neki abban, hogy visszatérjen hozzánk. Próbáljuk meg papa!! Tudom, hogy rossz neked, de én nem tehetek róla. Mindkettőtöket egyformán szeretlek.
-Igazad van, te nem vagy oka semminek, de olyan nagyon szerettem édesanyádat, és a fájdalom teljesen elvette az eszemet. Sajnos rád vetítettem bánatomat, pedig neked nagy szükséged lett volna rám. Épp ezért nincs mentségem, tudom. Örülök annak, hogy mégis akadt, aki nem hagyott cserbe. Nagyon hálás vagyok nekik ezért. De most már itt vagyok, és bármikor számíthatsz rám, ha kapok lehetőséget. Ugye kapok?
-Persze apu, hiszen mondtam, hogy szeretlek.-Simult apjához hüppögve Sára.-Menjünk be most anyuhoz.
-Menjünk.-Szólt csendesen apja, s kifelé indult-ugye te is jössz?-fordult Zoltán felé, miközben átfogta vállát.
Kicsivel később, mikor mindannyian az anya ágyánál álltak, az apának úgy tűnt, mintha felesége mosollyal reagálna ottlétükre. Szeretettel fogta át a beteg kezét, s meleg csókot lehelt rá.
-Szeretlek-súgta kedvese fülébe, remélve, hallja a vallomást.
-Köszönöm-simult Sára Zoltán karjába meghatódva, ahogy látta szüleit.-Tudom, hogy te beszéltél vele. Nagyon szeretlek azért, mert vagy.
Zoltán szeretettel ölelte át, s forró csókkal nyugtázta.
VÉGE
|
|
|
| Még nem küldtek hozzászólást
|
|
| Hozzászólást csak bejelentkezés után küldhetsz
|
|
|
Ma 2024. november 21. csütörtök,
Olivér napja van.
Holnap Cecília napja lesz. |
|
Üzenet küldéséhez be kell jelentkezni
|
|
